Kisalföld logö

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 12°C Még több cikk.

Harcra készen a németek ellen: íme a női kézilabda válogatott kerete

Karl Erik Böhn szövetségi kapitány kijelölte a magyar női válogatott 17 fős keretét a Németország együttese elleni, márciusi Európa-bajnoki selejtezőkre.
Karl Erik Böhn szövetségi kapitány kijelölte a magyar női válogatott 17 fős keretét a Németország együttese elleni, márciusi Európa-bajnoki selejtezőkre.

A szűkített keret tagjai közül 16 játékos nevezhető a március 22-i nyíregyházi, illetve a március 25-i trieri mérkőzésre.

"Rendkívül erős csapattal találkozunk a márciusi Eb-selejtezőkön. Németország a decemberi világbajnokságon legyőzte Norvégiát, a tavalyi világbajnoki kvalifikáción pedig a magyar válogatottat - mondta el Karl Erik Böhn szövetségi kapitány. - Ám a mi csapatunk is erős, első körben hazai pályán feltétlenül győzelemre készülünk. A németektől több játékos is hiányzik, de tudom, hogy minden poszton nagy tudású, rutinos kézilabdázók állnak Heine Jensen kollégám rendelkezésére.

A két csapat képességei alapján szoros meccsekre számítok. Ami a magyar keretet illeti, sajnálom Vérten Orsolya sérülését, de szerencsére így is remek játékosok állnak rendelkezésemre, akik ráadásul jó formában is vannak. Nyíregyházán nem is lehet más célunk, mint a győzelem, amellyel voltaképpen bebiztosítanánk az Európa-bajnoki részvételünket, és a siker nagyszerű alapot adna a németországi mérkőzéshez."

A magyar női kézilabda-válogatott kerete:

kapusok: Herr Orsolya (Siófok-Galérius Fürdő), Kiss Éva (Veszprém-Barabás) jobbszélsők: Kovacsicz Mónika (FTC-Rail Cargo Hungaria), Orbán Adrienn (Győri Audi ETO KC)

jobbátlövők: Hornyák Ágnes (Győri Audi ETO KC), Rédei-Soós Viktória (Hypo Niederösterreich)

irányítók: Görbicz Anita (Győri Audi ETO KC), Kovacsics Anikó (Győri Audi ETO KC), Szucsánszki Zita (FTC-Rail Cargo Hungaria)

beállósok: Cifra Anita (FTC-Rail Cargo Hungaria), Szabó Valéria (Zvezda Zvenyigorod), Szamoránsky Piroska (FTC-Rail Cargo Hungaria)

balátlövők: Bulath Anita (Veszprém-Barabás), Szekeres Klára (ÉTV-Érd), Tomori Zsuzsanna (FTC-Rail Cargo Hungaria), Zácsik Szandra (FTC-Rail Cargo Hungaria)

balszélső: Vincze Melinda (ÉTV-Érd)

Az Eb-selejtezős csoport állása a 2. forduló után:

I. csoport: 1. Németország 4 pont (61-35), 2. Magyarország 4 (69-44), 3. Fehéroroszország 0 (44-55), 4. Azerbajdzsán 0 (35-75)

Az első két helyezett jut ki a decemberi, hollandiai Európa-bajnokságra.

A hátralévő mérkőzések:

3. forduló: Azerbajdzsán-Fehéroroszország, Baku, március 21., 14 ó Magyarország-Németország, Nyíregyháza, március 22., 18:15 ó

4. forduló: Németország-Magyarország, március 25., Trier 15 ó Fehéroroszország-Azerbajdzsán, Mogiljev, március 25., 13 ó

5. forduló (május 30-31.): Azerbajdzsán-Magyarország Fehéroroszország-Németország

6. forduló (június 2-3.): Magyarország-Fehéroroszország Németország-Azerbajdzsán

Az eddig lejátszott mérkőzések:

1. forduló: Magyarország-Azerbajdzsán 41-19 Németország-Fehéroroszország 27-19

2. forduló: Fehéroroszország-Magyarország 25-28 Azerbajdzsán-Németország 16-34
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Maradonáék kapusát 17 mérkőzésre eltiltották

Tizenhét mérkőzésre eltiltották Madzsed Naszert, a Diego Maradona által irányított dubaji al-Vaszl… Tovább olvasom