Kisalföld logö

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 10°C | 17°C Még több cikk.

Gyirmót-Győri ETO FC B online 4-1

Labdarúgás - Az NB II Nyugati csoport 10. fordulójában a városi rangadót, a Gyirmót-Győri ETO B találkozót simán nyerte a hazai gárda.

 

GYIRMÓT SE – GYŐRI ETO B 4-1 (1-0)
NB II mérkőzés, 10. forduló, Gyirmót, 500 néző, vezette: Berger J. (Forgács A., Sebestyén L.)

Gyirmót: Molnár L. - Kiprich, Kozmér, Böjte, Szabó Cs., Pirka, Horváth R., Baumgartner (Polyák, 65.), Nagy L., Ribi (Kovacsics, 65.), Tóth N.

Győri ETO B: Molnár P. - Tóth M., Csermelyi, Lappints (Kiss Sz., 46.), Gál, Szemerei, Klement, Dorogi, Kiss M. (Berde, 77.), Vető, Kovács Z.

Gólszező: Tóth N. (8., 68.), Nagy L. (73.), Polyák (78.), ill Tóth M. (60.)

Piros lap: Tóth N.

A második félidőben a Gyirmót bravúrosan játszott, s végig irányítota a találkozót. Kovacsics játéka külön kiemelhető, hiszen három gólpasszt adott, s rengeteg helyzetet alakított ki a mérkőzés során. A hazai gárda megérdemelten nyerte ilyen nagy arányban az összecsapást.

92. perc: Véget vetett a városi rangadónak Berger játékvezető.

91. perc: Gálnak volt lehetősége a szépítésre, fejese centikkel kerülte el a kaput.

87. perc: Tóth R. adott kitűnő labdát Kovacsicsnak, aki három védőt kicselezve éppenhogy fölétekerte a labdát. 

82. perc: Berde villant, 25 méterről eresztett meg egy veszélyes lövést, ami éppenhogy a kapu fölé szállt.

78. perc: Ismét Kovacsics adott kitűnő passzt, ezúttal a bal oldalon felfutó Polyáknak, aki 12 méterről lőtte ki a kapu bal felső sarkát, 4-1.

77. perc: Cserélt a zöld-fehér együttes, Kiss M. helyére Berde érkezett.

73. perc: Kovacsics ugratta ki a védők között a bal oldalon felfutó Nagy Lászlót, aki 7 méterről a kivetődő Molnár P. felett a kapuba pörgetett, 3-1.

69. perc: Tóth N. örömében felemelte mezét, s a bíró sárgát adott a játékosnak. Mivel a góllövőnek ez már a második lapja volt, azonnal ki is állította őt a játékvezető.

68. perc: Kovacsics adott kitűnő labdát Tóth Norbertnak, aki a tizenhatos sarkáról hatalmasat bombázott a kapu közepébe, 2-1.

65. perc: Egyszerre kettőt cserélt Kiprich edző, Ribi helyett Kovacsics, Baumgartnet helyett pedig Polyák lépett pályára.

60. perc: Kiss M. baloldali szögletéből Tóth M. jobb lábbal mértani pontossggal lőtt a kapu jobb alsó sarkába 6 méterről, 1-1. 

57. perc: Ismét a sága lapja után nyúlt Berger játékvezető, s újfent egy vendég játékost, most Kovács Zoltánt figyelmeztette.

50. perc: Újabb sárga lapos büntetés... ezúttal Tóth M. kapta.

48. perc: Klement B. kapott sárga lapos figyelmeztetést, miután Pirka ellen szabálytalankodott.

47. perc: Tóth M. fejelt a kapu mellé 5 méterről.

46. perc: A második félidőben Lappints helyett Kiss Sz. lépett pályára.

A mérkőzés első felében rendkívül hajtós, jóiramú játék folyt. Mindkét oldalon próbálkoztak a felek, habár a Gyirmót többször veszélyeztette a kaput. Az eredmény megérdemelt, a hazai gárda játéka szöges ellentéte a múlt szombaton mutatott formának, a Pápa elleni találkozón.

45. perc: A játékvezető lefújta az első félidőt.

40. perc: Tóth N. kapott sárga lapot reklamálásért.

38. perc: Kozmér végezte el a szabadrúgást a kaputól 20 méterre. A labda végül a sorfalban kötött ki, a kipattanó Kiprich lába elé pattant, aki laposan lőtt a védők mellett pontosan Molnár kezébe.

37. perc: Baloldalról kapott labdát Csermelyi, ám a támadó lövése Kozmérról pattant le. 

36. perc: A mérkőzés rendkívül hajtós, a csapatok jórészt a két tizenhatos között játszanak.

28. perc: Szemerei paszolt Csemelyinek, utóbbinak túl hosszú volt a beadott labda.

21. perc: Újabb baloldai szögletet végzett el a hazai csapat, ám most jobban figyeltek a vendégek, a védők gyorsan tisztáztak Kozmér elől.

17. perc: Nagy zavar volt a gyirmóti kapu előterében. Egymás után hagyták ki pár méterről a helyzetet a zöld-fehérek.

12. perc: Baumgartner lőtte el a labdát 15 méterről, s centikkel kerülte el a kapu bal oldalát.

8. perc: Nagy L. baloldali szögletét követően Tóth N. emelkedett a legmagasabbra, majd 6 méterről a kapu bal oldalába fejelte a labdát, 1-0. 

1. perc: Megkezdődött a városi rangadó.

 

 

Korábban:

Az összecsapást eredetileg vasárnap, s a zöld-fehérek otthonában játszották volna, mert új lelátó épül az ETO Parkban az úgynevezett kempingpálya mellett, s mivel ez még nem készült el, cserélte fel a pályaválasztói jogot a két együttes. Péntek estére pedig azért került a találkozó, mert így hangulatosabb, villanyfényes összecsapást vívhat egymással a két csapat.

Ugyan jól szerepel az újonc ETO B is a másodosztályban, kétségkívül a listavezető Gyirmót a találkozó esélyese.

Kiprich József, a hazaiak szakvezetője szerint mégsem szabad elbizakodottan pályára lépniük:

„Egy fiatal, bizonyítani igyekvő csapat lesz az ellenfelünk, amelyet nem szabad lebecsülnünk. Ezt támasztja alá a győriek eddigi szereplése is. Az elmúlt fordulóban kiállították, majd eltiltották kapusunkat, s helyette mindenképp egy fiatal játékost kell szerepeltetnünk" – mondta az edző.
Az előzetesen megadott összeállítás szerint ez a fiatal játékos a volt válogatott labdarúgó fia, Kiprich Dániel lehet.

„Mindent mérlegre téve, ugyan jó csapat az ETO B, szeretnénk kihasználni nagyobb rutinunkat, s otthon tartani a három pontot" – tette hozzá Kiprich József, aki Boros kapus mellett a még mindig lábadozó Radics, Burányi és Pápai játékára sem számíthat.

Hiányzóból akad a másik oldalon is, nagy érvágás a tehetséges támadó, Cseri hiánya, s még Domanyik és Szabó B. sem játszhat a megyei rangadón. Nem véletlen, hogy Klement István, az ETO B szakvezetője nehéz kilencven percre számít:

„Az ellenfelet és a környezetet is figyelembe véve, remélhetőleg egy izgalmas, élvonalbeli összecsapáshoz hasonló színvonalú mérkőzésen szeretnénk helytállni. Ez nem lesz egyszerű feladat, hiszen a Gyirmót az egyik legerősebb csapata a Nyugati csoportnak. Persze ezért szereplünk ebben az osztályban" – fogalmazott a győri szakvezető.

Olvasóink írták

  • 2. 234jkl 2008. október 11. 07:21
    „Fogynak a Gyirmót szurkolói!
    Vagy Ők már tudnak valamit?”
  • 1. csekkk 2008. október 10. 20:36
    „Ez igen! Télleg ilyen jó a Gyirmót?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kizárhatják a Sopront a kosárlabda-bajnokságból

Kosárlabda - A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége szerint a kizárhatják a Sopront a női… Tovább olvasom