Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Futsal: hibátlanul zárna a Rába ETO

A bajnoki címvédő Rába ETO hétfőn fordulatos mérkőzésen fektette két vállra Budapesten a Ferencvárost és ezzel már biztosan őszi bajnok a hazai bajnokságban.
A mérkőzésen főleg a második félidőben játszott jól a címvédő; a brazil Diogo Moreno vezérletével a győriek végül 8–5-re győzték le a remek hangulatot teremtő, fanatikus közönsége által is támogatott Ferencvárost.

„Jó hangulatú, jó iramú találkozó volt, amiből ha több lenne, biztosan előbbre tartana Magyarországon a futsal. Részünkről az akarattal nem volt baj, viszont több nagy egyéni hiba is előfordult. Ha ilyeneket nem követünk el, simábban hozhatjuk majd az ehhez hasonló kiélezett mérkőzéseket is" – értékelte a találkozót Tóth Szabolcs, az ETO edzője.
Az izgalmas és gólgazdag találkozó felvétele az Oxygen Televízióban pénteken 18.10 órától lesz látható.

Sok ideje egyébként nem marad a pihenésre a győri csapatnak, amely idei utolsó fellépésére készül. A zöld-fehérek ma 21 órakor a Magyar Kupa 3. fordulójában az NB II-es Gödöllő otthonában lépnek pályára. A továbbjutás mellett tét a hibátlanság megőrzése is, a győriek ugyanis hosszú ideje minden találkozójukat megnyerték Magyarországon. A kupamérkőzés visszavágóját jövőre rendezik.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kézilabda EB: győzelemmel kezdtünk

Mátéfi Eszter szövetségi kapitánya csapata jól kezdett az Eb-n. A D csoport 1. fordulójában,… Tovább olvasom