Kisalföld logö

2017. 03. 01. szerda - Albin 3°C | 12°C Még több cikk.

Floorball - Kupagyőzelem nélkül elsők a soproniak

Érdekes módon végzett a sorozat élén s lett amatőrbajnok a Soproni Ászok Floorball Team.
A bajnokságot úgy bonyolítják le, hogy különböző helyszíneken rendeznek egy-egy kupát, s a különböző viadalokon elért eredményeket az évad végén összesítik, s ez alapján alakul ki a bajnoki sorrend.

A soproniak, amint arról Csapó Dániel, a csapat vezetője lapunkat tájékoztatta, úgy nyerte meg a bajnokságot, hogy kupát egyet sem szerzett, viszont mindegyiken dobogós helyen végzett, így az összesített eredmények alapján a legjobbnak bizonyult.

A soproni csapat sikerének értékét növeli, hogy a floorballcsapatnak nincs hazai pályája, ugyanis nem áll rendelkezésükre szabványméretű, 20x40 méteres játéktér. Igazán edzéseik sincsenek, a Soproni Német Nemzetiségi Általános Iskola csapatával – amely a diákolimpia döntőjében a 7. helyen végzett – játszanak edzőmeccseket a szabvány játéktérnél jóval kisebb méretű pályán.

A csapat vezetője érdekességként megemlítette, hogy az egyik játékos feltett a karjára egy kilométer-számlálót egy kupanapon, és a lejátszott öt mérkőzés után tizenhat kilométernél is nagyobb távolság jött ki...


 
A csapat tagjai, felső sor: Martino Olivér, Varga Viktor, Schiffer Viktor, Csapó Dániel, Tóbi Dennis. Középső sor: Cséry-Koszorú Gábor, Tanay Gergely, Gundinger Bence, Balogh Álmos, Molnár Péter. Alsó
A csapat tagjai, felső sor: Martino Olivér, Varga Viktor, Schiffer Viktor, Csapó Dániel, Tóbi Dennis. Középső sor: Cséry-Koszorú Gábor, Tanay Gergely, Gundinger Bence, Balogh Álmos, Molnár Péter. Alsó sor: Balogh Zsolt, Németh László (kapusok). Fotó: Tiber Vanessza
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szinkronúszás - Hatodik lett Ausztriában Götz Lilien

Tovább olvasom