Kisalföld logö

2017. 09. 23. szombat - Tekla 9°C | 18°C Még több cikk.

Eldőlt: NB I/B-s lesz a SZESE

A másodosztályban folytathatja az új idényben az ETO-SZESE, miután a magyar szövetség elnöksége mégis a 12 csapatos NB I-et szavazta meg.

Kedden ülést tartott a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöksége. Ezen a testület döntött arról, hogy a férfi NB I 13. és 14. helyét nem tölti fel, így az első osztályú bajnokságban a korábbi szezonokhoz hasonlóan 12 csapat indulhat: az előző szezon 1–10. helyezettjei, valamint az NB I/B Keleti és Nyugati csoportjának feljutói, azaz a Balmazújváros és a Komló.

Az alapszakaszban 11 csapat vesz részt, a SEHA-ligában induló MKB-MVM Veszprém együttese az 1–6. helyért zajló rájátszás küzdelmeibe kapcsolódik be.

A zöld-fehérek végül mégsem maradnak az élvonalban, egy év után ismét az NB I/B-ben folytathatják. Kérdéses Halász Levente győri jövője is.
A zöld-fehérek végül mégsem maradnak az élvonalban, egy év után ismét az NB I/B-ben folytathatják. Kérdéses Halász Levente győri jövője is.


Mindez azt jelenti, hogy az ETO-SZESE a másodosztályban folytathatja, azaz mindössze egy esztendőt töltött az NB I-ben a zöld-fehér alakulat.
Meglepő fordulat azok után, hogy hat nappal ezelőtt még arról született döntés, hogy az MKSZ szakmai és versenybizottságának véglegesített versenykiírása alapján tizennégy csapatos lesz az élvonal.

Dr. Hoffmann László, a győri klub elnöke is csalódottan fogadta a hírt: „Korai még bármit is mondani, elhamarkodottan nem szeretnék nyilatkozni.

Legyen elég annyi, hogy átgondoljuk a hogyan továbbot, s hamarosan az is kialakul, kikkel vágunk neki az új szezonnak. Elvi megállapodások vannak, de ezek többsége az élvonalra szól."


Időhúzás

Egy biztos, a győri klub magának tette nehézzé a helyzetet azzal, hogy a pályán nem tudta kiharcolni a bentmaradást. Ugyanakkor az is felvet néhány kérdést, miért kellett több mint egy hónapot várni a jövő évi kiírással. Ráadásul az elmúlt hetekben nem volt olyan fórum, ahol ne a 14 csapatos NB I-ről lett volna szó.

Ezt támogatta a liga és ugyancsak emellett kardoskodtak a csapatok képviselői is. Most viszont minden marad a régiben, illetve ahogyan az a pályán eldőlt. Önmagában ezzel nincs probléma, csak ezt nem ártott volna jó előre tisztázni. Vajon kinek volt jó az időhúzás...?
Szabó Gábor

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Úszás - Egytucatnyi aranyérem

Megyénket két úszóklub képviselte a harmadik magyar fedett pályás nyílt szenior országos… Tovább olvasom