Kisalföld logö

2017. 11. 21. kedd - Olivér 3°C | 9°C Még több cikk.

Egy ezüstserleg Egyiptomból

Az egykori megyei sportigazgatóság három irodája érdekes relikviákat rejt. Meséjük mindenki számára érdekes lehet. A következő hetekben ezek közül mutatunk be néhányat a gyűjtő, Kovács István segítségével.

A Rába-gyár a hatvanas években jelentős értékben szállított vasúti kocsikat Egyiptomba. Az arab üzleti partner a tárgyalások során többször jelezte, szeretnék, ha a győri gyárat képviselő ETO is kiutazna és játszana egy barátságos mérkőzést a társaság csapatával.
Így is történt, 1965 decemberében az ETO elrepült Afrikába, ahol egy túrán vett részt. Az első meccset a Zamalek-Arsenal válogatott ellen vívták a zöld-fehérek, a vendéglátók 2:1-re nyertek. Másodszor Benhában, az egyiptomi narancstermelés fővárosában játszott az ETO, itt 4:1 volt a végeredmény a javára.

A túra legnehezebb összecsapását december 25-én,
vagyis karácsony első napjának délutánján az egyiptomi „Fradi" ellen vívták egy ezüstkupáért. Megtelt a National-pálya nézőtere. A National-Seka Hadid válogatott ellen nagy küzdelemben 3:2-es győri siker született.

Az egyiptomi közlekedési miniszter itt adta át a kupát Palotai Károlynak. Ezen nincs „kupak
Az egyiptomi közlekedési miniszter itt adta át a kupát Palotai Károlynak. Ezen nincs „kupak


A mérkőzés után a vendégcsapat felvonult a lelátóra, ahol a győztesnek járó ezüstserleget kapitánya, Palotai Károly vette át az egyiptomi közlekedési minisztertől .

„A vagongyári stadion bontásakor a hetvenes években az ott található díjak, kupák nagy részét a klub evezős csónakházába gyűjtötték össze – mondja Kovács István. – Nagy részük az akkoriban felépült új stadionba már nem is került át. Egy későbbi árvíz során a pincéből mentettek ki több ereklyét, ezek közül néhányat behozott Pák Béla, azóta is őrzöm őket. Köztük ezt az elszíneződött kupát is, amelyről úgy tudjuk, az egyiptomi győzelméért kapta az ETO."

A Kairóban készült fotókon azonban mintha egy más serleg lenne látható, legalábbis arról hiányzik a „tető" és van talpazata.

Ez az ezüstserleg került elő az evezőscsónakházból. Fotó: HBE
Ez az ezüstserleg került elő az evezőscsónakházból. Fotó: HBE


Fadi Hamama, a klub nyolcvanas évekbeli vezérszurkolója segített a kupán található arab nyelvű felirat elolvasásával. Ebből megtudtuk, hogy ez valóban egyiptomi serleg és Mahmud Abdul Salam közlekedési miniszter ajándéka 1965-ből. Akkor mégis ugyanaz lehet.
A túra utolsó mérkőzésén, az említett vasutasok elleni derbin, Győrfi góljával 1:0-ra győzött az ETO, így búcsúzott Afrikától.


Olvasóink írták

  • 1. anikopeter 2010. január 23. 16:17
    „Én is úgy látom, hogy nem egyforma a két serleg.
    Nem kell sasszem hozzá, kupakkal, vagy anélkül két különböző kupát látunk.
    A Palotai kezében levő serleg anyaga ezüstként csillog, formája, a karok ívelése teljesen más, mint a megtalálté, aminek anyaga réz benyomását kelti.
    Az ezüst patina fekete, nem sárga.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Futsal EB 2010: csak a sikerben gondolkodnak

Szombaton este Csehországgal játszik a hazai rendezésű futsal EB-n a magyar válogatott. Ha Kozma… Tovább olvasom