Kisalföld logö

2017. 11. 24. péntek - Emma 3°C | 8°C Még több cikk.

Botrány a US Openen - videóval

Serena Williams elveszítette a fejét a belga Kim Clijsters elleni elődöntő hajrájában, megfenyegette a lábhibát ítélő vonalbírót, és ezzel el is vesztette a meccset. A másik ágról a dán Wozniacki jutott be a vasárnapi fináléba. A juniorok között magyar döntősnek szurkolhatunk.
Serena és Clijsters találkozójának első játszmáját a gyerekszülés után visszatérő belga játékos nyerte. Az elveszített szettet követően Serena földhöz vágta az ütőjét, amiért figyelmeztette a főbíró. Ez a mozzanat a második felvonásban eldöntötte a meccset - írja a Figyelőnet.

A második szettben Clijsters két labdára volt a sikertől, miközben riválisa adogatott. Serena első szervája nem sikerült, a másodiknál a vonalbíró lábhibát jelzett, így meccslabdához jutott Clijsters. Az amerikai nehezen emésztette meg a döntést, és ütőjét rázva üvöltözni kezdett a bíróval: sértegette, megfenyegette, azt mondta, hogy megöli, majd közölte, hogy ha tehetné, lenyomná a torkán a labdát. Serena Williams utólag tagadta a tettét: "Nem mondtam ilyet! Komolyan gondolja?!" - fordult az amerikai játékos a megsértett vonalbíró felé.

A bírói döntés alapján Serenát másodszor figyelmeztették, ami már pontbüntetéssel jár: Clijsters kapott egy pontot, és ez éppen elég volt, hogy megnyerje a találkozót.

A másik ágon a dán Carolina Wozniacki élete első Grand Slam-döntőjére készülhet, miután két sima szettben megverte a belga Wickmayert.



Fucsovics Márton a tajvani Cseng Peng Hszie oldalán bejutott a junior férfi párosok döntőjébe. Ellenfelük a Julien Obry, Adrien Puget francia kettős lesz magyar idő szerint vasárnap 20 óra körül.

Olvasóink írták

  • 7. Esther 2009. szeptember 14. 13:17
    „Szerintem csak az egoja nem tudta elviselni hogy vesztesre all. olyan mint az a masik szerencsetlen; Christiano ronaldo,ha vesztesre all akkor faj a szive, mindenki hibas csak ö nem. Serena, a sportolok alazatot, es önfegyelmet is tanulnak...altalaban!!!”
  • 6. macho 2009. szeptember 14. 04:27
    „En csak azt hallom, hogy az mondja, hogy o nem mondta...”
  • 5. szabotázs 2009. szeptember 13. 21:57
    „Fekák általánoságban agresszivak és buták...”
  • 4. sorok_közt 2009. szeptember 13. 20:46
    „csak arra lennék kiváncsi, hogy a vonalra lépett, vagy sem....”
  • 3. kovacsgeri 2009. szeptember 13. 19:49
    „Akár ott a névelő a neve előtt, akár nem - Serena ostoba marad.”
  • 2. RickCartman 2009. szeptember 13. 18:36
    „A Serena...?-így már ötödikesek nem kezdenek mondatot fogalmazásban!Szerkesztő úr!Korrektor!”
  • 1. Jandex 2009. szeptember 13. 17:56
    „Amikor ez a rémség vagy a tesója játszik mindig keresem a 18-as karikát!!! :)))))))))))))”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

NBI: Haladás-Győri ETO FC 1-2

Idegenben győzte le a Haladást a Győri ETO FC: Nicorec és Józsi góljaira büntetőből Kenesei válaszolt. Tovább olvasom