Kisalföld logö

2017. 01. 23. hétfő - Zelma, Rajmund -7°C | 2°C Még több cikk.

Balaton-átúszás 2015 - fotók

Több mint nyolcezren vágtak neki idén a 33. Balaton-átúszásnak.

Szombaton a révfülöpi rajtnál 8162-en regisztráltak az 5200 méteres távra, a cél a szokásoknak megfelelően Balatonbogláron volt. Az "úszósávot" a körülbelül 50 méterenként felvonuló hajók szolgáltatták, tulajdonosaiknál megpihenhettek a fáradt versenyzők, és szőlőcukorral, ivóvízzel frissíthették fel magukat.

A szervezők azt mondták: a létszám elmaradt ugyan a tízezres álomhatártól - amelyet a verseny történetében eddig mindössze három alkalommal sikerült átlépni -, de így is elégedettek, mivel a tavalyinál több mint ezerrel többen jelentkeztek. Ennek egyik oka a remek időjárás, ugyanis nem kellett "mozgatni" a verseny időpontját, hanem az első kijelölt dátumon elrajtolhatott a mezőny.

Balaton-átúszás 2015 - az MTI felvételei.
A viadalon ezúttal is számos sportoló indult, többek között a férfi vízilabda-válogatott tagjai és Erdei Zsolt profi ökölvívó világbajnok is teljesítette a távot. Az igazi "nagymenők", azaz a hosszútávúszók is vízbe szálltak: a férfiaknál Papp Márk 1 óra 1 perces, a nőknél pedig az olimpiai bajnok Risztov Éva 1 óra 2 perces idővel volt a legjobb.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Női Euroliga - Elkerülte a Sopron a címvédőt

Török, orosz, szlovák, olasz és francia ellenfelei lesznek a soproni női kosárlabdacsapatnak az Euroligában. Tovább olvasom