Kisalföld logö

2017. 11. 21. kedd - Olivér 3°C | 9°C Még több cikk.

Tragédia a Volton

Sajnos már az első napon szomorú tragédia árnyékolja be a Volt Fesztiválon a fiatalok szórakozását.
A koncertek között a fiatalok felszabadultan szórakoznak.
A Voltra indulva egy ötfős budapesti baráti társaság úgy határozott, eltölt néhány kellemes órát Kőszeg közelében, az országhatár menti osztrák Rohoncon (Rechnitz). A fiatalok egy mesterséges tónál fürödtek. Két fiú 14 óra körül egy úgynevezett úszószigetről ugrott a vízbe, egyikük azonban percek múltával sem bukkant fel. Társaik azonnal segítséget kértek.

A tónál tartózkodó rendőr többször is alámerült, de a zavaros vízben nem járt sikerrel. A helyszínre érkező mentőhelikopter és a tűzoltók sem találták a fiút. 15 óra 50 perckor a tűzoltók könnyűbúvárai bukkantak a tó fenekén az élettelen testre. A 17 éves fiút már nem sikerült újraéleszteni.

Mai program

A mai napon is rendkívüli programmal várják a fiatalokat és a bulizni vágyó idősebb korosztályt: kora este a Moby Dick lép porondra a soproniak legnagyobb örömére, ezután pedig a Kispál és a Borz nevű formáció szolgáltat jó hangulatú, egyórányi produkciót a Nagyszínpadon. A legnagyobb várakozás mindenképpen a 22 órától koncertező, világhírű brit sztáralakulat, a Kosheen fellépését előzi meg.
Az idei Volt Fesztiválra több ezer fiatal érkezett Magyarország különböző településeiről és a határon túlról, hogy egy megszokott társaságban élvezzék a jobbnál jobb zenei produkciókat.

Az ország minden pontjáról

A miskolci Máthé Tünde és barátnői első ízben látogattak el a fesztiválra. A rendezvény ideje alatt szeretnének megismerni minél több különleges embert, emellett lázasan készülnek kedvenceik, mint például a Kispál és a Borz, valamint az Animal Cannibals koncertjeire. A gimnazista lányok megállapították, Sopron – kis utcái, varázslatos műemlékei és természetesen a fesztiváli hangulat miatt – hazánk egyik legsokszínűbb városa, a buszjáratokkal kapcsolatban viszont nemtetszésüket fejezték ki. Szabó Péter Écsről érkezett kedvesével valamint barátjával, s immáron negyedik alkalommal élvezheti a fesztivál egyedi hangulatát.

A 25 esztendős fiatalember úgy véli, egy ilyen rendezvény jó kikapcsolódási lehetőséget nyújt mindeki számára, hiszen amellett, hogy népszerű együttesek koncertjein bulizhat, új zenekarok produkcióival is megismerkedhet. Az écsi fiú viszont kifogásolja a büfék nyújtotta drága szolgáltatásokat. Gábriel Gyula és ismerősei elégedettek az ellátással. A Sopronban tanuló egyetemista szerint a különböző stílusokat felvonultató színpadokat praktikusan helyezték el a kemping területén. Ismerőse úgy véli, a hűség városában jóval családiasabb, barátibb a légkör, mint a fővárosi szigetfesztiválon.

A veszprémi Lovas Anitát egyfajta szabadságérzet fogja el, ha a Volt Fesztiválra érkezik. Társaival együtt pedig rendkívül barátságosnak, segítőkésznek és közvetlennek tartja a helyi lakosokat.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ma startol a soproni Volt Fesztivál

Három napon keresztül kétszáz ember reggeltől estig építette a színpadokat a Volt Fesztivál… Tovább olvasom