Kisalföld logö

2018. 02. 24. szombat - Mátyás -8°C | 2°C Még több cikk.

Taschner István az új hegyközségi elnök

Soproni borvidék - Egy évre Taschner István borászt választották meg a Sopron–Kőszeg Hegyközségi Tanács elnökéve. Még idén szeretnék megvalósítani a soproni borok eredetvédelmét, s ugyanilyen sürgető lenne egy új borászati laboratórium kialakítása.
– Feladataim kilencven százalékát még az előző elnök – a hosszas betegség után elhunyt Molnár Tibor –, valamint a hegyközségi tanács kezdte el – fogalmazott Taschner István, az új hegyközségi elnök. – Számos újítást szeretnék megvalósítani. Ezek közül az egyik lényeges, hogy megalkossuk a soproni borok eredetvédelmi szabályzatát, amelyről a földművelési minisztérium hoz rendeletet. A szabályzat magában foglalja a megfelelő szőlőfajta tartását, a szőlő származási helyét, a termés mennyiségét, a minőséget. De kitér a feldolgozásra és a borászati technológiára is.

Azoknak a gazdáknak, akik eredetvédett bort szeretnének előállítani, a hegyközségi tanácsnál kell majd jelentkezniük.

A Soproni Borbíráló Bizottság ellenőrzi és engedi forgalomba hozni a borokat. A palackok címkéjén pedig külön logó jelzi majd az eredetvédettséget.

Taschner István hegyközségi elnök feladatainak kilencven százalékát az előző vezető, Molnár Tibor kezdte el. Fotó: Magasi
Taschner István hegyközségi elnök feladatainak kilencven százalékát az előző vezető, Molnár Tibor kezdte el. Fotó: Magasi

Taschner István hozzátette, megalkotásra vár még a Sopron Borrégió szabályzata. Ezzel a szőlőtermesztés és a borászat közép- és hosszú távú stratégiáját határozzák meg. Külön kitérnek a bormarketingre, valamint a borvidék országos képviseletére is.

– El kell érni azt, hogy a borvidéken termett szőlőt helyben dolgozzák fel – folytatta az új elnök. – Jelenleg a szőlő egy része marad helyben. Ez pedig azzal jár, hogy ellenőrizhetetlen a bor sorsa, és nem tudni, hogy soproni néven milyen minőségű italt hoznak forgalomba. Hiányosság még az is, hogy a borvidéken csupán egy borminősítő laboratórium működik. Pályázati támogatásból új bevizsgálót szeretnénk létrehozni. Most ugyanis a gazdák akkor vihetik a borukat vizsgáltatni, amikor erre van szabad kapacitás.

Taschner István hegybíró és borosgazda

Az új hegyközségi tanácselnök jelenleg tizenkét hektáron művel szőlőt. A kertészmérnök, növényvédelmi szakmérnök végzettségű Taschner István 1967-ben került az akkori Haladás Termelőszövetkezethez mint szőlészeti brigádvezető, majd a Dózsa Tsz-nél egészen 1987-ig szőlészeti és borászati ágazatvezető volt. Ezt követően a Soproni ÁFÉSZ alapította szőlőtermesztői szakcsoport elnöke volt, 1996 óta hegybíró. 


Olvasóink írták

  • 1. istván51 2009. február 05. 08:58
    „Eredményes munkát kivánok.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kitüntetett vállalkozó

Sopron - Füzi István, a soproni vállalkozók körében is elismert szakember a képviselő-testület… Tovább olvasom