Kisalföld logö

2017. 06. 28. szerda - Levente, Irén 22°C | 33°C Még több cikk.

Széchenyisták a Földért!

A soproni Széchenyi István Gimnázium csapata – Bakonyi Árpád, Farkas László, Feller Tímea, Forrás Bence - Simon György tanár úr vezetésével országos első helyezést ért el A Föld éve alkalmából rendezett versenyen.

Jó kezekben van a Föld! Pontosabban, jó kezekben lesz, ha olyan fiatalok gondoskodnak majd világunk jövőjéről, mint akik a Föld éve alkalmából szervezett Delta-vetélkedőre jelentkeztek. Szerencsére sokan vannak ilyenek. Közéjük tartoznak a soproni Széchenyi István Gimnázium diákjai is.

A széchenyis csapat: Bakonyi, Feller, Simon, Forrás, Farkas.
A széchenyis csapat: Bakonyi Árpád, Feller Tímea, Simon György, Forrás Bence, Farkas László.


Fedezd fel, mutasd be, védd meg! - Ezzel a jelmondattal indította útjára a Magyar Televízió Delta című tudományos- ismeretterjesztő műsora a középiskolás korosztály számára szervezett vetélkedőjét.

A többszáz induló csapat közül az öt legjobb került a Visegrádi-hegységben megrendezett három napos döntőbe. A feladatok zöme a földrajzi tudáson túl kreativitást, ügyességet, gyors helyzetfelismerést is megkövetelt. A vetélkedés a televíziós kamerák kereszttüzében zajlott, hiszen az m1 Delta című műsora két egymást követő teljes adást szentel a programnak, mely április 19-én és 26-án délelőtt kerül adásba.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pásztor Erzsi Jászai-díjas színésznő Sopronban játszik

Sopron - Pásztor Erzsi Jászai-díjas művésznő főszereplésével tegnap mutatták be Nemes Nagy… Tovább olvasom