Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Százzal is repesztenek a veterán autók

Közel negyven veterán járművet csodálhatott meg a közönség a soproni Fő téren vasárnap. Igazi ritkaságokkal is találkozhattak az érdeklődők.

Felújított autómatuzsálemek késztették csodálkozásra a szépszámú nézelődőt a Soproni Autó-Motor Veterán Klub tizenkilencedik alkalommal megrendezett országos találkozóján, amelyre Ausztriából is érkeztek vendégek. Az 1937-es Fiat Topolino, az 1938-ból való húsz lóerős DKW mellett többek között Jaguar, Volkswagen, Moszkvics, Trabant és Skoda is a régi korokat idézte.

Első díjat nyert az 1960–70 között gyártott gépkocsik versenyén az 1963-ban készült fekete Csajka, amely a népköztársaság Elnöki Tanácsa titkárságáé volt egykoron. A tulajdonos szolnoki ügyvéd, dr. Tóta Áron elmondta, Székesfehérvár környékén vették, s ötévnyi felújítás után 2007-ben lett kész. Három Csajkából sikerült rekonstruálni az elegáns járművet, s még Berlinből is kaptak hozzá alkatrészeket. Százas tempóra is képes, húsz-huszonöt litert fogyaszt száz kilométeren. Csak ünnepélyes alkalmakra, esküvőkre, kiállításokra használják, a hétköznapokon Audival autóznak.

Bálint András büszke arra, milyen szépen ˝duruzsol
Bálint András büszke arra, milyen szépen ˝duruzsol" az 59 éves Renault motorja.


A fertődi Bálint András harminc éve vásárolta tízezer forintért azt az 1955-ben gyártott Renault-t, amelyet egy ideig Bak Jolán, az Esterházy-kastély korábbi igazgatója is használt. Ez a kocsi is képes még a száz kilométer per órás száguldásra, de a tulajdonosa kíméli, csak hetvennel megy vele. Eredeti dudája rendőrségi szirénahangot ad. Emellett van egy 1961-es Renault Cabriója is. Mindennapos autózásra Suzukit használ. Örül, ha veterántalálkozókon látják: öreg autó nem vén autó.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mártírokra emlékeztek

Az ártatlanul elhurcolt és meggyilkolt zsidók előtt tisztelegtek vasárnap a soproni zsidó temetőben… Tovább olvasom