Kisalföld logö

2017. 01. 20. péntek - Fábián, Sebestyén -9°C | 0°C Még több cikk.

Papíron a volt szertár a hamvasztó székhelye

A nyilvános cégadatok szerint 2007-ben, tízmillió forintos törzstőkével, ebergőci székhellyel hozták létre a Nyugat-magyarországi Regionális Halotthamvasztó Kft.-t.

A vállalkozás halotthamvasztót építtetne a településen.

Egyelőre kevés konkrétumot lehet tudni az Ebergőcre tervezett krematóriumról. A településen idén nyáron ügydöntő népszavazáson a helyiek úgy szavaztak, hogy a faluban ne épüljön meg a létesítmény. Mint arról beszámoltunk, elkezdődtek a kivitelezés előkészületei, de az építtető Nyugat-magyarországi Regionális Halotthamvasztó Kft.-től nem sikerült elérnünk senkit.

Utánanéztünk tehát, hogy mit találunk a vállalkozásról a nyilvános cégadatok között. Idén július 28-i állapot szerint a Nyugat-magyarországi Regionális Halotthamvasztó Kft.-t 2007. november 7-én, tízmillió forintos törzstőkével hozták létre. A cég székhelye Ebergőc, Kossuth Lajos utca 34. szám alatt található. (Ebben az épületben működött egykoron a tűzoltószertár, majd itt alakították ki a falumúzeumot.) A Kisalföld úgy tudja, a használatra jelenleg nem rendelkezik a társaság érvényes bérleti szerződéssel.

A cégadatok szerint a kft. fő tevékenységi köre temetkezési szolgáltatás. Ezek pedig arra engednek következtetni, hogy a halotthamvasztás mellett más, a temetkezéssel kapcsolatos tevékenységet is célul tűztek ki.

A cég ügyvezető igazgatója Tátrai Alexander Stefan. A megadott gödöllői címen azonban ilyen nevű előfizetőt nem találtunk. A kft. egyik tagja a már említett Tátrai Alexander Stefan, valamint a liechtensteini bejegyzésű TSAG Részvénytársaság. Ez utóbbi képviselője Tátrai Mónika, s elérhetőségként ugyancsak a gödöllői cím van megadva.

A Nyugat-magyarországi Regionális Halotthamvasztó Kft. minden bizonnyal már 2007-ben elhatározhatta, hogy a településen építteti meg a halotthamvasztót. Információink szerint a cég egyik tagjának mintegy 9000 négyzetméteres terület van a birtokában. Úgy tudjuk, a vállalkozás beindításához jelentős összegű – több százmillió forintos – jelzáloghitel-keret is a rendelkezésére áll.

Ingatlanpiaci szakértők szerint egy ekkora nagyságú földterület szántóként legfeljebb kilencmillió forintot ér. Amennyiben belterületté minősítik át és kiépítik a közműveket, akkor 90 millió forint körüli összeg lehet a forgalmi értéke.


Egy ekkora földterület szántóként legfeljebb kilencmillió forintot ér. Ha belterületté minősítik és kiépítik a közműveket, akkor 90 millió forint körül lehet a forgalmi értéke.

Olvasóink írták

  • 6. billi 2009. november 20. 16:55
    „Kedves SnackS!

    Hál´ Istennek Ebergőcön nincs munkanélküli. Hál´ Istennek az itt lakó embereknek nem csak egy halotthamvasztó merül fel alternatívaként. Senki nem panaszkodik Ebergőcön, hogy nincs munkája! És különben is, nem gondolom, hogy munkahelyteremtésre egy halotthamvasztó lenne a megoldás (bárhol legyen is).”
  • 5. maximix 2009. november 18. 11:36
    „Sajnos az M1-es riport gyenge volt és a 2 mondat is full hazugság. A jegyző: "sajnos elkéstek" mondata. A népszavazást a Közigazgatási Hivatal írja ki, miután megvizsgálja a témakört. NEM KÉSHETETT EL A SZAVAZÁS, hisz az építési engedély FIGYELEM!!!! július 10-én emelkedett jogerőre, a NEMLEGES népszavazás pedig június 7.-én volt!! Hoppá!!!
    Polgármester "úr": szintén a jogerős építési engedélyre hivatkozik, ami még nem volt. Kiderült, hogy éves 4 millió forintot remél - nem tudom milyen jogcímen- azaz havi 330.000 Ft-ot. Ekkora összegért halálra ítélte a falut. Hozzáteszem a teljes infrastruktúra már ki van építve a faluban, tehát nem biztos annyira életbevágó ez az összeg. És még az esetlegesen vállalkozást alapítókat is elrettenti ennek a cégnek a jelenléte!!!!

    Azt árulja már el valaki, hogy a közgyűlés mi alapján támogatta? Nem kellett volna előtte megkérdezni ki szeretne krematórium mellett lakni?!

    Készülőben egy weboldal, ahova szívesen várunk mindenkit, akit érdekel a téma és aggódik a faluért: www.ebergoc-ert.5mp.eu”
  • 4. cucci 2009. november 17. 20:43
    „Meg kellene kérdezni a polgármestert, a képviselőtestületet, a jegyzőnőt. Meg kellene kérdezni az Országos Választási Irodát, ha elkésett egy népszavazás akkor miért is irják ki??!! Nincs jogi diplomám, de úgy gondolom, hogy a nép akarata felülír mindent. Valaki nézte az M1 reg.hiradóját? Csak a lényeg nem volt benne. Igaz, hogy 2005-ben volt egy elvi hozzájárulás egy krematórium építéséhez, de NEM EZ VOLT A HELYSZÍN!!!! Könyörgöm, nem látják, hogy kilóg a lóláb...és mekkora?!”
  • 3. maximix 2009. november 17. 10:17
    „Megkérdezném a polgármestert is, hogy mi az oka amiért foggal-körömmel ragaszkodik a halotthamvasztó megépítéséhez. Nem az lenne a kötelessége, hogy a többség akaratának megfelelően cselekedjen?! Miféle különös, önös érdeke fűződik ehhez a beruházáshoz?! Jó volna, ha átgondolná, hogy a FALU NEM AKARJA!!!! És cselekedjen is úgy! Azért mert a többségnek más a véleménye, mint neki, azért nem kell haragudni meg újjal mutogatni!!! Teljesen ki vagyok akadva, hogy ezt meg lehet csinálni. Ha a hamvasztó megépül, akkor Ebergőc lekerül a térképről!!!!!! Az idősek kihalnak, a fiatalok elköltöznek, hétvégére senki nem jön a krematórium mellé napozni és új lakók persze szintén nem fogják a környéket keresni. VOLT EGY NÉPSZAVAZÁS, TESSÉK A DÖNTÉS SZERINT CSELEKEDNI! A francba is .....”
  • 2. neftathra 2009. november 16. 21:36
    „Aki normálisan, ép ésszel tud gondolkozni (és ez itt a környéken sajnos keveseknek adatik meg), egy kis gondolkozással rájöhetne, hogy ez az ebergőciekre nézve semmiképpen sem pozitív dolog, ha megépül a hamvasztó. Nem egoizmusból, vagy egyéb okokból írom, csupán csak ismerek mindenkit itt szinte.
    Egy biztos, mi minden erőnkkel azon leszünk, hogy ezt megakadályozzuk!
    Mellesleg kíváncsi lennék, hogy Ön mit szólna, ha 300 méterre kéne laknia egy krematóriumtól? Nem zavarná? Nyugodt szívvel nézné, ahogy a hallottasautók nap mint nap elhaladnának a háza mellett? Nem lenne gond, hogy a területe, amit nem kevés pénzért megvásárolt, annak értéke kb a felére csökkenne, és amikor kéne, senkinek sem tudná eladni?
    Kíváncsi lennék.”
  • 1. SnakeS 2009. november 14. 17:35
    „Ezek a feltételezések...

    Mégis mi van akkor, ha halotthamvasztás mellett más szolgáltatást is végeznének? Ez önmagában nem bűn és nem is biztos.

    Ugyan, mire lehetne következtetni, hogy nem találtak telefonelőfizetőt (vagy milyen előfizetőt kereshettek?) a megadott magáncímen? Épeszű ember nem "szórja szanaszét" a személyes adatait.

    Egyébként azt gondolom, ha a halotthamvasztó nem kell a falubelieknek, akkor ezután ne panaszkodjanak, hogy nem találnak munkát.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egyre keresettebbek a magyar fogorvosok

A francia napilap, a Libération szerint egyre keresettebbek a magyar fogorvosok a párizsiak körében. Tovább olvasom