Kisalföld logö

2017. 08. 19. szombat - Huba 19°C | 31°C Még több cikk.

Napi kérdés Sopronból: mennyi KRESZ tábla van a képen?

A helyszín Sopron, Petőfi téri mélygarázs bejárata. Ön kiigazodna a KRESZ táblák erdejében?

Érdekes kép került fel az egyik közösségi portálra. Sopron, Petőfi téri mélygarázs bejárata. Sok tábla kis helyen is elfér.



Forrás: Soproni Ezaz

Olvasóink írták

  • 18. Mankapunka 2013. szeptember 05. 11:13
    „Talán azért Siófok, mert az itt van a környéken, Debrecen meg kicsit arrébb. Amint látod a TV-ben, már annak is örül egy veszprémi, ha lejut a Balatonra.”
  • 17. fido 2013. szeptember 04. 22:44
    „Az elsőbbségadás kötelező tábla az oszlop tetején rossz helyen van. Én eddig észre sem vettem. Lehajtáskor az autó lefelé áll, és a szűk lehajtóra meg az esetleg balról érkezőre kell figyelni. A Petőfi tér felől érkező meg pláne nem láthatja, ezért mint ahogy eddig én is azt gondolja, hogy a jobb kéz felől érkezőnek van elsőbbsége. Én többnyire a Petőfi tér felől hajtok le, de még soha nem adott nekem senki elsőbbséget, lazán behajtottak előttem. Jó, hogy most felhívták rá a figyelmem, majd ezután jobban vigyázok.”
  • 16. aghla 2013. szeptember 04. 21:01
    „7 urbanistapista
    Igen, itt pl. 14 db. látszik, az egész körforgalomban 32 van belőle.

    https://picasaweb.google.com/lh/photo/3c6lvGSt8NjEnJ6Ujx1RItMTjNZETYmyPJy0liipFm0?feat=directlink

    140 cm-es kerékpárút elejét és végét táblával jelzik.
    Az én adóforintjaimból.
    Az én biztonságom érdekében.
    Jogszerűen.”
  • 15. Filtec 2013. szeptember 04. 21:00
    „Megkezdődött Sopronban, a belvárosi kerékpárút-hálózat kivitelezése

    http://www.kisalfold.hu/soproni_hirek/megkezdodott_sopronban_a_belvarosi_kerekparut-halozat_kivitelezese/2348161/

    És mikor fog elkezdődni Sopronban a Várkerület felújítása?
    Hány millióba került nekünk, adófizető polgároknak a tervek elkészíttetése?
    Vagy ez is a füstbe ment terv kategória?

    Ugye, ezt a pénzt visszateszi a városvezetés a SAJÁT vagyonából a város költségvetésébe!!!
    Ha nem, indul-e ellenük pl. hűtlen kezelés címen eljárás?

    Na jó, felébredtem. :-)”
  • 14. hopega 2013. szeptember 04. 20:48
    „13. iux. Azért nem példázódik mással Mankapunka mert még nem járt pl még Sopronban sem .Ilyen ember utáltatja meg a szülő városát.Csak hallomásból ismeri a környéket. Ja bocsánat Ő kamionos. De meg nem találkoztam vele pedig sok felé járok.”
  • 13. iux 2013. szeptember 04. 18:44
    „Mankapunka
    Oroszországban krétával van felfestve sok útjelző a ház falára.Olaszországban egy oszlopon néha 15 tábla van.Görögországban pedig olyan betűkkel is irnak utasitást,amit legtöbb idegen országból jött el sem tud olvasni!Ugye nem azt akarod irni,hogy amig olyan hibák nem történnek mint máshol,addig legyen nekünk ez is jó!Miért nem példálózol Siófok helyett Debrecennel,vagy németország bármely városával?Ott az ilyen táblaerdő elképzelhetetlen!”
  • 12. iux 2013. szeptember 04. 18:35
    „Ha csak ezt a hibát követte volna el a soproni közlekedésért felelős"szakértő",akkor azt mondanám üsse kavics!De miatta kapott zöld jelzést az Aldi felől az Obi felé kanyarodókkal szemben a nyúl(más nem jár a nem létező járdán).Szintén Ő a felelős a jobbra,kis ivben kanyarodók elé rakott felesleges lámpákért,vagy pl: a győri út forgalmát korlátozó lámpaerdőért!De ez csak izelitő egy dilettáns ámokfutásából!”
  • 11. Mankapunka 2013. szeptember 04. 16:15
    „Ilyen kombináció már több 10 éve létezik más városokban.

    Egy újabb cikk, ami nem készült volna el, ha az emberek néha elhagynák szülővárosukat is, mert van élet máshol, bármilyen hihetetlen.
    Még szerencse, hogy Siófokon nem járt a kép készítője.”
  • 10. Mathrin 2013. szeptember 04. 15:54
    „OFF:
    Egy soproni témájú cikkhez hozzá lehet szólni??? :-))) Mi történt kedves KO? Beillik egy csodának :-)))
    Azt még megérteném, hogy politikai ihletettségű esetben nem lehet, de miért nem lehetett mondjuk Csaba testvér látogatásához, vagy az idei színházi repertoárhoz, vagy a soproni származású szépségkirálynőhöz?
    Vissza a témához:
    első ránézésre tényleg kaotikusnak hat ez a táblarengeteg, de bízom benne, hogy mindenki tudja értelmezni a rá vonatkozókat, mert nem olyan bonyolult.”
  • 9. thermál 2013. szeptember 04. 15:44
    „Tegyük fel, hogy a képen látható tábla bemutató mindennek megfelel, de akkor mit csinál a közlekedést szervező szervező, miután kirakták a táblákat, amelyeket előírt. Egy város fejlődését a közlekedési igények változása is jellemzi, de ezt nem úgy kell megoldani, hogy végtelen számú táblát kell felszerelni, ezzel együtt próbára tenni a közlekedőket, hogy vajon hány táblára tud egyszerre figyelni.”
  • 8. Madarász 2013. szeptember 04. 15:27
    „1. Egyet értek, nincs felesleges tábla.”
  • 7. urbaniastapista 2013. szeptember 04. 14:23
    „Ez is valami?
    Győrben egy frissen "fejlesztett" körforgalomban, csak a bicikliseknek van kétszer ennyi tábla.”
  • 6. miracle 2013. szeptember 04. 13:55
    „1soproni
    Felesleges volt ilyen szabályt hozni. Nem az a lényeg, hogy hány rúd van a tábla mögött, hanem hogy hány tábla van együtt egy adott meghatározott méretű helyszínen.
    Tehaát a szabályt könnyű kijátszani, 5 centinként felhúznak 10 oszlopot, arra feltesznek 30 táblát és akkor szabályosan kell értelmezni 4 m2-en az összeset.”
  • 5. WeiseÖdenburg 2013. szeptember 04. 13:20
    „Ami az öröm és a meglepetés benne,hogy az érdekesen színessé vált városunkban,még nem lopták el ezeket a "vagyont érő kincseket."”
  • 4. 1soproni 2013. szeptember 04. 13:19
    „http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A0400083.GKM
    Melléklet a 83/2004. (VI. 4.) GKM rendelethez
    5.13. Több jelzőtábla azonos tartószerkezeten való elhelyezése esetén:
    a) egy tartóoszlopon három táblánál többet nem szabad elhelyezni [ebbe a szokványos kiegészítő tábla (távolság, irány, időtartam) nem számít bele],
    b) egy tartóoszlopra egy irányból két, az elsőbbséget szabályozó és/vagy utasítást adó és/vagy tilalmi táblánál többet nem célszerű elhelyezni.”
  • 3. RONIN 2013. szeptember 04. 13:05
    „Mindegyik egy tök egyértelmű jelzés.
    Aki ezt nem tudja értelmezni vagy sok neki egyszerre, az gondolkodjon el a jogosítványa megújításáról...
    ...szerintem...”
  • 2. Tapmancs 2013. szeptember 04. 12:15
    „"az egyik közösségi portálra" - Miért nem lehet kiírni hogy a f@szbukra?

    Egyébként nincs egy olyan szabály hogy egy oszlopon csak három tábla lehet? Az 1,9m-es tábla duplázva is van ráadásul.”
  • 1. ttt111 2013. szeptember 04. 12:13
    „Szerintem mindegyik jogoan van ott, nem értem mi a probléma.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Soprock Maraton a Hangárban

A Hangár Music Garden és a Búgócsiga Team közös szervezésében szeptember 13-14-én rendezik meg az… Tovább olvasom