Kisalföld logö

2018. 02. 23. péntek - Alfréd -1°C | 2°C Még több cikk.

Miért a Fő téren lesz az adventi vásár Sopronban?

A kivitelező szerint a soproni Fő tér alkalmas a rendezvények megtartására. Ez a fő oka, hogy idén mégis itt lesz az adventi vásár.

Az elmúlt esztendőben Sopronban, a Fő tér rekonstrukciós munkálatainak megkezdése miatt az Adventi vásárt a Várkerületen, a Bástya téren tartották meg. A Fő tér nyári átadásával azonban nem fejeződött be a belváros-felújítási program, a kivitelező munkatársai még az elmúlt héten is a Tűztorony előtti terület téliesítésén dolgoztak. Ez indokolta, hogy idén is más helyszínben gondolkodott a város.

Tekintve azonban, hogy a kivitelező a múlt héten jelezte a város felé, hogy jelentős munkálatokat idén már nem folytatnak, illetve a jelenleg még befejezetlen munkaterületet elzárta, lehetőségünk nyílt arra, hogy a korábbi éveknek megfelelően a Fő téri helyszínen rendezzük meg a vásárt - olvasható a szervező, Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. közleményében.

Az ünnepi rendezvényt,a melyet december 4-én, szombaton 16 órakor dr. Fodor Tamás polgármester nyit meg, reményeink szerint ezúttal is a meghitt, ünnepélyes hangulat, a karácsonyi készülődéshez kapcsolódó tevékenységek, valamint a szeretetteljes ünnepvárás fogja meghatározni. Ezek megvalósításában segítségünkre lesznek a gasztronómia tekintetében a soproni és Sopron környéki vásározók, a programokat illetően pedig az ugyancsak helyi oktatási intézmények, óvodák, iskolák - folytatódik a levél.

A programokról

Szombat esténként 19 órától olyan meghívott előadókat láthatunk a színpadon, mint St.Martin, a Four Fathers, valamint Papadimitriu Athina és együttese, akik zenés műsorukat hozzák el nekünk.

A tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén sem maradhat el a Mikulásvonatozás. A Mikulással és krampuszaival 5-én, vasárnap 16 és 18 óra között utazhatják körbe a Várkerületet a legkisebbek.

Minden évben óriási siker az adventi kalendárium. Cégünk ezúttal is meghirdette az általános iskolások számára azt a rajzpályázatot, melynek győztes képeiből állítjuk ki a téren az idei kalendáriumot.

Ugyancsak hagyomány a vasárnaponkénti ünnepélyes adventi gyertyagyújtás, ami ezúttal is a Fő téren lesz 18 órai kezdettel. Itt állítjuk fel a város karácsonyfáját is, valamint a NYME Alkalmazott Művészeti Intézete által készített Betlehemet.

A Szilveszter helyszíne szintén a Fő tér lesz, ahol a Music Café együttes és az Ocho Macho zenekar húzza majd a talpalávalót. Az éjfélkor felcsendülő Himnusz dallamai után, valamint Dr. Fodor Tamás polgármester újévi köszöntőjét követően meglepetés koncertet tartunk egy közismert és kedvelt tánczenekarral!

Szintén hagyomány az Újévi Koncert a Liszt-központban. 2011. január 1-jén 18 órakor válogatást hallhat a közönség Beethoven, Brahms és Johann Strauss műveiből a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar előadásában.

Olvasóink írták

  • 8. hugo 2010. december 16. 12:46
    „Valaki tessék megmondani, h ez mitől vásár?

    Tavaly kb. 4 szer ennyi "árus" volt ott, most meg 1 2 forralt boros...

    vagy rosszul látom?”
  • 7. elárulom 2010. december 02. 17:48
    „Ez szupcsi hír,köszi városvezetés!A Tankcsapda koncert után ez a következő jó döntésetek!Jó ötlet a postaládába dobált szép szórólap is :)”
  • 6. Auriana 2010. december 02. 11:05
    „Nekem a tavalyi helyén is tetszett, meg a Főtéren is jó. Elég szép ez a város ahhoz, hogy mind a két helyszínen hangulatos legyen a vásár. Ráadásul tavaly jó nagy hó is volt, az is emelte a fényét, de idén is lesz ugyanannyi.”
  • 5. máris 2010. december 02. 08:34
    „Még egyszer köszönjük a városvezetésnek ! Sok emberrel beszéltem, mind meglepődött, --- nem ----tudták a változtatást !A téves hír rögződött, hogy a kisvker. -en lesz . Nagyobb reklám kellene a kiigazításhoz !!!!”
  • 4. Filtec 2010. december 01. 22:07
    „Mai jelentés:
    A Gyógygödörben finomabb volt a forralt bor, mint kint a téren. Olcsóbb is 50 Ft-tal.
    Mind a kettőt kipróbáltuk.
    Viszont a Fő téri sokkal hangulatosabb.

    1:1”
  • 3. Filtec 2010. december 01. 16:39
    „Akkor sokan leszünk.”
  • 2. barca10 2010. december 01. 16:12
    „Egyet értek veled, én is jobban szeretem a Fő teret. Annak van egy varázsa. Én a várkerre ki sem mentem. De idén megint ott leszünk..”
  • 1. Monesz 2010. december 01. 14:21
    „Jajj, de jó!!!!! Utáltam mikor a "Várkeren" volt, semmi hangulata nem volt, ezért csak egyszer látogattam ki! Így mindennap megyek majd!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kalmár: A díszpolgári címet pártkitüntetéssé alacsonyították le

- Az elmúlt heti fideszes döntéssel sikerült a soproni díszpolgári címet is egyszerű… Tovább olvasom