Kisalföld logö

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 3°C | 9°C Még több cikk.

Megtalálták a szülés után eltűnt 15 éves anyukát

A 15 éves Vajda Edina intézeti nevelt egészséges gyermeket hozott világra a napokban Sopronban. Az anya azonban eltűnt a kórházból. Csütörtökön hajnalban találták meg.

Portálunk információi szerint a 15 éves lányra a Soproni Rendőrkapitányság járőrei találtak rá csütörtökön hajnalban.

Szerdán történt

A Soproni Rendőrkapitányság közigazgatási eljárást folytat Vajda Edina intézeti nevelt eltűnése ügyében.

A 15 éves lány július 16-án a Soproni Erzsébet Kórházból tűnt el, nem sokkal az után, hogy egy egészséges gyermeket hozott világra. Azóta feltehetően Sopronban vagy környékén, ismeretlen helyen tartózkodik.

A rendőrök kérik, aki a fénykép alapján felismeri Vajda Edinát, vagy tartózkodási helyéről információval rendelkezik, jelentkezzen a Soproni Rendőrkapitányságon, a Sopron Lackner Kristóf út 5. szám alatt, vagy a 99/311-234-es illetve a 107-es/112-es telefonszámokon, vagy a legközelebbi rendőri szervnél tegyen bejelentést.

Vajda Edina
Vajda Edina


Portálunk információi szerint az anya a terhesség ideje alatt védőnői felügyelet alatt állt.

A nő a soproni Erzsébet-kórházba megindult szüléssel jelentkezett, amelyet az orvosok a szakma szabályai szerint le is vezettek. Az anya később gyermekét a kórházban hagyta. A picit a gyermekosztályon ápolták tovább.

Úgy tudjuk, a gyermek már nincs a kórházban, ugyanis örökbe fogadták őt.

Olvasóink írták

111 hozzászólás
  • 111. muskátli 2010. július 29. 14:28
    „nem kellett volna keresni, akkor nem lenne a cimszó, hogy megtalálták-......................”
  • 110. samusoma 2010. július 27. 17:55
    „kiskovács nagyon igazad van.de fogadást ajánlok hogy 15 év mulva nem ez lesz az egyetlen szülése. érdemes lenne akkor megnézni mi történt. egyáltalán ki lehet olyan igénytelen hogy ilyennel össze jön. csak nem a felvilágositást gyakorolták élesben. azért kiváncsi lennék hogy mikor akarták közölni hogy hááát nem a golya hozza?”
  • 109. @méhecske@ 2010. július 27. 17:04
    „84-es hozzá szólás,köszönöm szépen!
    Melyik részét nem értette?:)
    Pedig elég értelmes voltam!!
    De köszönöm.Bár biztos,hogy a jobbik,hogy a kórházba hagyta,mintsem eldobta valahova:(Árokparton.”
  • 108. Lárika 2010. július 26. 16:46
    „Pedig néha szoktam :-))))) És ebben az esetben csak bírálni tudtam; nem találtam semmi pozitívumot :-((((((”
  • 107. máris 2010. július 26. 12:52
    „Lárika ! EDDIG SENKIT SEM BÍRÁLTÁL !! MI TÖRTÉNT ???”
  • 106. Beex 2010. július 26. 07:09
    „Arról nem tehet, hogy csúnya, és arról sem, ha buta.. ebbe csöppent.. szegény..

    ..és persze:
    - sajnálom a családomat megkárosító betörőt, mert biztos a szülei tehetnek róla, hogy itt tart..
    - sajnálom az autómat feltörő tetűládát, mert biztos nincs munkahelye, és meg kell élnie valahogy...
    - sajnálom a biciklinket ellopó férget, mert biztos fáradt volt a munkától, és gyalog már nem tudott volna hazamenni a meleg szerető családi fészekbe...
    - sajnálom császár elődöt (szándékosan kisbetű), mert nyilván a népszerűség okozta sokkot csak kábítószerrel lehet elviselni, és így rendőrt halálra gázolni...
    - sajnálom az enyingi cigányokat, mert nem elég, hogy bodzásástól és vasazástól megfáradtan elmentek egy kicsit ünnepelni, rögtön beléjük köt egy 2 méteres rásszista sportoló..
    - sajnálom a móri bankban mészárlókat, mert biztos nem volt gyerekszobájuk, vagy csak a média által sugallt erőszak tört ki rajtuk akaratukon kívül...

    ....de arról igenis tehet, hogy meg.... magát 14 évesen, és a gyermeket magára hagyja..
    Szóval elkötni, bevarrni, betömni, ne szaporodjon az ilyen...”
  • 105. Lárika 2010. július 25. 21:25
    „Aranyközépút, nézd már meg, mennyi értelem van a tekintetében! Egy jobb kutya kenterbe veri! Arról nem tehet, hogy csúnya, de a szeme beszél.”
  • 104. AranyKözépút 2010. július 25. 19:50
    „Hát először is: a külsejéről nem tehet. Nekem a szemembe már leszólták a külsőmet, tudjátok ti h az milyen fájdalmas dolog??
    Lehet, hogy ha telne neki kozmetikumokra, kozmetikusra, ő sem így nézne ki.
    Lehet máshol tanult volna. Ha vannak szülei, azok nem engedték volna, hogy megszülje ezt a gyereket.
    Ő gyerek még áldozat:(
    Szerencsére a babáját örökbe adták.
    Neki kívánok egy szebb életet, sajnos ennek a kislánynak már nem lesz.
    :(”
  • 103. soproni 2010. július 24. 15:28
    „Azért vagytok itt jópáran,akik lealacsonyodtak arra a szintre amit maguk is elítélnek.”
  • 102. Truder 2010. július 24. 14:57
    „Csak rá kell nézni a képre, sokat mondó...”
  • 101. Auriana 2010. július 24. 14:26
    „Míg a természet szelektálja a hibás állatokat, addig a civilizáció megtartja a buta embereket. Ezen egyedek igazán szaporának bizonyulnak, így lassan, de biztosan többségbe kerülnek. Egy nap tán teljes posványba fullad az emberi faj, de az evolúció továbblép, így tényleg eljöhet a majmok (rókák, szarvasok, patkányok, kilencöves tatuk) bolygója!”
  • 100. Kiskovács 2010. július 24. 07:54
    „Sajnos míg egy magyar családban 1-2 gyerek születik, úgy a kisebbségieknél 4-5.Sajnos pár éven belül a kisebbség lesz a többség!!!! Nagyon elkeserítő ez az állapot!!!! Támogatást elvárják, de nem tesznek semmit annak érdekébe, hogy életük jobbra forduljon! Dolgozni nem akarnak, csak az egyéb pénzkereseten jár az eszük! Visszatérve a lányra, szóval férfi volt a talpán aki ezt a nőt megkívánta! Vagyis nem a talpán volt férfi!:-)”
  • 99. juves 2010. július 24. 01:49
    „aki ezt az élőlényt megcsinálta,annak csak gratulálni tudnék!
    én maximum lóról nyúlnék hozzá 40 km/h sebességnél egy láncos harci buzogányon keresztül...”
  • 98. Filtec 2010. július 24. 00:13
    „A lányt megtalálták.
    Nem kéne kitakarni a kiskorú arcát ilyenkor?
    http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/elhagyta-a-babajat-2024062/

    Lehet, hogy tévedek.”
  • 97. Lárika 2010. július 23. 22:23
    „Ép eszű kutya- vagy lótenyésztő a selejtet nem engedi szaporodni. Az ilyesmi miért szaporodhat szabadon?”
  • 96. SZILAJ 2010. július 23. 22:20
    „Elszökött megcsinálni a második kölköt... Nehogy testvérke nélkül
    nőljön fel a pici az árvaházban... Sokasodjon a nemzet,mi?
    Azért megnézném magamnak az "apukát " is..
    Kitűnő izlése van, igényes lehet ő is...”
  • 95. MotorosPista 2010. július 23. 21:39
    „Na, eljutottunk romániába is :)))))”
  • 94. kiscsillag81 2010. július 23. 16:08
    „A cikkíró valóban fogalomzavarral küzd, az ilyet nem lehet anyukának nevezni, ez több, mint nevetséges. Az a baj, hogy a lány valóban bekerült egy ördögi körbe, intézetis, valószínűleg soha senki nem törődött vele, honnan kapott volna jó példát, nevelést, felvilágosítást? Csak az a szomorú, hogy ez így fog továbbmenni, szül még nyolc gyereket, párat talán később maga "fel is nevel", de belőlük mi lesz? Közben meg mások keményen küzdenek azért, hogy saját gyerekük lehessen, sokszor nagy nehézségek és tragikus események után sikerül csak.... Igen, ez bosszant, hogy aki igazán akar, küzdjön meg érte, mást meg nem érdekel az egész és úton-útfélen pottyantgatja a gyerekeket.... Viszont a gyerekeket marhára tudom sajnálni ilyen helyzetben :((”
  • 93. Mankapunka 2010. július 23. 14:57
    „Remélem a Sólyom László a szárnyai alá veszi majd az ilyen csőcselékeket.

    Most sugárzik belőle,hogy munkakerülő lesz.”
  • 92. AntiFricc 2010. július 23. 14:33
    „hááá more eztet bottal se´ piszkálnám meg, he”
111 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az SZDSZ is indul az őszi választásokon Sopronban

A napokban ülésezett az SZDSZ soproni csoportja, s az alapszabály értelmében az országos tisztújítás… Tovább olvasom