Kisalföld logö

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 8°C | 11°C Még több cikk.

Kutyául szagos, rossz helyen

Sopron - Örömmel üdvözölték a környezetük tisztaságára érzékeny soproniak, amikor a holding kutyapiszokgyűjtőket helyezett el a város számos pontján. Néhány azonban nem ott bűzlik, ahol kellene.
A soproni Jereván-lakótelepen nincs túl sok az olyan pihenőhelyekből, ahol fák árnyékában időzhetnek, beszélgethetnek az ott élők. A Teleki Pál és a Tó utca sarka viszont ilyen; négy pad áll egymás közelében, s a környéken lakók, főleg az idősebbek, gyakran adnak itt egymásnak találkozót. Illetve adtak, mert a padok mellé kutyapiszokgyűjtő edény került, s azóta, pláne a nyári melegben, elviselhetetlen bűz van a pihenőhely körül. – Örülünk, hogy a kutyatartók kulturált viselkedésének ez a kelléke itt is rendelkezésre áll. De hiba volt éppen a padok mellé tenni. A funkcióját éppen olyan jól elláthatja tíz méterrel odébb is – vélik a lakók, akik áthelyezési kérelmükkel megkeresték már a hivatalt és az önkormányzatot is, eddig eredménytelenül.

Nem a pihenőhely közvetlen közelébe való a gyűjtőedény. Fotó: Magasi
Nem a pihenőhely közvetlen közelébe való a gyűjtőedény. Fotó: Magasi


A panaszt továbbítottuk az önkormányzat felé, s Kuslics Balázs sajtóreferens ígérte: a városgazdálkodási osztály a holdinggal egyeztetve intézkedik a gyűjtőedény áthelyezéséről.

Olvasóink írták

  • 18. joco 1 2008. augusztus 17. 22:14
    „A kutyagumira van megoldás! Kutyagumi kommandókat kellene szerveznie a polgármesteri hivatalnak, mondjuk 4 fővel. Ha olyan kutyaszaratást látnának, ahol a gazdi nem szedi fel a piszkot, közbelépnének. Egy megfogná a kutyát, kettő lefogná a gazdidt, a negyedik pedig megetetné vele a kutyagumit. Garantált, hogy a második etetés után a legtahóbb gazdi is vinne magával zacsit és tudná is, hogyan kell használni.
    Természetesen sem a kutyákat, sem a normális gazdikat nem zaklatnák. Mivel egy idő után pánikszerűen csökkenne a közterületen a kutyaszar, kiterjeszthetnék a hatáskörüket a szemetelőkre, a szabadban dolgukat végző emeberekre, a csikkeket eldobálókra, stb.”
  • 17. Lárika 2008. augusztus 17. 21:50
    „Az embereket is ki kellene tiltani a Deák térről, mert betörik az üvegeket, kicsavarják a kis fákat, teledobálják szeméttel a gyepet és a vizet.”
  • 16. Gizmó 2008. augusztus 17. 21:35
    „Az a baj, hogy a kutyások között a többség nem szedi fel kutyája
    által okozott piszkot. Az lenne a természetes, mert nem is kellene foglalkozni vele, hogy minden kutya gazdája felszedné legalább az ürülékét.Addig pedig a Deák térről tiltsák ki a kutyákat egyszer és mindenkorra.A kutyák nem valók oda.”
  • 15. 2kutyás 2008. augusztus 17. 09:45
    „Úgy szeretem, h mindig mindenki a kutyásokat szidja! Nekem két kutyám is van, minden sétához legalább 6 zacskót viszek magammal és mindig összeszedem a kutyakakit. Az ugyanakkor senkit nem zavar, h a hajléktalanok és a részegek (már elnézést), de teleszarják és telepisilik a bokrokat??? Vagy ide-oda rókáznak? Azokra soha nem szól rá senki, csak a kutyásokra köpködnek, miközben a bokrok az emberi kakától bűzlenek.
    HUN1-nek: igaza van, valóban sokkal több az emberek által eldobált szemét, de azt gondolom, h nem az a megoldás, h akkor én is otthagyom. Egy kutyásnak az a dolga, h felszedje a kutyája után a kakit, mint aogy az emberek dolga az lenne, h a kukába dobják a szemetüket. Ha nem teszik, az minősitse őket, én rendet hagyok a kutyám után.”
  • 14. Közép Európa legszebb tere 2008. augusztus 16. 17:20
    „A Deák térről, mindenfajta állatot ki kell tiltani amig nem lesz késő.
    Aki ez nem érti meg azzal kellene megfizetetni a ráfordított 630 milló forintot. Oda pihenni vágyó emberek játszadozó gyermekek, j napozni és olvasni vágyó idősek és nem állatok valók.”
  • 13. Beta 2008. augusztus 16. 14:54
    „Pisti50!

    Volt kutyám, ha pisilni kellett neki, akkor átvittem olyan
    helyre ahol nem voltak virágok és fák. Nem engedtem, hogy
    mások által rendezett helyre pisiljon. Tiszteltem mások munkáját.
    A kutya olyam mint a gazdája, okos, vagy buta, olyam amilyennek
    nevelik. Az éjszakai kutyázás a lényeg, nem a pisilés.
    Nem lehetsz egy lángész. Ezt más SMS-k is jelzik.”
  • 12. HUN1 2008. augusztus 16. 05:54
    „Én a vizmü rétre megyek szaratni a kutyámat,és nem szedek össze semmit.Majd ha a kedves emberek nem szemetelnek,és össze szedik a szemetet maguk után akkor majd én is.Egyébként a tó körül rengeteg az eldobott hulladék, az nem zavar senkit?”
  • 11. miracle 2008. augusztus 15. 22:37
    „pisti50 te oktondi!

    Nem a kutyának kell megmondania, hogy kis vagy nagydolga lesz, hanem az észlény gazdája vigyen magával zacskót és akkor nincsen gond. A beszéd képességétől eltekintve sok kutya egyébként okosabb, mint a gazdája.”
  • 10. naki 2008. augusztus 15. 22:26
    „pisti50! Vigyél magaddal zacskót, ha a magyarul nem tudó kutyád odapiszkít valahova és használd is. Akkor talán nem lépnek bele a gyerekeim. Mindjárt elkezdem sajnálni szegény kutyusokat meg a tahó gazdáikat, akik teleszarnak minden zöldterületet a városban.”
  • 9. hpisti 2008. augusztus 15. 20:55
    „Anyuka 2-nek igaza van!Kérünk a Pap-rétre is ilyen tárolókat!Ja és a kányákkal is csinálhatnának már valamit!!”
  • 8. pisti50 2008. augusztus 15. 16:31
    „Beta?

    Neked van kutyád?
    Nem hiszem,de gondolom neked is volt olyan,hogy pisilned kellett és valamelyik fa tövébe wc-tél? Nem?

    Szegény kutyák nem tuják megmondani most pisilni kell vagy éppen nagy dolog kell.
    Szerencse,hogy az ember tud beszélni, nem gondolod?
    Butaságot meg nem irj.”
  • 7. énírtam 2008. augusztus 15. 15:21
    „Már hozza a Gyurcsány a receptet Kínából és, akkor annyi lesz a kutyáknak! Ez egyenlő lesz a madár-influenza miatti irtással!”
  • 6. Beta 2008. augusztus 15. 15:07
    „Nem a kutyákkal van a baj, hanem a gazdáikkal.
    Nem tudják, hogy mi a kutyatartás illeme.
    Éjjel 1/2 11 és 11 óra körül, a Jerevánon, a Kodály téren,
    2-3 kutyatulajdonos ugattatja a kutyáját.
    Nem törödnek azzal, hogy sokan másnap korán dolgozni mennek,
    de azzal sem, hogy sok kisgyermek aludni szeretne.
    Hol van a csend rendelet betartása ?
    Nem beszélve a kutyasétáltatásról, összevissza pisiltetésről.
    Nem a kutya, hanem a gazdi tanulhatna, hogy mit lehet
    tenni és mit nem a kutyatartással kapcsolatban.”
  • 5. anyuka2 2008. augusztus 15. 14:37
    „Kérem, a Paprétre is szerezzenek már be egy ilyen gyűjtőt, mert évek óta ez a belvárosi kutyák WC-je és az otthagyott kutyapiszok miatt nem tudnak a gyerekeink szaladgálni, focizni a Paprét erre szolgáló részén.

    köszönettel egy Papréti lakos”
  • 4. Vélemény 2008. augusztus 15. 09:02
    „Megállapítás!

    KÁR A GŐZÉRT!

    MÁR TÖBB HETE IS ELHANGZOTT EZ AVÉLEMÉNY, SŐT MÉG MÁS IS, TÖBB IS TÖRTÉNT - MÉGIS MINDEN A RÉGIBEN!

    A KUTYÁK ARANYOSAK, KEDVESEK, AZ EMBER BARÁTAI- S ÚGY LÁTSZIK, HOGY SOPRONBAN FONTOSABBAK MINT MAGA AZ EMBER!

    EGYÉBKÉNT A NORMÁLISABB HELYEKEN, SIMÁN KI TILTJÁK A KUTYÁKAT AZ OLYAN HELYEKRŐL, MINT A DEÁK TÉR!

    SOPRONBAN IS MEG LEHETNE OLDANI A DOLGOT - MÉG EGY OLYAN HELYNEK A KIJELÖLÉSÉRE IS LENNE MÓD, AHOVA LEHETNE VINNI A KUTYÁKAT, AHOL EGYMÁST KÖZT LEHETNÉNEK A GAZDÁIKKAL EGYÜTT - BIZTOSAN JÓL ÉREZNÉK MAGUKAT, S NEM ZAVARNÁNAK MÁSOKAT - SZERINTEM MINDENKINEK JOBB LENNE!

    (lehet, hogy egy kicsit többet kellene gyalogolni egyeseknek a kutyával, de a kis kedvenc megéri a fáradságot. nem? - bár szerintem többen a Deák térig is sokat gyalogolnak)”
  • 3. Megállapítás 2008. augusztus 15. 08:47
    „A Deák tér tele van kutyákkal és kutyapiszokkal. Ki kellene az egész térről tiltani a kutyákat.”
  • 2. as 2008. augusztus 15. 07:39
    „Bár győrben is több ilyen lenne és nem kéne egy rakat zacskót mindig magammal cipelnem. Annak meg beleverném azórrát aki ott hagyja a kutya piszkát.”
  • 1. kutyus11 2008. augusztus 15. 06:53
    „ilyen nulla-dologhoz,h hol van a kuka,miért kell egyetem?ennyit nemlehet rábízni a polg hiv-ra?nevetséges...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pókerversenyek télen-nyáron a Casino Sopronban

PR-cikk - Változatlanul nagy sikerrel zajlik a Casino Sopronban a pókerverseny. Van olyan, amikor… Tovább olvasom