Kisalföld logö

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 0°C | 9°C Még több cikk.

Költözik az ügyelet

Költözik az orvosi ügyelet, nyáron már nem a Lenkey utcában lesz, hanem az Erzsébet-kórházban.
Nyáron már nem a Lenkey utca, hanem az Erzsébet-kórház felé kell venniük az irányt az ügyeletes orvoshoz igyekvőknek, ahol minőségibb ellátás vár rájuk.

A változtatásra azért van szükség, mert a Lenkey utcában működő összevont háziorvosi ügyelet már korszerűtlen. Az ÁNTSZ-től csupán július 16-ig kapott ideiglenes működési engedélyt. Az önkormányzat választás elé került: vagy felújítja a régi rendelőt, vagy új helyre költözteti. Ez utóbbi megoldás mellett szólt, hogy az ügyeletet egy magasabb szintre, a központi ügyelet szintjére szeretnék emelni. Itt viszont már előírás, hogy többek között legyen két orvosi szoba, külön felnőtt- és gyermekváró, valamint mozgáskorlátozottak által is megközelíthető mosdó. Ekkor került képbe az Erzsébet-kórház, ahol a volt tüdőgyógyászati osztály épülete az átépítést követően épp megfelel ennek a funkciónak.

– Így egy korszerűbb ügyeleti ellátás valósulhat meg – fogalmazott dr. Molnár Ágnes, az egészségügyi bizottság elnöke. – Azzal, hogy ügyeleti időben elérhető közelségben lesznek a legfontosabb területek – a radiológia és a labor –, jelentősen javul a betegek ellátásnak biztonsága. Szükség esetén a lehető leggyorsabban kerülhet szakorvoshoz a beteg.
Az építészeti átalakításokra a források biztosítottak. Molnár doktornő számításai szerint 20–25 millió forintból megoldhatóak a munkálatok, és ha minden a tervek szerint alakul, nyár elején már az új helyen folytathatja működését az orvosi ügyelet.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A topmodell titkos esküvője Sopronban

Szűk körben, a sajtó teljes kizárásával házasodott össze szombaton délután Sopronban a világhírű topmodell, Cseh Annamária (27) és a gyulai színész, Kovács Lajos (61). Teljes titokban készült esküvőjére a két közszereplő. A szerelmesek hátat szerettek volna fordítani a zajos fővárosnak, ezért választották Sopront házasságkötésük színhelyéül. Tovább olvasom