Kisalföld logö

2017. 11. 22. szerda - Cecília 4°C | 11°C Még több cikk.

Kisbolygót neveznek el Sopronról

Sopron - A Nemzetközi Csillagászati Unió Kisbolygó Központja (Minor Planet Center) hivatalosan is elfogadta, hogy egy kisbolygó a Sopron nevet viselje. Sárneczky Krisztián felfedező ezt ma jelenti be a TIT Sopronban délután 5-kor kezdődő csillagászati előadásán.
– A Sopron nevű kisbolygót 2004. augusztus 6-án észleltük a társfelfedezővel, Szalai Tamással az MTA Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézet Piszkéstetői Obszervatóriuma Schmidt-távcsövével, amely az ország második legnagyobb távcsöve – mondta el a Kisalföld érdeklődésére Sárneczky Krisztián, aki már több mint ötszáz, korábban még nem észlelt kisbolygót fedezett fel.

Sárneczky Krisztián a felfedezést eredményező távcső előtt.
Sárneczky Krisztián a felfedezést eredményező távcső előtt.


– Az égitest átmérője megközelíti a három kilométert, alakja inkább egy krumpliéhoz hasonlít, mint gömb alakhoz. Szabad szemmel nem látható, mivel legnagyobb fényessége idején is egymilliószor halványabb, mint az égbolt ragyogó csillagai. A Földhöz legközelebbi állásánál is legalább 220 millió kilométerre van tőlünk.

A Mars és a Jupiter között lévő Fő Kisbolygóöv tagja, s 4,14 év alatt kerüli meg a Napot. Gravitációja olyan kicsi, hogy egy ember akár le is ugorhatna róla.

– A kisbolygó „Sopron" elnevezését a pályaszámítások ellenőrzései, mások által történt megerősítések és a felfedezők javaslata után tette hivatalossá a Nemzetközi Csillagászati Unió – mondta Kiss Gyula, a Stella Sopron Csillagászati Egyesület elnöke. – Sárneczky Krisztián a Magyar Csillagászati Egyesület titkára, az egyesület üstökösszakcsoportjának vezetője. A társfelfedező Szalai Tamás soproni származású, végzős csillagászhallgató a Szegedi Tudományegyetemen, s az MCSE soproni csoportjának tagja. A kisbolygó a társfelfedező szülőhelyéről kapta nevét.


Olvasóink írták

  • 4. miracle 2008. május 25. 21:21
    „Ezentúl jobban kell figyelni a levelek címzésekor.”
  • 3. Geodéta 2008. május 25. 16:12
    „Ne feledkezzünk meg ezen örömteli esemény kapcsán, hogy Sopronnak van még egy ífjú - most végzett - csillagásza; Szalai Tamás. Majd csak talál Ő is egy kisbolygót városunknak!. E tekintetben jól állunk.
    Köszönjük és gratulálunk Krisztiánnak!”
  • 2. cs 2008. május 25. 08:13
    „Legalább három mélygarázs elférne rajta...”
  • 1. EFEM 2008. május 24. 10:18
    „Gratulálok Szaszi ezen a fórumon is! :) Júliusban találkozunk! Üdv Spori!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vonatot indítanak a Balatonra Sopronból

Sopron - Május 24-től, szombattól – először csak hétvégenként – újabb közvetlen… Tovább olvasom