Kisalföld logö

2017. 12. 15. péntek - Valér 4°C | 8°C Még több cikk.

Hulladék - Nyolc Sopron környéki településen még marad a régi szállító

Fél évvel meghosszabbította a hulladékszállítási szerődést nyolc Sopron környéki településsel a Kisalföldi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.
  
Az elkövetkezednő fél évben kell végleges hulladékszállítási szerződést kötnie kilenc Sopron környéki falunak. Ez biztos, az, hogy mely cég lesz az új szolgáltató, az korántsem.

Mint megírtuk, tavaly a Kisalföldi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződéseket, azaz kivonul a piacról.

2014. decemberében gyorsan lépni kellett, s akkor az a megoldás született, hogy fél évig tovább folytatja a tevékenységét. Igaz, csökkentett tartalommal, például nem vállalták a lomtalanítást és a szelektív gyűjtést. Az évből már eltelt hat hónap, így megnéztük, hogy mi is változott.

Megtudtuk, a Kisalföldi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. újabb hat hónapra vállalta a szolgáltatást. Az érintett települések időt nyertek, de tudják, hogy decemberig megoldást kell találni.

Kilenc településen minden bizonnyal új szolgáltató lesz az év elejétől. Fotó illusztráció: kisalfold.hu archívum
Nyolc településen minden bizonnyal új szolgáltató lesz az év elejétől. Fotó illusztráció: kisalfold.hu archívum


Úgy tudjuk, a csatlakozási kérelmet már beadták a Sopron és Térsége Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft-hez. A korábbi cikkünkben megírtuk már, hogy a tagfelvétel minden év január elsején lehetséges. Leghamarabb 2016. év elején fogadhatnak új tagot.

A társulási tanács azonban nem kényszerít senkit a belépésre. Az önkéntes, de mindenki felé segítő szándékkal viszonyulnak.

Azonban előfordulhat, hogy a falvak inkább a Vas megyei Bükkel kötnének szerződést. Ez esetben is kell fél év, hiszen az ottani cégnek engedélyt kell kérnie a szolgáltatási terület bővítéséhez. Valamint, ahhoz is, hogy például új teherautót vásároljanak.

Akármi is lesz, a köveljövőben eldől, hogy melyik cég lesz az új szolgáltató. Hiszen, mint azt írtuk, a csatlakozás elintézéséhez több hónap szükséges.

Az érintett települések, ahol idén, az év első felében a Kisalföldi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. végezte a szemétszállítást:
Szakony, Gyalóka, Sopronhorpács, Völcsej, Lövő, Nemeskér, Pereszteg, Ágfalva.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Két vágányon, százhatvannal száguldanának a vonatok Győr és Sopron között

A vasúttársaság tervei szerint a Győr-Sopron-országhatár vasútvonal bizonyos szakaszain épülne meg a… Tovább olvasom