Kisalföld logö

2017. 12. 11. hétfő - Árpád 4°C | 14°C Még több cikk.

Hová vigyük a kutyakölyköket?

A fertődi Peszlen József a közelmúltban pár órás kutyakölyköket talált a város határában lévő szemetes erdősávban. Az eset felháborította, hiszen a „felesleges” szaporulattól úgy is megszabadulhat a tulajdonos, hogy közben ne szenvedjenek az állatok.
Peszlen József, amikor pár napja megtalálta a szemét közt a kiskutyákat, megdöbbenésében leírta, amit látott és a leírtakat megjelentette a helyi televízióban. – Fertőd és Fertőendréd között egy erdősávban a kidobott hűtőszekrények mellé rakta ki valaki az újszülött kiskutyákat.

A humánusabb út

Aki állatot tart, felelősséggel is tartozik a másik élőlény életéért. – A nem táplált újszülött kiskutyák bizony szenvednek. Egy napig élhetnek anyjuk közelsége nélkül is, de közben éheznek, és halálukat végső soron a táplálékhiány idézi elő – mondja dr. Szórádi Gábor állatorvos. – Az élve kidobással szemben sokkal célszerűbb elaltatni a „felesleges" kutyákat. Egy felnőtt állat esetében ez ötszáz forint, de az újszülötteknek a megfelelő szer töredéke kell csak. Ha valaki ezt nem vállalja, elviheti a sintértelepre is az állatokat, ott ingyen átveszik őket.
A kicsik mellett érdemes az anyaállatra is figyelni. – A kölykeitől s így a szoptatástól megfosztott szuka is szenved, hiszen tejjel megtelt emlői begyulladhatnak, igaz, ez hűsítő borogatással pár nap alatt megszűntethető – mondja az állatorvos.

Szakemberek hálátlan szerepben

Természetvédelemmel foglalkozó szakemberek gyakran találkoznak olyan sérült, vadon élő állatokkal, melyek vagy menthetetlenek, vagy mesterséges, számukra teljesen idegen környezetben, körülmények között tarthatók csak életben, mivel szabadon engedve elpusztulnának.
– Vannak magukat állatbarátnak valló emberek, akik talán, mert nem gondolják végig, azt mondják: „Szegény állat, ne öljük meg, hadd éljen!" – meséli egy fiatal biológus hallgató, aki minderről egészen másként vélekedik. – Szerintem ez nem megoldás, nem érv. Ha egy vadon élő, sérült állat már soha nem kerülhet vissza természetes élőhelyére, mert ott egyedül elpusztulna és így további életét ketrecben, számára idegen környezetben kellene eltöltenie, akkor azt mondom, nincs értelme az életben tartásának. Azt, aki vállalja a „gyilkos" szerepét, az emberek zöme megveti, holott véleményem szerint az állatok szempontjából ez a kevésbé rossz megoldás.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Üres, elhagyatott butiksor

Üresen, elhagyatottan és kopottan állnak a soproni bástyagödörben az egykor szebb napokat – és… Tovább olvasom