Kisalföld logö

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 12°C Még több cikk.

Előzés után: keresik a baleset okozóját

Azt az sofőrt keresik a rendőrök, aki a József Attila utcában megelőzött két autót és motorkerékpárt, majd a motoros elé „bevágva" hirtelen intenzíven fékezett.

A Soproni Rendőrkapitányság eljárást indított ismeretlen személy ellen, aki július 31-én, kedden 17 óra 35 perc körül, feltehetően Ford típusú, ismeretlen rendszámú, világosszürke vagy bézs színű személyautóval közlekedett Sopronban, a Csengery utca felől a Batsányi utcán át a József Attila utca irányába.

Az autós a József Attila utcában megelőzte az előtte haladó két személygépkocsit és motorkerékpárt, majd ismeretlen okból a motoros elé „bevágva" hirtelen intenzíven fékezett. A motorkerékpár vezetője is erre kényszerült, és emiatt a jobb oldalára borult, a balesetben könnyű sérülést szenvedett. Az autós segítségnyújtás nélkül elhajtott.

Személyleírása alapján a férfi 50–60 év közötti, vékony testalkatú és maximum 170 cm magas, kopaszodó. A rendőrség szemtanúk jelentkezését várja, akik a balesettel kapcsolatban érdemi információval rendelkeznek.

A két „megelőzött" személygépkocsi vezetőjének jelentkezését is várják a Soproni Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályán, valamint telefonon, a 06-99/311-234-es és a 107-es, 112-es segélyhívó telefonszámokon.

Olvasóink írták

  • 3. MotorosPista 2012. augusztus 06. 20:49
    „Remélem meg lesz a tetű!”
  • 2. prakker 2012. augusztus 06. 09:52
    „Ha már bicajost említesz, akkor ők a nap szinte minden percében veszélyeztetnek. Tegnap az Árpád utcában a fagyizó takarásából kilépett egy nő akit egy bicajos (nem 12 év alatti) elsodort. A nő táskája elszakadt, a bicajos meg usgyi.”
  • 1. orion1 2012. augusztus 03. 21:26
    „Közúti veszélyeztetés 100,000 Forint, 1 év jogsi bevonás, fogház 1 év 2 évre felfüggesztve: ennyit kapott az az autós, aki egy bicajost szándékosan a padkára szorított, és az felbukfencezett.
    A fenti eset büntetlenül marad, mivel még a két megelőzött autós sem állt meg a motorosnak, se videofelvétel, se tanúk...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Három SVSE játékos sérült meg fél óra alatt

Küzdelmes, jó mérkőzést játszott a két csapat, amelyen a soproniaknak volt több lehetőségük, akik… Tovább olvasom