Kisalföld logö

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 8°C | 11°C Még több cikk.

Élelmiszer-biztonság a földtől az asztalig

Sopron - Az élelmiszer-biztonság területén dolgozók mind felelősek azért, hogy egészséges, megbízható termékek kerüljenek a fogyasztók asztalára – hangsúlyozták az állatorvosok pénteken kezdődött szakmai tanácskozásán Sopronban.

– A Manninger-napok című rendezvényünk célja, hogy a hatósági és magánállatorvosok megismerjék egymás feladatait, s az élelmiszerlánccal kapcsolatos teendőiket is. Az élelmiszer-biztonság területén dolgozó állatorvosok, növénytermesztők, hatósági szakemberek ugyanis mind felelősek azért, hogy egészséges, megbízható termékek kerüljenek a fogyasztók asztalára, s hogy a termékek utó- s előélete a szántóföldtől az istállón át a konyháig nyomon követhető legyen – mondta el a Kisalföldnek dr. Szabó Tamás megyei igazgató főállatorvos.

– A csalók kiszűrésében sokat segíthet a média – utalt a leleplezett illegális húsüzemekről szóló hírekre dr. Süth Miklós államtitkár. – Fontos, hogy eljussanak az információk a lakossághoz, hogy egyre inkább tudatos vásárlókká váljanak. A csalók ugyanis csak így szorulhatnak ki a piacról – folytatta.

Az államtitkár szerint tudatosítani kell a termelőkben, feldolgozókban, forgalmazókban, övék az elsődleges felelősség abban, hogy mi jut a fogyasztók asztalára, de felelőssége van a vásárlónak is, hiszen ő dönti el, mit visz haza a családjának.

– Mindenképpen gyanús a jelöletlen, elmosódott címkés termék s a túl olcsó áru is – mondta a szakember. A főállatorvostól a Kisalföld megtudta, a legtöbb bejelentés az illegális üzemekre a lakosságtól, zömében a konkurenciától származik. Az élelmiszer-biztonság ellen vétőkre példás büntetés vár, a bírságok összege húszezertől kétmilliárd forintig terjedhet.

Ellenőrzések az ünnepek előtt

Az év végi ünnepek előtt újabb nagyszabású ellenőrző akciót indít a hatóság, ami november végétől január elejéig tart. A nagy forgalmat bonyolító üzleteket veszik górcső alá, s most különös figyelmet fordítanak a fiatalabb s az idősebb korosztály által kedvelt termékekre. Így például ellenőrzik a diabetikus cikkeket, de a fiatalok vásárlási szokásaihoz alkalmazkodva az interneten kínált árukat is. A szervezet hagyományos értelemben vett fogyasztóvédelemmel, vagyis a vásárlók megkárosításának vizsgálatával nem foglalkozik, viszont hozzátartozik majd az élelmiszer-biztonság minden lépcsője a „szántóföldtől az asztalig".
Az ünnepek előtt újabb ellenőrző akciók jönnek


Olvasóink írták

  • 5. Tara 2008. november 17. 15:24
    „Édesapám állatorvos, anno ő is ellenőrzött és igen a nagyok is belesnek ebbe, már akkor beleestek de a pár százezres büntetést zsebből kifizetik, meg sem kottyan nekik..folytatják tovább amit eddig!Ez a sajnálatos!”
  • 4. SAmu 2008. november 16. 15:32
    „Lehet a döghús biztonságos??
    Lehet a 69 Ft/kg virsli biztonságos??
    Aki igennel válaszol, látogasson egy mészárszékre ill. húsfeldolgozóba! Ja, nem lehet könnyen bejutni ilyen helyre? Vajh miért?”
  • 3. knifemaster 2008. november 16. 14:19
    „Ugye ezekbe az ellenőrzésekbe beleesnek majd a nagyok is,a régóta piacon lévők is?
    Mert sok helyen a mai napig nyílt titok,hogy hogy készül például a parízer és társai.De ők valahogy a mai napig nem kerültek szem elé ilyen téren.
    Az egyik húsfeldolgozó cég termékeit sokszor új dátummatricával teszik friss áruvá.Hogyan fogják ezt ellenőrizni?”
  • 2. kubizo2 2008. november 16. 10:14
    „Addig, miről beszélünk,amig egy ismert üzletlánc tagjánál jelentkeztem, egy középvezetői állásra (nem garázsbbolt) ajánlat: ennyi hivatalosan, ennyi zsebbe, néha ha jó a hónap étkezési utalvány, ha eladjuk a "sz.. t is" néha jutalom,három hónap próbaidő minimálbérért(mi a garancia hogy utána bármilyen jó vagyok nem rúg ki,természetesen vezetői munka felelőséggel)szabadanap hétvégén soha csak hétközben egy-egy, ha esetleg el kell mennem egy családi eseményre elengednek(milyen rendesek)szabadság általában megmarad.A saját emberekkel így, akkor a vevők sem számíthatnak sok jóra........Ezt csinálják "szem előtt" miről beszélünk?”
  • 1. lolita 2008. november 15. 19:55
    „Jo ötlet de sokan mar tudjak es szamitanak az ellenörzesre!Ketszer vettem romlott hust a CBA-ban amugy meg folytatni fogjak fekete munkalyukat enelkül nincs üzlet!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Takarékoskodni kell az élet minden területén

Sopron - Egyetért az önkormányzati rendszer átalakításával a Megyei Jogú Városok Szövetsége.… Tovább olvasom