Kisalföld logö

2017. 02. 25. szombat - Géza -1°C | 8°C Még több cikk.

Dübörögnek a házak a Brennbergi úton

A Brennbergi út lakói az elmúlt hónapok közműcseréi óta azt tapasztalják, hogy ha nagyobb jármű halad el az úton, szabályosan remegnek az épületek.
Sopronban a Brennbergi úton az elmúlt hónapokban víz-, csatorna- és gázbekötéseket végeztek. Az ott lakók szerint a munkálatok befejezése óta szabályszerűen dübörög a ház, ha nagyobb jármű halad el előtte.

– Legalább hatszor bontották fel az utcát a különböző munkák miatt – vélik az ott lakók. Egyöntetűen állítják, a helyreállítás során hiba történhetett, azóta ugyanis elviselhetetlen zajjal közlekednek itt a járművek. Nemcsak személyautóval járnak erre, hanem a ház előtt mennek el a buszok, teherautók és az erdőgazdaság megrakott járművei is.
– Nézze, a házam födémje már megrepedt, de a szomszéd ház oldalán is repedés látható – mutatja egyikük. – Több alkalommal megkerestük már a Magyar Közút Kht.-t, de érdemi választ vagy megoldást nem kaptunk a problémával kapcsolatban.

– A kezelésünkben levő út említett szakaszán társaságunk közműjavításokra adott hozzájárulást különböző cégeknek – mondta el lapunk érdeklődésére Szőnyi Zsolt, a kht. szóvivője. – Megtudtuk, a kivitelező korábban nem megfelelően hajtotta végre a burkolat helyreállítását, mely miatt annak ismételt elvégzésére köteleztük. Ez a munka mintegy tíz napot vett igénybe, de már elkészült.
Mindamellett a lakóktól az is kiderült, hogy a probléma abban az esetben észlelhető leginkább, ha a járművek nagy sebességgel közlekednek. Ottjártunkkor pedig tíz autóból körülbelül egy tartotta be a városon belül megengedett ötvenes sebességet...
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Együtt használják ki a vízbázist

Még 2005-ben vetődött fel annak a lehetősége, hogy az észak-burgenlandi vízmű Fertőzug (Seewinkel) térségének ivóvízellátását úgy tenné biztonságosabbá, hogy a tavat délről megkerülve, magyar területen építene új vezetéket. Az elmúlt időszak alatt a folyamatos egyeztetések eredményeképpen egy új megoldás körvonalazódott. Tovább olvasom