Kisalföld logö

2017. 12. 15. péntek - Valér 4°C | 8°C Még több cikk.

Bíborosi áldás Közép-Európa legrégebbi orgonáján

Sopron - Paskai László bíboros mutatott be búcsúi szentmisét és áldotta meg a Szent György-templom újonnan elkészült orgonáját, mely 375 évével Közép-Európa legöregebb hangszere.
Ötéves restaurálás után elkészült a Szent György-templom orgonája, melyet vasárnap ünnepi szentmise keretében mutattak be a hívőknek. A templomi hangszert 1633-ban építették, azaz éppen 375 éves, ez a nagy kor egyedülálló. Tegnap Közép-Európa legöregebb orgonáját Paskai László bíboros áldotta meg, aki búcsúi szentmisét is celebrált.

– A restaurálás 2003-ban kezdődött, igaz, anyagiak hiányában évekig csak lassan haladtak a munkálatok – mondta el Bindes Ferenc, a Szent György-templom plébánosa. – Több helyről is érkezett támogatás az orgona megmentéséhez, de a legnagyobb részt mégis a hívőknek köszönhetjük, akik apránként több mint tízmillió forinttal járultak hozzá a hangszer restaurálásához.

Bindes atya azt is hozzátette, figyelemre méltó, hogy a hangszer fasípjai mind a mai napig az eredetiek. – A fémsípok java részét sajnos „elvitték" a háborúk. Elszomorító, hogy nem egy töltényhüvelyként végezte. Ugyanakkor a 109 fasíp közül egynek sem esett baja.

Olvasóink írták

  • 6. FaPofa 2008. május 01. 07:47
    „Szakember, személyesen vagy éritett az ügyben? Hozzászólásod ezt sugallja...”
  • 5. brrr 2008. április 28. 23:29
    „Elég pongyola a cikk!
    De lassan kezdem megszokni hogy a Kisalföldbe ilyeneket olvashatok csak!”
  • 4. Szakember 2008. április 28. 21:33
    „Az orgonának csak a szekrénye eredeti. A cikkben említett fasípok jó kétszáz évvel fiatalabbak.
    A többi az 50-es éekben belekerült szemét volt, az akkori Fővárosi Kézműves Vállalat Orgonaüzeme építette Szeidl János vezetésével.
    Érthetetlen, hogy a cikk miért nem említi a mostani munkálatot kivitelező céget és azt a szakértőt, aki felelős abban, hogy KÖH hivatali tisztségével törvényellenesen visszaélve fű alatt valósíttatta meg saját elképzelését az orgona felújítóival. Ilyen hangszerek esetében Európában komoly pályázat útján döntik el a szakértők és a kivitelező személyét. Restaurálási koncepciókat ütköztetnek. Elképzelhetetlen, hogy egy orgonaépítészetben amatör orgonaművész szakértőként suba alatt saját elképzelését keresztül hajtsa ráadásul úgy, hogy az adott egyházmegye művészeti tanácsa teljes kihagyásával történjen meg a munka.
    De ilyesmi Erdélyben is elképzelhetetlen, ott ugyanis csak komoly, a szakmában elismert embereket engednek ilyen munkák közelébe. A soproni orgona kivitelezőinek még mestervizsgájuk sincsen, nemhogy restaurátori végzettségük, amelyet más esetekben a szakértő mindig kritériumként szab.
    Ez is mutatja balkanizálódásunk folyamatát.”
  • 3. Nagy Imre 2008. április 28. 18:15
    „Ott minisztráltam. Nagyon szép volt!”
  • 2. duomo 2008. április 28. 12:35
    „Egyet értek,itt sincs még kép sem!!!”
  • 1. Observatio 2008. április 28. 10:17
    „Közép- Európa egyik legszebb és legöregebb orgonájának újjászületését a város, a média és az irott sajtó sajnos nem kellően kommentálta. Többet érdemelt volna ez a 375 éves
    hangverseny orgona, amit hires zongora művészek szólaltattak meg és többszöri rádió felvétel színhelye is volt a Szent györgy Plébánia templom.megmentett értékeinkkel jobban kellene sáfárkodni?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Alapkőletétel májusban

Sopron–Balf - Május 23-án, pénteken kerül sor a balfi nemzeti emlékhely alapkőletételére a… Tovább olvasom