Kisalföld logö

2017. 02. 28. kedd - Elemér 7°C | 15°C Még több cikk.

A vasfüggöny lehullására emlékeztek

Bécs - 2009-ben lesz éppen 20 éve annak, hogy lehullott az Európát átszelő vasfüggöny. Erre emlékeztek hétfőn Bécsben.
– A ma fiataljai sajnos nem ismerik kellően azokat a folyamatokat, melyek az új közös Európa létrejöttéig vezettek – fogalmazott dr. Ursula Plassnik, az európai és nemzetközi ügyek osztrák minisztere a tegnapi rendezvényen.

– Ausztria történelmi múltjának és földrajzi elhelyezkedésének köszönhetően sokat profitált az utóbbi húsz esztendő alatt. Az európai és nemzetközi ügyek minisztériuma elindított egy kezdeményezést, melynek során egy asztalhoz ülhetnek azok az emberek, akik részt vállaltak a folyamatok elindításában, azokkal, akik – koruknál fogva – nem ismerhették meg az eseményeket. Több hónapos rendezvénysorozatunkkal az a célunk, hogy ne merüljön a feledés homályába a közös, európai múlt – mondta a miniszter.

A hétfői rendezvényen ismertették a Fiatalság Európában című kérdőív eredményeit is, illetve kerekasztal-beszélgetést tartottak Mit gondolnak a fiatalok 1989-ről? címmel.

Olvasóink írták

  • 4. bzh 2008. október 05. 19:00
    „Ha 1955 nyaran/osszel nem szedtek fel volna az aknakat es ha a tuskes drot is maradt volna, 1956 novembereben- decemberben sok ezer Magyar pusztult volna e a nyugati hataron. Az aknakat es a tuskes drotot a magyar hatarorseg (AVH) tavolitotta el (e mukodes alatt tobb magyar katona felrobbant) az osztrakok, mondhatnam, parancsara. Akinek ma tok mindegy az ausztriaval valo kapcsolat, az probalta volna atlepni az osztrak hatart ugy 1954-ben. Akkor a magyar oldalon volt "tilos a belepes hatar ovezet", ami nem volt odairva az az, hogy eloszor lovunk es ha esetleg eletben marad par percig, megkerdezzuk, hogy kinek kemkedett.”
  • 3. H: 2008. szeptember 25. 12:50
    „Képmutató Népség!Lehullott? Akkor hogy lehetséges az hogy kiraknak behajtani tilos táblákat? na inkább erről beszéljen az Ursula!!!!!

    mondjuk nekem tök mindegy,én ha lehet nem teszem be hozzájuk a lábam...”
  • 2. Lárika 2008. szeptember 24. 22:04
    „Akkor le. Csak sajnos a túloldalról újra felépítették :-((((”
  • 1. Fafnír 2008. szeptember 23. 23:28
    „Biztos, hogy lehullott az a vasfüggöny?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A kópházi Mirjana a legszebb horvát

Kópháza–Szentlőrinc - Egy kópházi tizennyolc éves lány, Grubits Mirjana nyerte az első… Tovább olvasom