Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

A gátrendszer jelenthet megoldást

Répcevisen a helyiek maguk tisztították meg a Pákác-patak medrét, de újabb gondot jelent, hogy a falu mellett megcsúszott egy domboldal. Sarródon jelentős külterületek kerültek víz alá.

Répcevisen továbbra is tartanak a Pákác-patak áradásától. A helyiek egyöntetűen állítják, a Hegyhát-kemenesaljai Vízrendezési Társulat évtizedeken át elhanyagolta a meder tisztítását, ezért a saját kezükbe vették az irányítást. Csapatmunkában mintegy 250 méter hosszan megtisztították a patakot. A társulat igazgatója időközben ellátogatott Répcevisre és Kovács István polgármesterrel együtt bejárta az áradás sújtotta települést.

˝Ígéretet kaptunk arra, hogy a társulat jövő héten elvégzi a legszükségesebb helyreállítási munkálatokat, de addig sem hagyjuk abba a védelmi munkát. Az igazi megoldás azonban csak hosszú távon valósulhat meg. A társulásnál léteznek tervek egy völgyzáró gátrendszer kialakítására˝ – tájékoztatta portálunkat a polgármester.

A megyeszéli településen az áradás mellett újabb veszély is fenyeget. A falu úgynevezett akácos részén megcsúszott a domboldal. A közvetlen veszélyt elhárították, ugyanakkor nincs kizárva, hogy egy nagyobb esőzés után a fal ismét lejjebb csúszik.

A Pákác-patak évtizedek óta nem okozott ekkora gondot Répcevisen. Fotó: Magasi Dávid
A Pákác-patak évtizedek óta nem okozott ekkora gondot Répcevisen. Fotó: Magasi Dávid

A Fertő térségében, Sarródon a belvíz okoz gondot, jelentős külterületek kerültek víz alá. ˝A környező településeket nem veszélyezteti a víz˝ – mondta el Turi Lajos polgármester. ˝A gazdák azonban attól tartanak, hogy tönkremegy az elvetett gabonájuk. Ráadásul a Hanság-főcsatorna a földek mellett vezet, így ha a Fertő tóból nagyobb mennyiségű vizet engednek le, újabb problémával kell szembenéznünk. A Homok-sarródi-csatorna ebbe torkollik, és korábban előfordult, hogy a víz nem tudott elfolyni." Ezzel a problémával most feltehetően nem kell számolni. A Fertőszéli-zsilipet megnyitották ugyan, ám meglehetősen csekély mennyiségű vizet engednek le a tóból. Ezt is megelőző jelleggel teszik, mivel a Duna magas vízállása miatt később már nem lenne lehetőség a tó megcsapolására.

Sopronban egyelőre nem jelentett problémát az esőzés, sem a Rák-patak, sem az Ikva szintje nem emelkedett jelentősen – tájékoztatta lapunkat Németh Géza, a Kapuvári Vízitársulás igazgatója. „Ilyenkor naponta ellenőrizzük a patakokat. Az általános karbantartási munkákat nyáron szoktuk elvégezni, a költségvetésünkből egyszeri kaszálásra futja. Vészhelyzet esetén azonban rendelkezésünkre áll tartalék összeg, amiből elvégezhetjük a szükséges munkákat, ez lehetővé teszi például azt is, hogy markológéppel szélesítsük ki a medreket.˝
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vége a vágányzárnak a Sopron-Szombathely vonalon

A vonatpótló buszok helyett másfél hónap után újra a GYSEV vonatai járnak a Sopron-Szombathely és a… Tovább olvasom