Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 8°C

˝A diákturizmusra is lehet építeni˝

Sopron - A szakemberek szerint a Tűztorony látványa már nem elég, a vendégek programokat, kedvességet, jó szót és kedvező árakat akarnak.

Fel kell kelteni a kispénzű fiatalok érdeklődését is a város iránt.

– Összefogás kell a turizmus fellendítéséhez, s az, hogy a szezonban elfogadjuk, ha kicsit hangosabb a szálláshelyek, vendéglők környéke. Hiszen Sopron az idegenforgalomra épít, s valamennyien gazdagodunk, ha az utazni vágyók itt költik el a pénzüket – fogalmazott Jászberényi Klára, turistaszálló-tulajdonos. A Lövér körút alján található, száz főt befogadó ifjúsági szállón jó ideje kint lóg az ˝Eladó˝ tábla, tulajdonosa hét év után értékesítené. Az asszony magánéleti okok miatt hozta meg döntését, s ha az új gazdája más funkciót szán majd az épületnek, félő, hogy elmaradnak a kisebb pénzűek, a diákcsoportok a városból.

Jászberényi Klára szerint szemléletváltozásra van szükség ahhoz, hogy szívesen jöjjenek Sopronba a turisták. A vendégei állítják, a város drága és rendezvényekből sem túl bőséges a kínálat. – Pedig az elégedett fiatalok ha megszeretik a várost, később tehetős turistaként akár törzsvendégek is lehetnének.

Jászberényi Klára szerint szemléletváltozásra van szükség ahhoz, hogy szívesen jöjjenek Sopronba a turisták. Fotó: Magasi
Jászberényi Klára szerint szemléletváltozásra van szükség ahhoz, hogy szívesen jöjjenek Sopronba a turisták. Fotó: Magasi

– Ha az idegenforgalomból akarunk élni, akkor fel kell kelteni a kispénzű fiatalok érdeklődését is a város iránt. Én mindig a kezükbe adok egy kiadványt, amiben a fontosabb épületekről találnak leírást, így egy ingyenes városi séta után is benyomást kaphatnak Sopronról. Fontos lenne a kedvezményes, diákoknak szóló programok szervezése, hiszen ha rossz az idő, nem tudnak mit kezdeni magukkal a városban.

– Szeretném, ha elkelne a turistaház, de megmaradna az eredeti funkciója. Eddig százhúszezer diák töltött itt vidám napokat, pénzt hoztak a városba, hirdették Sopron szépségét országszerte. Örülnék, ha ez tovább folytatódna, nem szívesen látnék itt kaszinót vagy bevásárlóközpontot...

Olvasóink írták

  • 16. Keglovich 2010. június 19. 10:27
    „Véleményem szerint egy óriási probléma,hogy nincs kemping a városban.
    Szerintem tele lenne ilyen magas szállodai árak mellett.
    Ha a cikkben szereplö ingatlan nem a fiataloknak ad a jövőben szállást hanem más funkciója lesz akkor az még egy csapás lesz a soproni idegenforgalomnak.”
  • 15. Keglovich 2010. június 17. 13:42
    „Nekem az a véleményem amíg nincs hosszútávú idegenforgalmi stratégia és nincs teljes konszenzus a jobb a közép a bal és a civilek között addíg nem léphetünk előre.
    Egy biztos,hogy az ösz önkormányzati választások után is a FIDESZ fogja vezetni a várost s talán azzal,hogy egy újjabb ciklust is megnyernek 8 év alatt tán sikerül eredményeket elérni.
    Ahogy látom az idegenforgalom,turizmus kérdése Dr.Simon alpolgármesterhez tartozik aki mint hallom teljes szívügyének tekinti ezeket a kérdéseket.
    Én nagyon drukkolok,hogy a következő polgármester is támogassa teljes mellszélességgel a fenti kérdéseket,legyen az Walter,legyen az Fodor.Majd a nép eldönti.”
  • 14. csery 2010. június 17. 09:57
    „Azért nincs veszve a helyzetünk, csak tenni kell az előrelépésért. Ezt most találtam:
    http://www.youtube.com/watch?v=78FGpIbfMrs

    Egész jó. Hasonlót lehetne készíteni magyarul is, esetleg népszerűsíteni Sopront különböző helyeken, akár ilyen videókkal is. Tegyünk mi soproniak is valaimt a vásrosunkért, ne csak folyton panaszkodjunk..”
  • 13. csery 2010. június 17. 09:05
    „Olyan, mintha Sopron csipkerózsika álmát aludná. Itt van a maga szépségével (Tűztorony, Lőverek stb..), de nem tárulkozik ki az idelátogatók előtt, nem csábítja maradásra őket. Tapasztalatom szerint a túristák megnézik az óvárost, felmennek a Lőverekbe egy-egy kilátóba, esetleg a környéken kirándulnak egyet, majd tovább lépnek és ez nagyon szomorú, mert Sopron soha nem tartozott az egynapos városok közé, mindig a legszebbek, leglátogatottabbak között volt. Sőt a két világháború között az elszakított Erdély hegyes-völgyes városait kívánta pótolni. Mostanában viszont sorra lehagynak minket a környező városok, még kevésbé előnyös adottságokkal is. Programok kellenének, a belvárost teljes régi pompájában felújítani, teraszok, utcai zenészek, korhű ruhába öltözött emberek, látványosságok, esti programok is, túrista szállók és a kempingek, ahogy mondtátok. A régi műemlék házak funkciót kapnának, hogy a túristák ne csak átrohanjanak az óvároson. Ehhez társulna a soproni emberek összefogása, hogy nincs szemetelés, mindenki rendben tartja, ápolja a környezetét, virágosítás és így tovább..”
  • 12. Gyurca 2010. június 16. 18:56
    „Kedves Keglovich!
    Az Ózon kemping évek óta nem működik, sőt Sopronban nincs kemping! Véleményem szerint sok turistát veszít ezzel a város. Mindannyian látjuk a lakókocsikkal-lakóautókkal érkező vendégeket, akik továbbállnak, mert nincs kemping, tehát a pénzüket is máshol költik el. Nem látom, hogy a városnak lenne igazi idegenforgalmi koncepciója, bár most talán megindul egy párbeszéd a civilek és a város között. A borok árában egyetértek Önnel, valóban lehetne olcsóbban adni, nem ingyen csak reális áron. Sokat járok más városokban rendezvényekre és tapasztalatom szerint Sopron drágább a többieknél.
    Nos a kalandpark. Két gyermekünk van, 15 és 5 évesek. Számoljunk: 3 felnőtt 7200ft egy gyerek 1400ft=8600ft csak a belépő. Fagyi, üdítő, egy sör az apának, 10000ft nem elég. A jövedelmünkhöz képest ez sok. Egyszer biztos elmegyünk, de törzsvendégek nem leszünk.”
  • 11. Keglovich 2010. június 16. 15:32
    „Kedves Ödenbürger!
    Nem tudom van e egyáltalán ennek a városnak idegenforgalmi koncepciója hosszútávra vagy az négyévenként változik ahogy a politika?
    Jó lenne már ha a jobb a közép és a bal a civilekkel együtt kiegyeznének egy hosszútávú koncepcióban s ahhoz ragaszkodnának.
    Van a városban két Tourinform iroda is,de minek elég lenne egy vagy a Deák téri vagy Lisztben.

    A bor áráról annyit hogy többen vannak a szerény jövedelmüek ebben a városban mint a gazdagok.
    Nem is beszélek még azokról a fiatalokról akik szintén szeretnének minőségi bort fogyasztani.
    Természetesen nem ingyen kell adni a nedűt ahogy Te írod de jobban át kéne gondolni az árpolitikát.
    Nőne a forgalom.
    Szükség lenne egy az egrihez hasonló igazi borfesztre.
    Sajnos a Tűztorony és a Gyógygödör országos elismertség tekintetében ma már kevés.”
  • 10. thurvj97 2010. június 16. 12:41
    „Az sem ártana persze, ha a turista szállókat hozzáértő,szakemberek működtetnék.Nem csak a kaszálni akarók.”
  • 9. ödenbürger 2010. június 16. 09:15
    „hát emberek, nem értem titeket.
    az egyik oldalon azt akartok, hogy minden szép és tiszta legyen, és minöségi turizmus itt is legyen, és ne csak az osztrák oldalon, de azt is szeretnétek, hogy minden olcsóbb legyen. már a bor is túl drága nektek. nevetséges! sajnos így nem mehet tovább! a soproni borünnepen volt olcsó bor is, mindenki választhatja a saját pénztárca szerint, hogy melyik borászhoz menjen.
    vagy a minöség irányba megy a város, és akkor ezzel jár azt, hogy nívós, szép, "drága" (attól függ kinek mi a drága?!) rendezvények, események, éttermek, vagy még 5-10 évig az ingyenes/olcsó (=gagyi) domináljon...

    ha minöséget akarunk, akkor a költségek is fognak emelni ! semmiböl nem lehet varázsolni csódák!
    különben azt állítom, hogy szeged, györ, miskolc, eger és debrecen már régota elözött sopron a turisztikai területén. és ez fáj, mert sopron mindig jobb helyzetben volt mint a többi magyar vidéki város. most fordult a kocka....”
  • 8. lolita 2010. június 16. 06:59
    „Minden szep es jo csak az arak nagyon magasak!”
  • 7. Keglovich 2010. június 15. 20:02
    „Kedves Coolzsu!
    Igen van kalandpark s én egy jó ötletnek tartom mert gyerekek,fiatalok és felnőttek egyaránt élvezhetik az izgalmakat a Károly- magaslaton.
    Kár,hogy nem elöbb valósították meg.
    Visszatérve a diákszállásokhoz azt viszont nem tudom,hogy működik e még az Ózon kemping mert az igazán színvonalas szolgáltatásokat nyújtott s az egész országban ismerték.”
  • 6. coolzsu 2010. június 15. 19:40
    „kalandpark? hol? sose hallottam róla... tényleg van ilyenünk?”
  • 5. beleptem 2010. június 15. 15:21
    „Az mindig le volt kerítve, de csak részint, így most is be lehet menni oda, fürdőzni viszont hatóságilag tilos a táblák szerint.”
  • 4. psanyi 2010. június 15. 12:59
    „Még ami a Tómalmot illeti... Csodaszép fürdőhelyet lehetne varázsolni belőle. Elég csak a ritzingi tóra gondolni, amit a gyönyörű környezete miatt emlegetnek sokszor. Pedig véleményem szerint Tómalom sokkal jobb adottságokkal rendelkezne még annál is, csak épp nincs aki ebben fantáziát lásson. Amíg a vízmű kezeli, üzemelteti a strandot, vagy olyasvalaki, aki nem lát fantáziát a tóban, addig várhatóan marad ez a mostani "semmilyen, kicsit büdös, kicsit koszos, de a miénk" formája.

    Az meg külön felháborító, hogy néhány horgász miatt a tó túloldala le lett kerítve. Most aztán se fürdőzés, se kirándulás azon a részen.”
  • 3. psanyi 2010. június 15. 12:44
    „Jó lenne, ha a Vakáció ugyanilyen fiatalos vendégház maradhatna. Nagyon fontos és hasznos szállója ez a városnak, mely mindannyiunknak jó szolgáltatot tesz azzal, hogy vendégül látja a távolról érkező fiatalokat. Bízom benne, hogy sikerül ugyanilyen vagy nagyon hasonló formában tovább üzemeltetni!”
  • 2. beleptem 2010. június 15. 11:50
    „Nem csakrendezvények kellenének, hanem állandó jellegű attrakciók. Szuper, hogy megépült a Kalandpark, de lehetne hasznosítani a Tégla gyári tavakat , pl jet-ski. A Fertő tavon egy köteles wake board pályát létrehozni, Lövér uszodát az Aqua park irányába elvinni. Tómalnon sokat dobna a túloldal becsatolása, ahol lenne hegy strandröpi pályának, csuzdáknak, a molón meg néhány ugródeszkának.”
  • 1. Keglovich 2010. június 15. 10:12
    „Hát igen szerintem nagyon igaza van a riportalanynak.
    Véleményem szerint is több és olcsóbb rendezvény kellene.
    A fiatalok szerint már nagyon drága a VOLT s a kispénzüek akik ma többségben vannak nem jutnak be a rendezvényre.
    A borünnep is drága s minden évben ugyanaz a pár ezer ember látogatja akik többnyire középkorúak s megengedhetik maguknak az ottani árakat.
    Szükség lenne egy Soproni Gasztronómiai Sör-és Borfesztiválra ahol nem csak a soproni fúvósók szórakoztatnák a közönséget hanem megjelenne a jazz és a rock.
    Azt beszélik, a gazdák azért adják drágán a boraikat mert magas a faházak bérleti ára.
    Talán a költségeket kellene csökkenteni s olcsóbb lehetne a bor.
    Egerben sokkal nagyobb az összefogás,a fiatal közönség s a programok is színesebbek.
    Tanulhatnánk tőlük.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Árvíz után Répcevisen - Kelemenék még nem költözhettek vissza

Folyamatosan dolgoznak Répcevisen, a május végi áradás okozta károk megszüntetésén. Tovább olvasom