Kisalföld logö

2017. 09. 20. szerda - Friderika 12°C | 14°C Még több cikk.

18. megyei matematikaverseny

A soproni Handler Nándor Szakképző Iskolában találkoztak a megye legjobb középiskolás korú ˝matematikusai˝.

A Bolyai János Matematikai Társulat Győri és Soproni Tagozata ugyanis itt rendezte a megyei középiskolai matematikaversenyt. A megmérettetést idén 18. alkalommal tartották, melyre a megye valamennyi középiskolájából, valamint a határainkon túlról is érkeztek diákok. A gimnáziumi és szakközépiskolai tanulók is külön versenyeztek és mindkét iskolatípus diákjai között két kategóriát határoztak meg, a 9–10., illetve 11–12. évfolyamon tanulók kortársaikkal mérhették össze tudásukat. A rendezvényre 120 tanulót és 30 pedagógus vártak. A szakközépiskolások 9–10. évfolyamosai közül első lett Földi Adrienn, a győri Baross-szakközépiskola diákja, a 11–12. évfolyamosok legjobbja Kotroczó Martin, a győri Jedlik-iskola képviselője lett. A 9–10. évfolyamos gimnazisták között és a 11–12. évfolyamosok között is a győri Révai diákjai diadalmaskodtak, előbbi korcsoportban Kovács András, az utóbbiban Mészáros András végzett az élen. A győztesek könyveket, számológépeket és más tárgyjutalmakat kaptak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A munka jelentene gyógyírt bajaikra

A harkai Balsi Katalin évek óta nem talál állást. Panaszával szinte egy időben fordult hozzánk egy… Tovább olvasom