Sopronbánfalva - Aggódnak a Temető utcaiak az egykori karmelita kolostor átépítése során kialakítandó csatorna miatt. Félnek, nagy esőzéskor kiönthet utcájukban a víz.
Rábapatona - A régióból tucatnyi együttes és hat szólista részvételével második alkalommal szervezték meg Rábapatonán az Eöry Endre népdaléneklési versenyt.
Győr - Nyomozást rendelt el a rendőrség a megye egyik legnagyobb építőipari cége, az Integrál-Hexa Zrt. tartozásai ügyében. A "károsultak" egy része közös asztalhoz ült, és lapunknak elmondta panaszát. Imre István, a vállalkozás vezetője alaptalannak tartja a vádaskodást.
Nagycenk - Nyolc-öt arányban győzött a magyar színészválogatott a nagycenki öregfiúk elleni tegnapi focimeccsen. A gálamérkőzés 150 ezer forintos bevételét a Színészárvák Javára Alapítványnak ajánlották fel.
Egy fizikai felmérőn pénteken kora este Győrben a Dózsa pályán szívrohamot kapott és összeesett egy gyömörei 47 éves játékvezető. A mentők kiérkezéséig kollégái tartották életben, akik közül az egyik éppen gépkocsivezető a mentőknél és szakápolónak tanul.
Rábapatona - A közelmúltban az egy éve elhunyt tanító, népművelő Eőry Endre emléke előtt tisztelegtek Rábapatonán. A népművelő-tanító kezében 2007. szeptember 29-én némult el a hegedű, mert az égi Pávakörben nagyobb szükség volt a prímásra. Rábapatona díszpolgára ment, mert ez volt a sorsa. A család, a kollégák, a nyugdíjasok, tanítványok ideát maradtak egy súlyos örökséggel: folytatják a 40 éve elkezdett hagyományőrző munkát.
Labdarúgás - Megyei csapataink közül az MTE 1904 és az Integrál-DAC idegenben, míg a Gyirmót hazai pályán játszik a tavaszi második NB II-es fordulóban.
Ökölvívás - Március végén kezdődik a
Boxing One nemzetközi csapatbajnokság, melynek a győri Gladiátor Akadémia is résztvevője.
Labdarúgás - Az ETO-ból Nyári Tibor fél évre kölcsönbe az NB II-es Gyirmótba távozik. A mali Traore Ben Abdoulaye Algírban várja a magyar vízumot, addig nem utazhat el az edzőtáborba.
Győr–Tatabánya - Tizenhárom év börtönbüntetésre ítélt tegnap a Győri Ítélőtábla egy tatabányai férfit, aki idős édesapját alkoholtól felbőszülten hátba szúrta. Szvitacs Ferenc szerint a hetvenegy éves apa sértegette őt.
