London, Párizs vagy Graz autóbusz-közlekedése hasonlít ahhoz, amit március végén Győrben tapasztalhatunk majd.
725 millió forintból rehabilitálják Moson belvárosát. Az ó Európai Unió és az Európai Fejlesztési Alap 502 millió forintos hozzájárulásáról szóló támogatási szerződést szerdán írták alá.
Hatvanmillió forintból újítják fel a csornai városházát. Elvégzik a külső felújítást és korszerűsítik a fűtést. A támogatási szerződést már aláírták.
Sopron helyett Szombathelytől indul Kelet felé az M9-es autópálya, de Soprontól Szombathelyig is épül legalább egy kétszer kétsávos gyorsforgalmi út – derült ki tegnap a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács ülését követően.
Ágfalva – Megváltozott a településünk arculata, megszépült a főút, és biztonságosan közlekedhetnek a kerékpárosok is Ágfalván – hangzott el tegnap a település bicikliút-avató ünnepségén. Kópházán és Fertődön is átadták a kerékpárút elkészült szakaszait.
Ugyan a kormány már tavaly ősszel döntött a csaknem 900 millió forint odaítéléséről, de a megállapodás előkészítése hosszú hónapokig húzódott.
Kapuvár - Kapuvár felújított alközpontjait a gartai és a házhelyi városrészben 56 millió forintból fejlesztették, amihez még 10 millió forintos parkolóépítés is társult.
Aláírták azt az európai uniós támogatási szerződést, melynek keretében komplexen megújul a soproni belváros, többek között megszépül a Tűztorony és új burkolatot kap a Fő tér.
Győrújfalu–Darnózseli - Csaknem félmilliárd forintból kapott új utat két szigetközi község, Győrújfalu és Darnózseli. A régióban csak idén 59 kilométer négy és öt számjegyű közút rekonstrukciója készül el.
Szigetköz - A júliusra tervezett áfaemelés gondot okozhat a futó, pályázati forrásból finanszírozott beruházásoknál: a 20-ról 25 százalékra emelkedett adóteherrel a beruházások összköltsége is nő, a különbözetet pedig az önkormányzatok fizethetik. A Szigetközben 145 millióból buszöblöket, -megállókat, -fordulókat építenek: biztosan nem végeznek júliusig.
