Kisalföld logö

2017. 09. 20. szerda - Friderika 12°C | 14°C Még több cikk.

X-Faktor: Füry Ferenc Kónyból került a színpadra

Gyerekkorában Budai Ilonával énekelt egy kórusban, most az X-Faktor közönségét szórakoztatja. Füry Ferenc Kónyból került a televíziós színpadra. Videó.

A Hungária együttes Csavard fel a szőnyeget nótájával lépett fel az X-Faktor válogatásán a kónyi Füry Ferenc. Az RTL Klub zsűrije továbbjuttatta és még mindig versenyben van. A felvételeket mint ˝álomélményt˝ éli meg. ˝Megpróbáltam és semmit nem veszthetek˝ – árulta el a Kisalföldnek.

– Sokan meglepődtek rajtam, mit keresek ötvenkilenc évesen egy ilyen műsorban. Én viszont azt mondom, nem a kor a lényeg. Ha valakinek van egy álma, próbálja megvalósítani, akárhány éves is – fogalmazott Füry Ferenc. – Nekem már most nagyon sok jó élményt adott az X-Faktor. Fel kell készülni persze a kudarcra is, hiszen mindenki nem lehet első. Abbahagyni azonban nem szabad.

Füry Ferenc az X-Faktor válogatásán.

A felvételekről elmondta: jó hangulatban, de rengeteg izgalommal telnek az órák a kamerák közelében. Úgy érzi, szeretik a társak és az utcán idegenek is egyre többször állítják meg egy közös fénykép erejéig.

– Mindenki nagyon izgul, már csak azért is, mert nem tudjuk, mikor szólítanak bennünket. Nem merünk enni, inni, csak várakozunk. A zsűrin is látszik néha a fáradtság, de ennek ellenére is nagyon korrektek. Szerintem nagyon jó négyest hoztak össze a szervezők. Ők tényleg a hangokat keresik, jó irányba viszik a műsort. Én azt is nagy dolognak tartom, hogy eddig eljutottam. A következő fordulóban biztosan sokan kiesnek, úgy érzem, nálam jobbak is elbúcsúztak már korábban. Jópofizni ugyanis lehet egy darabig, de a követelmény nem kicsi. Ez nem humorfesztivál.

Füry Ferenc több hangszeren is játszik. Hallását, muzikalitását – úgy tartja – olasz származású édesanyjától örökölte.
Füry Ferenc több hangszeren is játszik. Hallását, muzikalitását – úgy tartja – olasz származású édesanyjától örökölte.

Füry Ferenc több hangszeren is játszik. Hallását, muzikalitását – úgy tartja – olasz származású édesanyjától örökölte.

– Apám is, anyám is zenéltek, nagyapám szépen hegedült. Gyerekkoromban mi mindig énekeltünk. Gyömörén nőttem fel, ott például egy kórusban daloltunk Budai Ilona népdalénekessel. Erre nagyon büszke vagyok. A válogatásra a haverok biztatására jelentkeztem, akik hallottak már énekelni, zenélni. Játszom tangó- és szájharmonikán, gitáron, dobon, furulyán, de hamar megtanulok bármilyen hangszert. Orgonálok is egy kicsit. 1969-ben zenekart alapítottam, az I Just Gotot. Győr környékén elég jó hírünk volt akkoriban.

A kónyi x-faktoros jelenleg állást keres. Eredeti szakmája asztalos, de elvégzett néhány tanfolyamot is. Így papírja van darukezelésről, darukötözésről és közterület-felügyelőként is nyújt be pályázatokat. Hogy mikor láthatják rajongói ismét a tévében, ő maga sem tudja.

– Ezt nem mondják meg, talán a jövő szombaton leszek bent ismét. A továbbjutásról sincsenek információim – mondta.

Olvasóink írták

  • 2. Gery83 2010. október 03. 19:29
    „Na János. Végre valamiben egyet értünk...:)”
  • 1. janika 2010. október 02. 18:12
    „Ez igen ilyen ember kell sok és nem csak Kónyba! Sok sikert a továbbiakban is!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A kónyi polgármester rágalmazóját keresik

A Győri Városi Rendőrkapitányság nyomozói hallgatták meg pénteken Aller Imre kónyi polgármestert… Tovább olvasom