Kisalföld logö

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 24°C Még több cikk.

Viták után szinte nyugalom

Kapuvár - Kapuvár polgármestere szerint a legnehezebb személyi döntéseket hozni. A kórház-igazgatói pályázat elhúzódásán kívül a városban mára viszonylag zökkenőmentesen lebonyolódtak az intézményvezetői kinevezések.
A Csornai Családsegítő Intézet körül kialakult polémia és a kapuvári kórház igazgatói tisztére – immár harmadszorra – kiírt pályázat megmutatja azt, amiről Kapuvár polgármestere a napokban kijelentette: a személyi döntések meghozatala a legnehezebb.

Leszámítva a két eredménytelen kórházi pályázatot, napjainkra stabilizálódott az intézményvezetői gárda Kapuváron. A csornaihoz hasonló visszásságok azonban itt is adódtak szinte minden intézmény esetében.

A sort a gimnázium igazgatójának váltása nyitotta még 2002 nyarán, amikor Horváth Ferenc igazgatót a képviselő-testület tizenegy-hat arányban leszavazta a jelenlegi vezető, Bernád Csaba javára. Akkoriban többen politikai döntésként értékelték a képviselők szavazását.

Az intézményvezetői váltás folytatódott, amikor a helyi családsegítő intézet vezetőjének, Pintér Annának a megbízását 2004. december 31-i hatállyal visszavonta a testület és a jelenlegi igazgatót, Garabné Gulyás Máriát öt évre nevezték ki a családsegítő élére.

Axnix Ildikó aljegyző: A kórház igazgatói pályázata december 10-ig adható be. Fotó: Turbók Attila
Axnix Ildikó aljegyző: A kórház igazgatói pályázata december 10-ig adható be. Fotó: Turbók Attila

A 2006. év is a vezetőváltástól volt hangos, hiszen a mára Kapuvári Térségi Iskolára (KTI) keresztelt intézmény Pátzay-tagintézményének igazgatói állása körül is forrtak az indulatok. A Pátzay előző igazgatója első körben elbocsátotta a jelenlegi vezetőt, ám Harmath Lajos – akiért akkoriban közel háromszáz aláírást is gyűjtöttek – már mint öt évre kinevezett intézményvezető érkezett vissza a KTI falai közé.

Az elmúlt év is hozott Kapuvár intézményeinek életébe némi izgalmat. Még 2006 novemberében döntött a testület a soproni Fajkusz Attila kinevezéséről a kapuvári Rábaközi Művelődési Központ élére. A kinevezett vezető végül tavaly január elején lemondott tisztségéről, majd ezt követően az addigi megbízott igazgatót, Nagyné Henye Zsuzsát véglegesítette öt évre a testület.

Az idei év sem múlt el intézményvezetői váltás nélkül, hiszen a Király-tó Óvoda és Bölcsődében szintén öt évre Szanati Jánosné ülhetett a vezetői székbe.

Napjainkra már csak egy intézmény irányítóállása kérdéses Kapuváron. A Lumniczer-kórház élére immár harmadszor írt ki pályázatot a képviselő-testület szakbizottsága. A jelenlegi pályázat határidejét rövidebbre szabta a plénum, mivel – a polgármester szándékai szerint is – januártól kinevezett vezetővel vágnának neki a város legnagyobb egészségügyi beruházásainak.

Olvasóink írták

  • 1. kisföld 2008. december 01. 23:12
    „Igen, pld. Horváth Ferenc mellett a tanári kar is keményen kiállt, de hiába - a testület politikai döntése erősebb volt, mint a szakmai -.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Emlékoszlopa vadászpilótának

Csorna–Ságvár - A Csornán eltemetett, aztán később exhumált Lőrincz Mátyás II. világháborús… Tovább olvasom