Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Üres a Széchenyi-vadászkastély

Régi tulajdonosai megbecsülték a kastélyt, ám most üresen áll Széchenyi család egykori vadászkastélya.
Rábasebesen, a Rába folyótól néhány méterre a XIX–XX. század fordulóján épített vadászkastélyt a Széchenyi család. A helyiek emlékezete úgy tartja, hogy annak idején a „legnagyobb magyar" távoli rokonai járták a Sebes környéki erdőket, vadat cserkelve. Persze, ezekről az évekről már senkinek nincsenek a faluban személyes élményei, abban azonban biztosak, hogy a magyar főúri világ színe-java megfordult a kicsi rábaközi faluban.

Boldog békeidők

Az arisztokrácia kényelmét a kúria melletti gyönyörű park, a teniszpálya, a Rába-part hűvöse és sok-sok cseléd szolgálta. Nem tudni, miért, de a grófi család az 1920-as évek végén eladta a kastélyt. „Dobos, vármegyei főjegyző úr" vásárolta meg és költözött családjával Rábasebesre. A főjegyző – talán a rossz idők előszelét megérezve – 1939-ben továbbadta az épületet a Wildburg bárói család tulajdonába. A báró felesége, fia és lánya lett a kúria új lakója. Ezekre az évekre már élénken emlékezik Mizser Edit, a kisközség mostani polgármestere is, hiszen a báróékkal egy időben ő is a kastélyba költözött. Édesapja ugyanis kertészként szolgált náluk.

– Osztrák származásúak voltak a báróék, az asszonyt baronesse-nek hívtuk. Gondtalan életük volt itt, Rábasebesen, de hogy miből volt a vagyonuk, azt nem tudtuk. Az biztos, hogy Linzben és Salzburgban voltak rokonaik – idézte fel a múlt század ’40-es éveit Mizser Edit. – Nagyon kedves, szeretetre méltó família volt, szakácsnőt, szobalányt tartottak és édesapám mint kertész dolgozott a parkban. Akkoriban még be volt kerítve a terület, gondozott pázsittal, gyönyörű, évszázados fákkal. Bennünket, gyerekeket is nagyon szerettek, rengeteg játékot kaptunk tőlük, olyanokat, amelyek addig még a képzeletünkben sem léteztek.

Odaveszett még a gyúródeszka is

A „boldog békeidők" a településen is a háborúval értek véget. A rábasebesi kastélyban német katonák rendezték be főhadiszállásukat. Mizser Edit szerint komoly beosztású tiszteket szállásoltak be hozzájuk.
– Gyerekként a háború borzalmait nem nagyon értettük, csak azt láttuk, hogy nagy a mozgás, a jövés-menés, sűrűn érkeztek a katonák. Magas rangú tisztek laktak a kastélyban, tőlük is sok ajándékot, játékot kaptam. Örültem neki természetesen, hiszen akkor nem gondoltam arra, hogy valahol egy másik gyerek sír utánuk. A báróné és gyerekei 1945-ben a németekkel együtt utaztak el a faluból, hívtak bennünket is. Édesapám hajlott volna rá, de édesanyám nem egyezett bele, így itthon maradtunk.
„ A kastély berendezéseit széthordták az emberek, az értékes porcelánokat pedig a baronesse a fáskamrában ásatta el édesapámmal. Oda viszont bevágott egy akna, vagyis csak a cserepeket találtuk meg később."

– A háború után volt még egy rövid időszak, amikor a család fél évet kapott arra, hogy összeszedje ingóságait, értékeit. A bárónő visszajött és a falubeliek jórészt vissza is adták a bútorokat, berendezési tárgyakat. Mivel magával vinni nem tudta, édesanyámékat bízta meg az őrzéssel, mert még reménykedett, hogy egyszer végleg hazaköltözhetnek. Ebből persze nem lett semmi, nekünk is el kellett hagynunk a kastélyt, semmit sem vihettünk magunkkal, még a sajátjaink is odavesztek. Emlékszem, édesanyám sokáig a gyúródeszkáját sajnálgatta.
Mizser Editék ezek után csupán egyszer hallottak hírt egykori munkaadóikról, 1962-ben.
– Édesanyám találkozott a bárókisasszonnyal, édesanyja már nem élt, fiútestvére pedig Dél-Amerikába került, róla azóta sem hallottunk semmit.

A beruházó sokaknak tartozik

A háború után államosították a kúriát, de ahogy a helyiek mondják: a fél falu tudhatta otthonának az épületet. Aki ugyanis építkezett a településen, a kastélyba költözött ideiglenesen. Később aztán a téesz irodái kaptak helyet a falak között, de ott volt az orvosi rendelő, ott működött a fodrász, a könyvtár, a nyári óvoda és a rendszerváltásig a községi tanács is. Az épület állami tulajdonba került, a tulajdonjogot az önkormányzat próbálta megszerezni, sikertelenül. A kastélyt értékesítették, az új tulajdonos pedig szállodát álmodott a Széchenyiek egykori otthonába. Fel is újították, üzemelt az étterem és szállóvendégekben sem volt hiány. A rábasebesiek már-már azt gondolták, eljött az ő idejük, virágzásnak indul a falu. Főleg, amikor a befektető másfél millió forintos helyi adó befizetését helyezte kilátásba. Ám ebből nem lett semmi.

– Nyomon sem tudtuk követni a kastély tulajdonosváltozásait, csak azt vettük észre, hogy egyszer csak bezárt. A szállodában üdülőjogot szerzettek néha-néha még ma is telefonálnak a hivatalba és érdeklődnek, történt-e valami. A földhivatali bejegyzésekből tudjuk, hogy a beruházó elég sok cégnek, szervezetnek tartozik, köztük az önkormányzatnak is. Sajnáljuk persze, hogy így alakult, hiszen falunknak ez az egyetlen értéke. Szomorú látnunk, hogy pusztul – tette hozzá Mizser Edit.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyolc-tízszeres költséggel jár a szennyvízszállítás

Csornán a szolgáltatás fenntartása érdekében továbbra is szippantókocsikkal kell „rásegíteni" a vákuumos csatornarendszerre, hogy a szennyvíz a tisztítóba kerüljön. Korábban megírtuk,hogy a csapadékos időjárás következtében az átlagos napi mennyiségnek közel háromszorosa gyűlt össze a rendszerben, amely ennyi szennyvízzel képtelen megbirkózni. Tovább olvasom