Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Száz állást is vihet a Provertha

A pályázati rendszer visszásságai miatt perli a magyar államot Szalay Antal, a Provertha tulajdonosa.
A pályázati rendszerben kódolva van a működésképtelenség

A német–magyar üzletember szerint a hazai pályázati rendszerben kódolva van a működésképtelenség. Eredménytelen per esetén akár száz munkahelyet is elvihet a határon túlra. A minisztériumok képviselői cáfolják állításait.

Provertha: Szalay Antal szerint a traktorvásárlást nem lehet egy kalap alá venni a gyárépítéssel. Még a vállalt munkahelyteremtés előtt bezárhatja a kapukat a tervezett galvanizáló üzem. 

Szerda reggel a Győri Törvényszéken folytatódott az a per, melyben Szalay Antal, a hazánkban három gyárat is működtető, több mint hatszáz dolgozót foglalkoztató, német–magyar üzletember perli a magyar államot. Ő 2008-ban pályázatot nyújtott be a Kapuvárra tervezett galvanizáló üzeme elindítására. Ezzel csak a rábaközi kisvárosban mintegy hatvan új munkahelyet hozott volna létre. A pályázatot az akkori szakminisztérium elutasította. Emiatt indult nemrégiben a per.

Szalay Antal ügyvédjén keresztül hangsúlyozta, úgy véli, a hazai pályázati rendszerben súlyos problémák vannak. Szinte bele van kódolva a működésképtelenség.

– Ezeket a negatívumokat azóta, itthon és külföldön is számos állami és gazdasági vezetőnek elmondtam, összehasonlítva mondjuk a német pályázati rendszerrel. Ám úgy tűnik, süket fülekre találnak a beruházások terén Európában megszerzett, évtizedes tapasztalataim – fakadt ki mérgesen az üzletember.

– Csak összehasonlításképpen, egy 10 millió euróba kerülő galvanizáló üzem pályázatának elkészítése és beadása, valamint a lebonyolítás itthon egy évbe és 350 ezer euróba kerül úgy, hogy szinte indoklás nélkül visszadobták – mondta a gyártulajdonos. Németországban ugyanilyen munkát másfél hónap alatt és 40 ezer euróból le lehet bonyolítani. Nem mellesleg eredményesen.

– Javaslom a magyar törvényhozás számára, hogy egyszerűen vegyék át a német pályázati szabályozást, azt, amit a német beruházók évtizedek óta alkalmaznak, így nem lehet probléma sem a beruházók Magyarországra csábítása, sem a pályázati rendszer hazai, eredményes és korrupciómentes alkalmazása – mondta Szalay Antal, utalva többek közt Sárközy Tamás professzor, 1990-ben, Frankfurt am Mainban tartott előadására. A neves jogász akkoriban a német és svájci gazdasági szabályok átvételéről értekezett.

A végül itthon eredménytelen pályázat költségvetési és építészeti részét vitatják a szakminisztériumok képviselői, elbírálásának körülményeivel pedig Szalay Antal nem ért egyet. Szerinte egy 10 millió eurós üzem létesítési pályázata nem hasonlítható össze például egy traktor vásárlásával.

– Németországban a pályázat kezdetén egy keretköltségvetést készítünk, hiszen a gépberuházásokat nem lehet fillérre előre tervezni, majd a beruházás sikeressége esetén, a technológia megrendelésekor elszámolunk – avatott be a részletekbe az üzletember.

Úgy véli, a magyar pályázati rendszer feltételei számos esetben egymásnak is ellentmondanak.

– Száz szónak is egy a vége, amennyiben eredménytelen lesz a per – melyben a végsőkig szándékozom elmenni –, úgy a Kapuvárra tervezett galvanizáló üzemet a határon túlra telepítem, több kedvező ajánlattal a tarsolyomban – mondta Szalay Antal.

Hozzátette, ez a kiegészítő üzletágakkal együtt azt jelenti, hogy az országból akár száz munkahelyet is elvihet. A per során, majd lapunknak is elmondta: ha a kormány nem hajlandó a korrupció melegágyának is tekintett pályázati rendszer felülvizsgálatára, akkor ne is várja azokat a német középvállalatokat, melyek hosszabb távra is szeretnének beruházni Magyarországon.

A szerdai tárgyaláson a magyar államot képviselő szakminisztériumok képviselői vitatták a magyar–német üzletember állításait – a per szeptemberben folytatódik. 
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem lesz ovi a bölcsődében Csornán

Nem alakítanak ki óvodai csoportot a bölcsődében. A lehetőség egy korábbi képviselő-testületi ülésen… Tovább olvasom