Kisalföld logö

2017. 05. 30. kedd - Janka, Zsanett 17°C | 30°C Még több cikk.

Perecfesztivál – önerőből

Páli - Negyedszer rendezik meg Páliban a Rábaközi Perecfesztivált. Kevesebb pénzből, de a korábbi évekhez hasonló színvonalon.

Póczik András polgármester elmondta: két pályázatot nyújtottak be a rendezvény támogatására. Egyiket elutasították, a másik még elbírálás alatt van. – Tavaly kétmillió forintot tudtunk a fesztiválra fordítani, idén csak ennek felét, önerőből – jegyezte meg a polgármester. – Igyekeztünk a saját forrás mellé támogatókat is keresni, így jött össze az egymillió forint. Az meg sem fordult a fejünkben, hogy anyagi okok miatt elhalasszuk a fesztivált. A folytonosságot biztosítani szeretnénk.

A június 13-i, szombati perecfesztivál programja a megnyitóval délután fél egykor kezdődik. Két órakor tartják a perecverő-bemutatót, háromkor lesz a Leader-fórum. Fél négykor a soproni Rézangyalok fúvószenekar muzsikál, ötkor kulturális műsor kezdődik. Fellépnek: a csornai Pántlika és a szili hagyományőrző néptáncegyüttes, a magyarkeresztúri néptáncosok, a csallóközi Béke község népdalköre, a szili Linkószer citerazenekar, a vági dalkör, a Bogláros együttes és a páli dalkör. Este fél nyolctól a Sorry N zenekar zenél, kilenctől bált tartanak. A fesztiválon játszóházat tart a rábakecöli Bábi néni Kincsesháza, kirakodóvásáron mutatják be termékeiket a Nyugat-pannon Vásározó Céh tagjai, lesznek kézműves-foglalkozások, gyerekvetélkedők. A szanyi lovasklub hintón mutatja meg a környéket, és lovagoltatnak is.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felújítanák a járásbíróságot

Kapuvár - Jelenlegi funkciói megtartása mellett pályázatból újítaná fel a járásbíróság épületét a… Tovább olvasom