Kisalföld logö

2017. 09. 21. csütörtök - Máté, Mirella 11°C | 14°C Még több cikk.

Önkormányzati szálloda a grófi örökségen

Dénesfa - Két éve működik önkormányzati szálló Dénesfán. A szállás díjairól képviselő-testületi határozat rendelkezik. Cél, hogy legalább „nullára" kihozzák a költségeket. Idén százan látogattak el a faluba.
Nem nyereségesen, de eredményesen működik a dénesfai szálloda. A „cégtulajdonos" az önkormányzat, a turisták önköltségen vehetik igénybe a szolgáltatásokat. Az idei szezonban legalább százan töltöttek egy vagy több éjszakát a dél-rábaközi faluban. „Ha nincs a szállónk, valószínűleg egyikük sem járt volna felénk" – jegyezte meg Takács Lajos polgármester.

Évek, évtizedek óta állt kihasználatlanul az egykori Cziráky-féle apácazárda hátsó szárnya. A szálló tehát – mint több más dénesfai önkormányzati intézmény – a grófi örökségen épült. A községvezetők két évvel ezelőtt próbáltak megfelelő feladatot találni az ingatlannak. Úgy tapasztalták, lenne igény a szállodára, sikerült pályázatot is találniuk, így az elképzelések valóra váltak. A helyiek összefogására jellemző, hogy mintegy egymillió forint értékű társadalmi munkával vették ki részüket a beruházásból. Két szoba és ma már tizennyolc ágy várja a turistákat. Konyha, akadálymentesített mellékhelyiségek, az udvarban röplabda- és focipálya, kerti sütő áll rendelkezésükre. Igény szerint az önkormányzat konyhájáról meleg étel is rendelhető.

Takács Lajos polgármester
Takács Lajos polgármester

– A községnek vannak német és erdélyi kapcsolatai, rendszeresen fogadunk vendégeket – mondta a Kisalföldnek Takács Lajos. – Régebben mindig gond volt az elszállásolásuk, rendszerint beledi panziókban sikerült. Ráadásul számítunk a falusi turizmus fellendülésére is, az önkormányzat szeretne úttörője lenni az ágazatnak. Persze, anyagi haszon nélkül dolgozunk, önköltséges áron biztosítjuk a szállást. Ebben azért van tudatos marketing is, hiszen szeretnénk bevezetni a szállónkat. Abban bízunk, hogy megyén kívül is népszerű lesz a lehetőség és egyre többen jönnek hozzánk.

A helyi képviselő-testület rendeletet is alkotott a díjszabásról. Eszerint egy éjszaka 2000 forintba kerül fejenként, de létszámtól függően ebből még alkudni is lehet. Nincs persze mindennap telt ház főszezonban sem. Van úgy, hogy hetekig senki nem kopogtat szállást kérve. Máskor meg nem győzik „mosni a huzatokat".

Barátságos szállás: Dénesfán idén százan szálltak meg a hotelban. Gosztom Izabella gondnok tartja rendben az épületet.
Barátságos szállás: Dénesfán idén százan szálltak meg a hotelban. Gosztom Izabella gondnok tartja rendben az épületet.

– A nyarat idén győri középiskolások nyitották meg nálunk, akik a tanévet búcsúztatták Dénesfán – folytatta a polgármester.

Voltak osztrák vendégeink, akik egy család meghívására érkeztek a faluba. Dénesfa Vas megyei településekkel együtt részt vesz egy turisztikai programban, ami a Répce mentén, Vasegerszegtől Dénesfáig fogja össze a községeket.

Ennek keretében is rendszeresen jönnek hozzánk vendégek.
A faluvezető hozzátette: szeretnék kihasználni a község természeti és épített értékeit. Erre alapozva készülnek a turisták fogadására. „Előbb vagy utóbb, de kamatozni fog ez a befektetés, hiszen a környéken kevés település rendelkezik hozzánk hasonló adottságokkal. Mi készen állunk és a lehetőségeket kihasználjuk" – ígéri Takács Lajos.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megint arattak a pénzes csalók

Csorna - Csaló látogatói voltak egy idős asszonynak nemrégiben a városban. A rendőrök ugyanis hiába… Tovább olvasom