Kisalföld logö

2017. 08. 19. szombat - Huba 18°C | 31°C Még több cikk.

Mentés mellett hálából füvet nyírtak

Az enesei iskolában szállásolták el néhány napra a győrújfalui gátra kivezényelt somogyi tűzoltókat és katasztrófavédelmiseket. Hálából az ellátásért, pihenőnapjukból időt áldozva füvet és sövényt nyírtak, kaszáltak, földet terítettek, betonlapokat raktak az intézmény udvarán.

Kaposvárról, Marcaliból, Barcsról és Siófokról érkeztek június 6-án este Enesére azok a tűzoltók és katasztrófavédelmisek – összesen százketten –, akik az áradás idején a győrújfalui gáton teljesítettek megfeszített szolgálatot. Az önkormányzat szállást, tisztálkodási lehetőséget az általános iskola helyiségeiben, étkezést az óvoda konyháján biztosított számukra. Helybeli segítők naponta mosták ruháikat, süteménnyel, innivalóval kedveskedtek a gáton két műszakot teljesítő, elcsigázott szolgálattevőknek. A pihenés mellett kikapcsolódásként internetezhettek, tévézhettek is.

Közben egy-egy családi drámával is meg kellett küzdeniük: például egyiküknek az édesanyja halt meg, ő eltávozhatott, egy másik tűzoltótársnak pedig a kisfia került súlyos állapotban kórházba. Ő addig nem hagyhatta el a helyét, amíg a helyettesítője Enesére nem érkezett. Hétfőre szabadnapot kaptak, majd továbbvezényelték őket.

Hálából az ellátásért pihenőjük egy részét arra fordították, hogy füvet és sövényt nyírtak, kaszáltak, földet terítettek, betonlapokat raktak az iskola udvarán. Búcsúzáskor parancsnokuk felsorakoztatta őket és a nevükben hálás szavakkal köszönte meg az iskola igazgatójának, helyettesének és az óvoda vezetőjének azt a sok-sok, jóleső figyelmességet, fáradozást, amit az önkormányzattól, az érintett intézményektől és a falu közösségétől kaptak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kétmilliárd elcsalt áfa sertéskereskedésből - bilincs a szanyi férfi kezén

Egy sertéskereskedő cégláncolat szanyi vezetője kezén kattant a bilincs kétmilliárdos áfacsalás alapos gyanúja miatt. Tovább olvasom