Kisalföld logö

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 3°C | 16°C Még több cikk.

Másfél millió forintos pályázat kapuvári civileknek

A határidő szűkös: március 16-ig pályázhatnak a kapuvári civil szervezetek 100 ezer forintos összeghatárig. Töltse le a pályázati adatlapot itt, és pályázzon!


Hétfőn döntött a kapuvári képviselő-testület arról, hogy 2011-ben is kiírja a helyi civileknek szóló pályázatát. A pályázat célja, hogy segítse a szervezetek programjainak megvalósulását, "amelyek kifejezetten a helyi lakosság kulturális alapismereteinek a bővítését szolgálják előadások, kulturális események, programok és képzések formájában."

A testületi ülésen Mészárosné Pölöskei Rita hangsúlyozta, egy-egy civil szervezet maximum 100-100 ezer forintra pályázhat a másfél milliós alapból. Azok a szerveztek viszont, amelyek 2010-ben késve adták le elszámolásukat, maximum 50 ezer forintra pályázhatnak.

A művészeti csoportok egy másik alapból kapnak forrást, így a civil alapra nem pályázhatnak.

A hivatalos pályázati kiírás - Civil Pályázati Alap 2011.

Értesítjük a Tisztelt Érdeklődőket, hogy Kapuvár Városi Önkormányzat – a korábbi évek gyakorlatának megfelelően – Civil Pályázati Alap 2011. címmel az idei évben is pályázatot hirdet Kapuvár város terültén működő civil és nonprofit szervezetek programjainak támogatására.

A pályázati kiírás és a pályázati dokumentáció megtalálható itt >>

A pályázatokkal kapcsolatban információ kérhető

Kapuvár Városi Önkormányzat, Mészárosné Pölöskei Rita, 9330 Kapuvár, Fő tér 1., tel.: (96) 596-004, e-mail: ukb@kapuvar.hu

Olvasóink írták

  • 11. füstbement 2011. március 02. 11:59
    „ja dolgozz!jobban járunk mindannyian, addig legalább nem hibázol...”
  • 10. rittersport 2011. március 02. 09:10
    „füstli!
    kemény vagy,mint a rollingstones..:-)
    legalábbis úgy hiszed..
    látszik,hogy nem nagyon vállalkoztál még életedben..
    de hagyjuk is,én dolgozom..
    nem vitázom veled többet..
    üdv..r.sport”
  • 9. füstbement 2011. március 02. 08:26
    „Látom mit írtam Rittersport...Valószínűleg a szövegértelmezéseddel lehet a probléma nem azzal amit írtam.Te egy olyan ember vagy a Lazával együtt, akiknek semmi nem jó.A közös programokhoz egy fikarcnyit sem tesztek hozzá, miközben a bírálást magas színvonalon űzitek.
    Kedves, mélyen tisztelt Laza!
    Ha a polg.hivatal állományába tartoznék, (ami nem talált) mivel védtem volna a mundér becsületét?Kíváncsian várom, hogy mi lett volna az...Egyébként nézd meg a tavalyi pályázatokon nyert civil szervezetek nevét és nézd meg azt, hogy mennyi "párttárs" volt kedvezményezett.Meg fogsz lepődni...Ehhez az információhoz pedig hozzáférsz Te is, én is és bárki akit igazán érdekel. A bírálatoddal azokat sérted meg, akik a saját ötleteiket valósították meg sok munka árán.Ökörségekre nem kapott senki pénzt ha jól láttam.
    Rittersport!
    Az egyesületi működés annak nehézkes, aki nem is akar igazán foglalkozni vele és fél tőle.Jelen állapotban is civil szervezet tagja vagyok nem párttárs és nincs szükségem arra, hogy kioktass, hogy mennyire nem "ECCERŰ" egy egyesület működése.

    Szeretettel várom mindegyikőtöket a civil szervezetek világában.”
  • 8. Laza 2011. március 02. 00:03
    „Kedves füstbement.
    Annyira véded a mundér becsületét, hogy még a vak is látja te polg hiv csapatába játszol. Ezzel nincs is baj, de ne akard mindenkibe belefojtani a szót. Lehet egyesületet alapítani, de nem árt ha párttársak vagyunk. Igaz? Igaza van a Ritternek abban, hogy minden szarra adtatok pénzt, csak nagyjából a fele nem érdekelt senkit. Lehetett volna jobb dolgokra is adni egy keveset. Nekem pl nem kellene tőletek egy vas se. Ha annyira életképtelen lenne az általam szervezett rendezvény, hogy pénzt kéregessek rá, akkor meg se rendezem. Nem szeretek tartozni. :) (sehova)”
  • 7. magyarattila 2011. március 01. 23:04
    „Kedves rittersport

    Tényleg ott voltatok? Ennek örülök! Azt hittem jelzed majd, hogy lám itt vagyok, de végülis mindegy :)

    Tudom, hogy nem egyszerű az egyesületi működés, több szervezetben vagyok tag, ismerem a nehézségeket.
    Pont ezért mondom, hogy szívesen segítek, mert azért ugyanakkor évtizedes tapasztalatom is van lassan.
    Gazdasági társasággal is van mód egyébként pályázni, akár még rendezvényre is, igaz nem a kapuvári alapból.
    Egyébként bármibe fogsz, iszonyú sok a hercehurca, a megoldandó probléma. A külső szemlélő ezt persze általában nem látja, csak azt, hogy tetszik e neki a dolog vagy nem.

    De mondom, ha konkrét ötleted van, keress meg! Semmit sem veszítesz vele, ha átbeszéljük, ugyanakkor lehet, sikerül megvalósítanod amit elterveztél, a város vagy a Rábaköz pedig színesebb lesz egy jó ötlettel, programmal.”
  • 6. rittersport 2011. március 01. 22:48
    „kedves Magyar Attila!

    Ott voltunk a májas fesztiválon,láttunk is téged.
    A többit hagyjuk.Egyesületként nem oly ecccerű a működés,mint gondoljátok.Kissé több vele a hercehurca,mint egy gazd.társasággal.
    na mindegy,ez van.”
  • 5. magyarattila 2011. március 01. 22:39
    „szia rittersport

    Vártunk a csapatoddal a Böllérmáj Fesztiválra, de úgy látszik nem értél oda.
    Szeretném jelezni, hogy május 7-én lesz egy halászlé főző verseny a tereprally mellett szervezett programok részeként. Várjuk a jelentkezésedet!

    A témához annyit, hogy évek óta 100eFt a kapuvári civil alap limitált támogatása, és évek óta csak bejegyzett szervezetek nyújthatnak be pályázatot. Ha komolyabb terved van, akkor más pályázati kiírásokat kell megnézned és nem pár hónappal előtte pályázni, hanem sokkal korábban. A városban idén megvalósuló egyes programok pályázatai már 2009-ben be lettek nyújtva.

    Ha ötleted van keress meg, szívesen segítek abban, hogy mit kell tenned ahhoz, hogy megvalósíthasd.
    email: magyar.attila@rabakoz.hu

    Füstbementnek abban igaza van, hogy ami sokáig az egyrészt másnak is sokáig tartott, másrészt a hosszabb távon gondolkodónak ugyanúgy eltelik a hosszabb idő mint a rövid távon gondolkodónak a rövid idő... :)”
  • 4. rittersport 2011. március 01. 21:50
    „te egy lángész lehetsz füstbement..a neved is mutatja..olvasd el ,mit irtál :-)”
  • 3. füstbement 2011. március 01. 13:12
    „szeretnélek megkérni rittersport, hogy vázold fel, hogy miként kell egyesületet létesíteni, az mennyi idő és ha létesítettél akkor miként tudsz pályázatokon részt venni!ha soha nem kezded el akkor 100.000 ftra és 1 forintra sem leszel jogosult.
    Mindig a másikat kritizálni lehet, de neked is adva van a lehetőség egy alapítványt vagy egyesületet létrehozni, amin keresztül az ötleteidet megvalósíthatod.Nem irigykedni kell és nem a szádat járatni hanem cselekedni.A 3 közül tudom, az utóbbi a legnehezebb.ha tavaly elkezdtél volna valami civil szervezetet alapítani, tartom valószínűnek, hogy a cégbíróságon már ott lenne egy friss, ropogós szervezeted, amivel lehetséges, hogy részt vehetnél ezen a pályázaton, sőt azokon is, amit valószínűleg nem tudsz, hogy léteznek.pedig léteznek, csak ha a hozzászólásaidra használt időnek a felét arra használnád a neten, hogy ez ügyben tájékozódj, akkor látnád, hogy előtted is adott minden.”
  • 2. rittersport 2011. március 01. 11:15
    „ja meg hát egyből csináljunk egyesületet,mi??? hahaha”
  • 1. rittersport 2011. március 01. 11:13
    „most 100 ezer max.? és a tavalyi hires fesztivál szervezők meg másfél milliot fejenként? mikor kb.40en voltak a saját területen megszervezett katasztrófa fesztiválon? akinek meg van ötlete nyárra,az meg kaphat max.100 at? érdekes!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Közösségi tér minden korosztálynak

Közösségi térrel gazdagodott Rábapordány. Uniós forrást nyertek az általános iskola földszintjének… Tovább olvasom