Kisalföld logö

2017. 03. 29. szerda - Auguszta 5°C | 21°C Még több cikk.

Kisbuszokkal gyarapodott négy község

Falugondnoki kisbuszokkal gazdagodott tegnap négy megyebeli kisközség. Hövej, Dénesfa, Répceszemere és Győrasszonyfa minisztériumi támogatással jutott a járművekhez, melyet elsősorban az idősek és a gyerekek vesznek majd igénybe.
Négy megyebeli település lett gazdagabb egy-egy kisbusszal tegnap. Az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium támogatásával vásárolt járművekkel minden akadály elhárult az elől, hogy Hövejen, Dénesfán, Répceszemerén és Győrasszonyfán beinduljon a falugondnoki szolgálat. A szaktárca által kiírt pályázaton a hatszáz lakosúnál kisebb települések vehettek részt. A kisbuszok vételárának nyolcvan százalékát állta a minisztérium, a megyei önkormányzat pedig a községek által biztosított önrész felét fizette ki.

A Hövejen tartott ünnepségen Szabó Sándorné helyettes államtitkár adta át a buszokat az ünneplő falvak polgármestereinek és a falugondnokoknak. Beszédében azt hangsúlyozta: ebben az évben megyénkből tizenegy pályázat érkezett a minisztériumba, közülük négyet támogatott a tárca, hiszen a komfortos településekhez mindenképpen szükséges a falugondnoki szolgálat.
Ivanics Ferenc, a körzet országgyűlési képviselője, a megyei közgyűlés alelnöke arról a példás összefogásról szólt, amely révén a kisközségek hozzájuthattak a gépkocsikhoz. A négy település nevében Horváth Istvánné házigazda és Radics László répceszemerei polgármester mondott köszönetet, a buszokat Kapui Jenő címzetes kanonok áldotta meg és kérte Szent Kristóf áldását a benne utazókra.

A höveji ünnepségen részt vett Kemény Bertalan is, aki annak idején kezdeményezője volt a falugondnoki hálózat elindításának. Meghatódva idézte fel azokat az időket, amikor több jó szándékú és a vidék fontosságát felismerő munkatársával a hálózat első gondnokságait működtetni kezdték.
– Ezek az emberek megértették, hogy a falut valakinek fel kell vállalni, mert a falunak emberekre van szüksége. Élni pedig addig érdemes, amíg az ember segíthet – mondta Kemény Bertalan.
Szabó Sándorné az ünnepség végén a Kisalföld érdeklődésére elmondta: a minisztérium jövőre is támogatni fogja a kistelepüléseket.
– A célunk, hogy azok az idős emberek se kényszerüljenek otthonaik elhagyására és szociális otthonokba, akik teljesen már nem tudják ellátni magukat. Ehhez pedig a falugondnoki szolgálat elengedhetetlenül szükséges – mondta Szabó Sándorné. A helyettes államtitkár a támogatásra szánt konkrét összegekről még nem tudott nyilatkozni, mert mint fogalmazott: az a jövő évi költségvetés függvénye.

Emlékfákat ültettek

A buszátadás emlékére négy tölgyfacsemetét ültettek el az ünnepség résztvevői a höveji polgármesteri hivatal udvarán. Amint azt a polgármesterek megfogalmazták: a fák remélhetőleg még hosszú ideig emlékeztetnek közös ünnepükre és a falugondnoki szolgálatok elindulására.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A német termelők jobban összefognak, mint a hazaiak

Az eredményes gazdálkodás titka az összefogásban rejlik. Ezt állapították meg rábaközi… Tovább olvasom