Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Keveset teremtek ebben az évben a ribizliültetvények

Gyenge termést hoztak idén a ribizlisek. A gazdák árbevétele így nem alakult kedvezően. Öregek az ültetvények és a termelők egyelőre nem telepítenek újakat.
Másfél hete kezdődött és a napokban be is fejeződik a ribizliszüret. A Hanság–Fertőmenti Termelői Értékesítő Szövetkezet (TÉSZ) tizenegy tagja három megyében, összesen 300 hektáron takarítja be a termést. A mennyiség a tavalyihoz képest csökkent, ennek ellenére a felvásárlási ár alig emelkedett.

A tavaszi fagy is megviselte a ribizliket. Képünkön Családi János (balra) és munkatársa, Tullner György a Hanság–Fertőmenti TÉSZ telephelyén.
A tavaszi fagy is megviselte a ribizliket. Képünkön Családi János (balra) és munkatársa, Tullner György a Hanság–Fertőmenti TÉSZ telephelyén.


Családi János TÉSZ-elnök a Kisalföldnek elmondta: a gyenge termésnek több oka is van. Az egyik, hogy az ültetvények elöregedtek, állapotuk már nem ideális. Ráadásul e legyengült ribizliseket a tavaszi fagy, majd utána az aszály is megviselte.

– A szemek nem teltek ki úgy, mint megfelelő körülmények között – mondta Családi János.

– Éppen ezért a kevés termés miatt jobb árakra számítottunk. Ez aztán csak részben teljesült. A kereslet ugyanis a gazdasági válság hatására csökkent a korábbi évekhez képest és nem keletkezett akkora hiány, mint azt gondoltuk. A fekete ribizli felvásárlási ára így az elképzeltekhez képest harminc, negyven forinttal alacsonyabb lett. A piros ára nagyjából hozta a vártat, ám a hozama extrémen kevés lett. A TÉSZ-tagok megyénkben, illetve Komárom-Esztergom és Vas megyében foglalkoznak ribizlivel. Feketéből kétszázötven, pirosból ötvenhektárnyi ültetvény van. Egyszerre több helyen is ment, illetve megy a betakarítás, a szövetkezet is rendelkezik saját géppel és gazdáink is.

A piacról a TÉSZ-elnök elmondta: szerteágazó volt az értékesítés. Adtak el gyümölcsöt fagyasztásra, légyártáshoz, lekvárnak és pálinkafőzőnek is. A szüret tehát a napokban befejeződik, a leszedett mennyiséget értékesíteni tudják.

– Ha a termésátlagok megfelelőek lettek volna hasonló felvásárlási árakkal, akkor elégedettek lehetnénk. A mezőgazdaság azonban ilyen szempontból szinte kiszámíthatatlan. Az alacsony hozam miatt az árbevétel nem alakult túl kedvezően. Azt is tudni kell persze, hogy a hazai ribizlitermelés nem befolyásolja az európai piacokat, az árakat sem mi diktáljuk. Elsősorban a lengyel viszonyok szabják meg a feltételeket – jegyezte meg a szakember.

Az ültetvények helyzetéről még hozzátette: a ribizliterületek mérete folyamatosan csökken. Az elöregedett töveket a gazdák nem pótolják, éppen a bizonytalanság miatt. Mint mondta: 2013-ban dől majd el ezek zömének sorsa. Sok termelő ugyanis részt vesz az agrár-környezetgazdálkodási programban, ami jövőre fejeződik be.
Családi János úgy véli: erre az időre kellene olyan piaci helyzetet kialakítani, ami meghozza a termelők telepítési kedvét.

Olvasóink írták

  • 2. kukszi 2012. június 30. 08:04
    „Azért azt tudni kell a TÉSZ nem csak ribizlivel foglalkozik, ez csak egy kis szelete a termeltetési palettájának.
    Persze ezzel nem lekicsinyítve a ribizli termelő gazdákat.
    Összességében a TÉSZ gazdaságosan működő,egyik legnagyobb forgalmat lebonyolító nagy cég Csornán.
    A müködési területe több megyére kiterjed, azért valamilyen járművel a területen mozogni kell, mert a dolgok
    maguktól nem mennek.”
  • 1. vahur 2012. június 28. 15:56
    „T. Családi Úr így hogy tartja fent a Tész nevében vett terepjáróját?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megállapodást kötöttek a kamarával

A helyi önkormányzat együttműködési megállapodást köt a megyei kereskedelmi és iparkamarával, így… Tovább olvasom