Kisalföld logö

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -1°C | 9°C Még több cikk.

Kamionelterelés beszakadt útburkolattal

A 86-os főút felújítása miatt elterelt kamionok alatt beszakadt Csornán az Erzsébet királyné utca burkolata. A polgármester szerint rövidesen helyreáll a rend és kijavítják a hibát is.

A csornaiak számára 2013 minden bizonnyal a közlekedés éve lesz. És nem mindenki emlékezik majd jó szívvel az utakon történt eseményekre. A történet tavasszal kezdődött, amikor a belvárosban beszakadt a főút burkolata, mert alatta összetört a szennyvízvezeték. Hatalmas dugók, Szilsárkányig érő kocsisorok jellemezték egészen augusztusig a várost.

Jó hírrel a települést elkerülő út építésének kezdete szolgált ősszel. Nem sokkal ezután a 86-os főút felújítását jelentették be. A tönkrement burkolat, a veszélyes nyomvályúk miatt van rá szükség. A városban közlekedők azonban csöbörből gödörbe estek. A minap az Erzsébet királyné utca északi végén, éppen a gyalogátkelőn szakadt be az út. A főút rekonstrukciója miatt arra terelt kamionok okozták a hibát. Ott beszakadt, de az utca többi részén már láthatóan nyomvályúsodik az aszfalt. Az Erzsébet királyné utcát ugyanis nyilván nem arra tervezték, hogy egy nagyobb városnak is becsületére váló járműhadat elvezessen.

A közútkezelő szerint nem volt más megoldás, mint az Erzsébet királyné utcára irányítani a Szombathely felől érkezőket. Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Nonprofit Zrt. szóvivője érdeklődésünkre kifejtette: Csorna belterületén az érintett 86-os út kiváltására jelenleg egyéb, megfelelően kiépített út nem biztosítható. Emiatt is van érvényben a félpályás forgalomkorlátozás a 86-os számú főúton, ahol átmenetileg a jelzőlámpákat is kikapcsolták. Tájékoztatásából az is kiderült, hogy az a szakasz, ahol a burkolat beszakadt, az önkormányzat kezelésében van. Pécsi Norbert Sándor utalt rá, hogy ebben az idei szennyvízcsatorna-javítás is közrejátszhatott, mivel a teherbírás itt gyengült.

Turi György, Csorna polgármestere a Kisalföld kérdésére elmondta: minden héten egyeztetnek a főútjavításban érdekelt cégekkel. Szó volt már az Erzsébet királyné utcai hibáról is. (Tegnap délelőtt egyébként mart aszfalttal töltötték fel a keletkezett gödröt, ami persze csak rövid ideig nyújt megoldást.)

– Várhatóan, ha az időjárás is megfelelő lesz, egy hét múlva végeznek a főúttal és helyreáll a közlekedés rendje – fogalmazott a polgármester. – Az ígéret szerint a kivitelező az Erzsébet királyné utcában is kijavítja a burkolatot. Ha az utcában további hibák lesznek, akkor természetesen az újabb egyeztetéseken beszélünk róla.

Olvasóink írták

  • 6. Rigó 2013. november 18. 21:15
    „Az építési osztályon valami főokos anno ezt írta:
    "Az Erzsébet Királyné utca széles és nagy forgalom lebonyolítására alkalmas utca."
    Ringassák álomba azt az ökröt a száguldó 30-40T-ás kamionok! Remegnek a házak, ha megrepednek, kifizetik a kárt?
    <moderálva> banda miért nem vág ki egy 30-as táblát? Hülyére kaszálnák magukat, nem kéne a magyart cseszegetni. Bartók Béla úton 30-as táblánál lazán 60-70-el robogott a kamion a felmart aszfalton, vicc ami itt megy csornán.”
  • 5. mazsi 2013. november 18. 05:33
    „Tisztelt omm igazad van ,de csak új útnál müködik ez az eljárás és úgy is csinálják már az új utakat üdv!!!!!”
  • 4. kultura 2013. november 17. 10:49
    „GabeszI nyivákolásból kitűnő.Épkézláb ötletet nem olvastam tőled.Tessék állj ki és torlaszold el az utat a többiekkel.Megnézném hányan állnának melléd.Ér a város valamit a tiltakozással? NEM! Merre is lehetett volna elterelni a forgalmat? Ott voltál az elkerülőút megépítése melletti tüntetésen? Kötve hiszem, ültél az autóba és mondtad a magadét a forgalom-lassitás miatt.Nincs nálatok összefogás azért nem juttok semmire.Legkisebb ok az elöljáróitok.Ne aggódj hamarosan választások lesznek,garantálom nálatok akkor sem történik semmi.”
  • 3. GabeszI 2013. november 17. 10:08
    „A város vezetése kritikán aluli teljesítményt nyújt. Amit tudnak, az az adó beszedése. Lassan már Farádig ér a fizető parkolók hossza, ugyanakkor a parkolás veszélyes. A parkolók rosszul vannak megépítve, a járművekre veszélyesek. Pl. a volt áruház előtt a szegély olyan magas az út megsüllyedése miatt, hogy a járművek orrészében parkoláskor gyakran keletkezik kár. Ez kifizeti valaki, ha már a parkolás fizetős? A tavaly téli hóeltakarítás kritikán aluli volt. Az utcánkba, szemből nagy gázzal lehetett bemenni. A gépjármű adó csekkje viszont pontosan érkezik. Mit csinál egyébiránt ez a városvezetés? Arról se lehet hallani, hogy élnek! Akarnak ők valamit? Nem kellene lemondani az egész bagázsnak? Miért engedték be ide a kamionokat a felújítás alatt? Tiltakozni kellett volna vehemensen, fenyegetni a közútkezelőt, a sajtót idehozni, tenni,tenni,tenni végre valamit! Nem csak lesni és bámulni! Amennyiben a 86-os felújítás tényleg November 30-ig tart, akkor az Erzsébet királyné utca is elveszik, járhatatlan lesz. De gondolom ez nem gond, a polgármester Úr nem ott lakik.”
  • 2. omm 2013. november 16. 09:40
    „Bemásolnám egy régebbi hozzászólásomat, mert több mint aktuális...:

    "8. omm 2013.08.01. 00:00

    Az aszfaltozást úgy végzik, hogy a döngölt murvára húznak 10-15 centis réteget és kész. Szakemberek! Hol a teherhordó beton réteg? Egyszerűen nem hiszem el, hogy erre a csapni való munkára ráengedik az autókat, kamionokat. Nincsen egy műszaki ellenőr akár az önkormányzat részéről aki felügyelné a munkákat? Nincsen senki? Őrület. Ebből az okádék munkából megint az lesz, hogy szeptemberre -ha kitart a kánikula- felgyűrődik az egész aszfaltréteg (úgy mint a Tesco előtt, ami megérne egy külön cikket mennyire balesetveszélyes), megsüllyed a burkolat talán még a kőagyag szennyvízcsövek is összetörnek. Aztán megint minden kezdődhet elölről.

    Cs Kovács Attila Úr!
    Legyen kedves nézzen már utána, milyen tételek szerepelnek az aszfaltozási projekt költségvetésében, vagy a tervekben (ha egyáltalán készültek ilyenek) milyen rétegrend szerepel, -össze lehetne vetni a valósággal- mert nem hiszem el, hogy ezt a munkát élő ember átveszi."

    forrás:
    http://www.kisalfold.hu/rabakozi_hirek/nyar_vegeig_javitjak_a_csatornat_csornan_-_torlodas_a_fouton/2343702/”
  • 1. Zoldy 2013. november 15. 18:44
    „"A csornaiak számára 2013 minden bizonnyal a közlekedés éve lesz."
    Jó pár éve az a csornaiak számára, az és az elkövetkező év is az lesz.Döbbenetes ami ebbe a "városba" van.
    Se gyalog, se kerékpárral, se autóval nem lehet közlekedni.
    Én pl. azt sem tudom, hogy kezdődik, és hol ér véget a kerékpárút, ha véget ér merre is kell menni? Az autók, és kamionok közé.
    Hajrá, csak így tovább.
    Bízom Gyopáros Úr-ba, remélem minél előbb lesz elkerülő.
    Kitartás az ott lakoknak!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Híddal bővülhet a kapuvári kerékpárútrendszer

Egy helyi vállalkozó által épített ipartelepi szakasszal tovább bővül a kapuvári kerékpárútrendszer. Tovább olvasom