Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Juhart irtottak a Toldi utcában

Csorna - Juharfáit „siratja" a csornai önkormányzat. Az E.ON emberei vágták ki őket a Toldi utcában. Az eljárással nem értenek egyet a városvezetők.
Huszonhét juharfáját vágták ki a csornai önkormányzatnak az E.ON munkatársai csütörtökön. A Toldi utcai irtásról nem értesítették a várost és ezzel nagy gondot okoztak. Turi György polgármester szerint ráadásul indokolatlan volt a fák kidöntése az edzőpálya mellett.

A polgármestert az utcabeliek értesítették. Turi György azt mondja: ha az E.ON időben szól, liciten adják el a fákat.

– Vágásérett fái értékesítését liciten oldja meg az önkormányzat. Véleményem szerint ezek nem is voltak azok, hiszen mindössze huszonöt-harminc évesek – fejtette ki a helyszínen Turi György. – A látvány megdöbbentő, hiszen egy kiserdőnyi fát taroltak le. Azt hiszem, a vandál pusztításra nem lett volna szükség.

Ha időben értesülünk szándékukról, megmentettük volna a fákat. Elég lett volna ugyanis fokozottabb mértékben gallyazni.

Ha a törvény mégis arra kötelez bennünket, hogy vágjuk ki a juharokat és az E.ON hivatalosan ezt jelzi, meghirdetjük az árverést. A győztes licitálók aztán szakszerűen elvégzik a munkát, eltakarítják a gallyakat. A munka, amit az E.ON-osok végeztek, pusztítás volt. Mást nem tudunk csinálni, mint utólag árverezünk. Persze a fákat most őrizni kell, az esetleges szállítási, tárolási költség is bennünket terhel. Én arról sem vagyok meggyőződve, hogy ezek a fák annyira akadályozták volna az áramszolgáltatót.

Ha bárki látja, hogy lopják a fákat, értesítse a rendőrséget – kéri Konkoly Béla közterület-felügyelő.
Ha bárki látja, hogy lopják a fákat, értesítse a rendőrséget – kéri Konkoly Béla közterület-felügyelő.

Konkoly Béla, az önkormányzat közterület-felügyelője arról tájékoztatott, hogy ők is odafigyelnek hétvégén a területre, de az utcabelieket is megkérték erre. „Ha bárki azt látja, hogy a kivágott fákat valaki lopni próbálja, értesítse a rendőrséget" – tette hozzá.

A Kisalföld kérte az E.ON álláspontját az üggyel kapcsolatban. Reagálásukban kifejtik: a gallyazásról mindig értesítik az érintett tulajdonosokat, így a csornai önkormányzatot is. Onnan azonban visszajelzés nem érkezett. A tájékoztatás szerint a Toldi utcai fák olyan mértékben megközelítették a 20 kV-os hálózatot, hogy indokolt volt az azonnali beavatkozás. Elsősorban a lakók, a sportpályákat és KRESZ-parkot használók biztonsága miatt. Az E.ON munkatársai úgy vélték ugyanis, hogy pusztán a fák érintése, illetve a közelükben való tartózkodás is életveszélyes lehetett volna. Emellett a fák a vezetékek úgynevezett biztonsági övezetében voltak és komoly áramkimaradásokat idézhettek elő. „A gallyazás feladata minden esetben a telektulajdonost terheli. (...) Az E.ON Észak-dunántúli Áramszolgáltató Zrt. természetesen – amennyiben a munkálatok nem történnek meg időben – megbízott kivitelezővel végezteti el a gallyazást, hiszen az élet- és vagyonbiztonság feltételeinek megteremtése mindannyiunk közös érdeke. Ezen szempontok mellett a kivitelezők nem lehetnek tekintettel kertészeti, növényvédelmi és esztétikai szempontokra" – írja az E.ON.

Olvasóink írták

  • 3. Poltergeist 2008. december 15. 12:42
    „Ezt az EON -is úgy tenném a földel egyenlővel ahogy van beleértve a nagyokosaikkal együtt.
    Mi a faszt képzelnek ezek magukról,hogy mindenki úgy táncol ahogy ők fütyülnek.
    Mi az hogy gallyazás???Nekem úgy tűnik fakivágás volt.Ha Turi Györgynek van icipici kurázsi a f***ba akkor igenis perre viszi az ügyet.”
  • 2. Goldman 2008. december 13. 22:10
    „"A Kisalföld kérte az E.ON álláspontját az üggyel kapcsolatban. Reagálásukban kifejtik: a gallyazásról mindig értesítik az érintett tulajdonosokat, így a csornai önkormányzatot is. Onnan azonban visszajelzés nem érkezett"
    Nos, akkor ki is a hibás?”
  • 1. Kapuvári 2008. december 13. 17:32
    „Ezért tartunk ott, mi magyarok, ahol most tartunk! Nem tudom miért baj az, ha egy "hátrányos" körülmények között élő házaspár saját költségén elszállít a kivágás helyszínéről pár fát! Legalább nem kell gondoskodnia az önkormányzatnak! De mi olyanok vagyunk: egyből rendőrség, mert lopunk, csalunk, hazudunk! Mellesleg meg a közterület-fenntartókat elő kéne venni, mert engedély nélkül a mai világban nem lehet semmilyen munkát végezni, főként nem egy lakóövezetben, szóval aki akar, vigye a fát!!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Testületi döntések

Csorna - Hétfőn délután három órától ülésezik a képviselő-testület a városházán. Napirenden szerepel… Tovább olvasom