Kisalföld logö

2017. 01. 24. kedd - Timót -6°C | -3°C Még több cikk.

Íjászkodtak, vadásztak, ''betyárkodtak''

Sobor - Íjász- és vadásztábort rendeztek Soboron. A részt vevő gyerekek az ősmagyar fegyverekkel, harcmodorral, illetve a vadászat mai formájával ismerkedtek meg.
Ősi technikák

Soboron rendezték meg az I. Rábaközi Íjász- és Vadásztábort. A részt vevő gyerekek a Rábaközi Vendégház és Sobri Jóska Betyártáborban ismerkedtek például a „magyarok nyilaival". Az ősi technikák mellett a mai vadászatból is ízelítőt kaptak.

Történelemtanulás másként

A tábor szervezői arra törekedtek, hogy a fiatalok – akik főként a megyéből érkeztek – tanulmányozhassák az ősmagyar történelmet, ezen keresztül a fegyvereket, az íjászatot, őseink harcmodorát. Kezükbe foghatták és kipróbálhatták az ősmagyar íjakat, sőt bemutatót is tartottak szüleiknek.

A mai vadászati technikákat a sobori és a szanyi vadásztársaságok tagjai mutatták be. A gyerekek hajnali madárlesen is részt vettek, csapdát állítottak, elméleti és gyakorlati ismereteket szereztek, vadászkutya-bemutatót nézhettek meg.

Sobri Jóska legendája

Előadásokat hallgathattak meg a vad- és erdőgazdálkodásról és a trófeák kezeléséről. Lovas kocsival kirándulásra is elvitték őket a Rábaközben. És, ha már Soboron jártak, természetesen Sobri Jóska legendája sem maradt ki a programból, ezáltal a régi betyáreszközöket is bemutatták nekik.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tábor a lelki együttlétért

Rábcakapi - A bezi–enesei egyházközség szervezésében hittan- és alkotótábort rendeztek… Tovább olvasom