Kisalföld logö

2017. 11. 20. hétfő - Jolán 3°C | 7°C Még több cikk.

Felújították a Szent Sebestyén-templom külső terét

Kapuvár – Garta - Szombat este énekkari és zenekari kísérettel tartották meg a gartai Szent Sebestyén-templom felszentelésének századik évfordulójára rendezett misét. Az ünnepségen osztrák és német vendégeket is fogadott a misét celebráló Radó Tamás pápai prelátus.
A kapuvár-gartai katolikus egyházközség szervezésében szombat este ünnepi szentmisét tartottak a Szent Sebestyén-templomban. Az alkalmat a templom felszentelésének századik évfordulója adta. A templom belsejét teljesen megtöltő hívek előtt először Bak Tamás plébános beszélt a kezdetekről. Mint mondta: a jelenlegi templom Garta harmadik ilyen épülete, melynek alapkövét 1906. április 8-án rakta le Németh János kapuvári prépost-plébános. A tervező Bánszky Mihály budapesti építész volt, a belső, neogót stílusú berendezést a szombathelyi Lewis Róbert műhelye készítette. Szent Sebestyén tiszteletére végül gróf Széchenyi Miklós püspök szentelte fel 1907. június 14-én.

Bak Tamás hangsúlyozta: a századik évforduló megünneplésével megvárták a templom külső terének elkészültét, melyet a helyi önkormányzat és Michael Leier adományaiból újítottak fel az ünnep tiszteletére.

A jubileumi misét Bak Tamás gartai, Fodróczi László agyagosszergényi plébánosok, valamint Zsebedics József kanonok és egy ausztriai ferences szerzetes jelenlétében és segítségével Radó Tamás pápai prelátus celebrálta. Közreműködött a fertőszéplak-pomogyi énekkar és zenekar, Tarcsay Iván karnagy vezetésével. Radó Tamás a mise keretében megáldotta a felújított külső teret is.

Turbók Attila



hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

''Ennyiért dolgoztál, nem épp semmiért...''

Kapuvár - Míg a kapuvári cégvezetők az egyre növekvő szakemberhiányra panaszkodnak, addig a helyi… Tovább olvasom