Kisalföld logö

2017. 07. 20. csütörtök - Illés 19°C | 34°C Még több cikk.

Egyre több a cseh turista a fürdőben

Évente megduplázódik a vendégéjszakák száma a kapuvári fürdőben. A cég az egyik legnagyobb adózó lett a tavalyi év eredményei alapján.
 
Az üzemeltető szerint egyre több a cseh turista.

Hetvenöt százalékkal nagyobb idegenforgalmiadó-bevétele lett 2009-ben a kapuvári költségvetésnek, mint a megelőző évben. Az emelkedés azért is lényeges, mert az adónem minden forintjához a tavalyi évben az állam még két forintot tett hozzá. A megnövekedett adóbevétel forrása a Flóra Termálfürdő.

– A város adóbevételének növekedése egyértelműen a termál vendégéjszakáinak növekedésének tudható be – mondta Szücs Kálmán, az üzemeltető cég egyik tulajdonosa. – Míg az üzemeltetés átvételekor, 2007-ben évente 2500 vendégéjszakánk volt (nem tévesztendő össze a vendégek számával, a Kapuváron töltött éjszakák után fizetendő az idegenforgalmi adó), addig 2008-ban már 4500, tavaly pedig 9700 – tette hozzá. A számok alapján több mint kétszeres forgalmat produkál a cég évről évre. Az ügyvezető kijelentette, nemcsak a Kapuváron töltött adóköteles éjszakák száma érdekes, hanem a vendégkör összetétele is. Míg 2008-ban a Kapuváron éjszakázók közül több mint 1900 volt a külföldi és több mint 2400 volt a magyar, addig 2009-ben megfordult a trend, az 5000-nél több külföldi mellett 3800 magyar vendég töltött adóköteles éjszakát Kapuváron (a 70 év felettiek és a gyermekek után a cégnek nem kellett tavalyig adót fizetnie). A több külföldi vendég ellensúlyozza Kapuváron a válság miatt elmaradozó magyarokat. – Érdekes trend, hogy a külföldi vendégek köréből egyre több a cseh. Ők közismerten udvarias, kedves vendégek. A cseheket nagyságrendben a német nyelvterület vendégei követik – mondta Szücs Kálmán. Kijelentette, a helyi szálláshelyek kihasználtsági szintjét tekintve a 2007-es átvételkor ez nem érte el a húsz százalékot, napjainkban pedig megközelíti az ötvenet. A forgalomnövekedés jó hatással van a város adóbevételein felül a helyi szolgáltatóiparra is. Ezzel kapcsolatban az ügyvezető megjegyezte, jelenleg száz vendéget tudnak elhelyezni, a következő években a város turizmusának egyik legfontosabb eleme lesz a férőhelyek bővítése.

Flóra termál – Növekvő adóbevételekhez fejlesztésre is szükség van.
Flóra termál – Növekvő adóbevételekhez fejlesztésre is szükség van.

– A szálláshelyek mellett természetesen a fürdő bővítése és fejlesztése a legfontosabb feladatunk, amihez – véleményem szerint – városi, netalán kistérségi erőfeszítések, pályázatok is szükségesek – hangoztatta az ügyvezető. Fő fejlesztési iránynak a fürdő úgynevezett téli üzemének fejlesztését tartja a nyári telt házas működés mellett. – Ha az ország a turizmust tartja az egyik kitörési pontnak, akkor érthetetlen a tavaly nyári áfaemelés, melynek hatásait a szezon közepén nem háríthattuk át a szállásaikat hónapokkal előtte lekötő vendégekre – jelentette ki a Flóra ügyvezetője (a nagy szállodák szolgáltatási áfáját csökkentette a kormány, a kisebb érdekképviselettel rendelkező panziókét viszont növelte). Úgy véli, az előbbiekben emlegetett növekedési rátát nem biztos, hogy idén is tartani tudják. Ez érzékenyen érintheti Kapuvár költségvetését is, azért is, mert az idegenforgalmi adóforintok mellé tett kétforintos állami támogatás idén a felére apadt.

Olvasóink írták

  • 7. otesz 2010. január 20. 19:10
    „Én nagyon szeretem ezt a fürdőt, a személyzet nagyon udvarias, a tisztaság is megfelelő. engem az sem zavar hogy kicsi a vendégtér. az viszont már igen , hogy a büfé dolgozói kint ülnek a recepcióban és játszanak a számítógépen, mit sem törődve a várakozó vendégekkel, a büfésfiu susibugyiban, rágózva , szolgálja ki az embereket, már ha kedve támad hozzá.”
  • 6. szocdem 2010. január 11. 13:47
    „Még hogy a válság miatt maradnak el a magyar vendégek! NINCS IS SEMMILYEN VÁLSÁG!
    Legalább is olyan értelemben nem, mint ahogy ezt ma minden "hozzáértő" használja.
    Válság van az országban viszont a belső piacon, mivel a fizető képes keresletet egyszerűen kivégezte a neoliberális MSZP kormányzat...
    Itt van a kutya elásva. A nyilatkozónak ajánlom figyelmébe Róna Péter ide vonatkozó írásait!”
  • 5. kriszta22 2010. január 10. 10:19
    „A fürdővel kapcsolatban engem az lepett meg leginkább, hogy 20 percenként egy koszos munkásruhás, bakancsos ember végig sétál a fürdő területén. Nézi a víz hőfokát, rendezkedik, körülnéz, jön-megy. Én sok helyen jártam már fürdőben, de az ilyen alkalmazottak papucsban, fehér ruhában jártak. Érdekes, hogy ha beszeretnél menni a fürdő területére kinti ruhában akkor a cipődre fel kell hízni egy zacskót. Ez miért nem vonatkozik a dolgozókra?”
  • 4. janika 2010. január 09. 09:48
    „Erről jut eszembe amikor Kádár és Brezsnyev beszélget. Kádár: tudod én belepisiltam a Volgátokba.Brezsnyev Én meg bele brunyáltam a Ti szátokba! A csehek meg folytatják manapság.”
  • 3. pacalpöri 2010. január 08. 16:23
    „Az a pár lavóóóóóóóóóór egy vicc :)”
  • 2. KicsiCsíra 2010. január 08. 14:51
    „A fürdő belső területe egy vicc. Kényelmesen max 30 ember fér el, bár lehet így is sokat mondtam és maximum áztatónak nevezném a medencéket. Sajnálatos és elszomorító, hogy nem versenyképes létesítményt terveztek és építettek Kapuvárra, így ha a hidegebb időben is úszni vágyunk mehetünk Sopronba, Győrbe, ha meg élményekre, akkor Sárvárra.”
  • 1. cher 2010. január 08. 10:09
    „Tudom hogy rengeteg pénz de ahhoz hogy valóban minden igényt kielégitö fürdö legyen, igazán szükség lenne egy legalább 25 méteres uszómedncére is. A városban és vonzáskörzetében található intézmények tanulóinak kiváló sprotolási lehetöség lenne csak a soproni példát kellene kicsit kapuváriasitani .”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kenyeres kocsit is mentettek a terepjárósok

A Vitnyédi 4x4 SE terepjárósai idén is felajánlották segítségüket az önkormányzatoknak és a… Tovább olvasom