Kisalföld logö

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 19°C | 30°C Még több cikk.

Csornai kérdés: Szent Antal vagy Szent József van a címerben?

Csorna címerével kapcsolatban mostantól csak egy a biztos: szent embert jelenít meg a jelkép. Előfordulhat ugyanis, hogy a város védőszentjének ábrázolása hibás: nem Szent Antal, hanem Szent József tartja kezében a gyermek Jézust.


Könnyen előfordulhat, hogy a csornai önkormányzatnak újra kell terveztetnie a város címerét. A jelkép ugyanis elvileg a település védőszentjét, Páduai Szent Antalt jeleníti meg. A címeralak azonban inkább Szent Józsefre emlékeztet: haja és szakálla van. Nagy György csornai olvasónk hívta fel a figyelmet arra, hogy szerinte tévedés történt. A téma egyik legjelentősebb hazai szak- értője úgy véli: kutatni kellene.

A jelenleg érvényben lévő csornai címert a rendszerváltás után terveztette az önkormányzat. Grafikusművészt kértek fel a feladatra, aki több tervet készített. A városháza közszemlére bocsátotta az elképzeléseket, ám gyér érdeklődés jellemezte a kezdeményezést. A végleges változatot 1992-ben fogadta el a képviselő-testület: Szent Antal karjában a gyermek Jézussal és liliommal.

Nagy György állítja: a szakállas szent a kis Jézussal Szent József. Szent Antalt borotvált arccal jelenítették meg.
Nagy György állítja: a szakállas szent a kis Jézussal Szent József. Szent Antalt borotvált arccal jelenítették meg.

Megkérdeztük a művészt, mi alapján rajzolta meg annak idején a csornai Szent Antalt. Farkas Bea a részletekre húsz év távlatából már nem emlékezett. „A tervezést megelőzően tájékozódtam a heraldikai és képzőművészeti szabályokról és ábrázolási módokról, aminek alapján grafikailag megfogalmaztam a címerpajzsot. Valószínűnek tartom, hogy egyébként el sem fogadta volna a megrendelő. Nem emlékszem arra, milyen művészeti albumokat forgattam annak idején, de ma, az internet világában Szent Antal számos ábrázolása megtalálható. A tonzúrás Szent Antal-ábrázolás mellett fiatalkori, hajkoronával ékesített ábrázolással is több helyen találkozhatunk. Nem gondolnám, hogy ennek okán bárki mással összetéveszthető lenne a figurája" – fogalmazott a Kisalföld érdeklődésére.

Nagy György viszont éppen azt mondja, hogy Szent Antal ábrázolása mindig tonzúrás, azaz a feje tetején borotvált. Szerinte a címerben megjelenített liliomos, szakállas, hajas alak a Jézussal nem más, mint Szent József. Nagy György szívesen forgat a szakterületről szóló könyveket, albumokat.

A régi községháza freskóján is tonzúrás a város védőszentje.
A régi községháza freskóján is tonzúrás a város védőszentje.


A Szent Antal-kápolna oltárán szintén borotvált a szent.
A Szent Antal-kápolna oltárán szintén borotvált a szent.

– Mindig furcsának tartottam a csornai címerábrázolást, de nem említettem senkinek. Amikor a mosonmagyaróvári címerrel kapcsolatban felvetődött, hogy Jézus vagy Keresztelő Szent János van-e a rajta, akkor döntöttem el, hogy én is nyilvánosságra hozom kételyeimet. Biztos vagyok benne, hogy hiba történt a címer tervezésekor és nem Páduai Szent Antalt látjuk a pajzson – fogalmazott Nagy György.

Csorna címerét elküldtük a téma egyik legismertebb hazai szakértőjének, dr. Pandula Attila történésznek, egyetemi docensnek, a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság elnökének. Ő úgy fogalmazott, egyelőre nem kell átterveztetni a címert. De előfordulhat, hogy sor kerül rá.

– Hagiográfiai, azaz egyházi heraldikai kérdésről van szó – fogalmazott dr. Pandula Attila. – Nagyon fontos ilyenkor a történeti ikonográfiával való szoros kapcsolatot hangsúlyozni, a szenteknek ugyanis kiterjedt ikonográfiájuk van. A téma nemzetközi szakirodalma eléggé jelentős, a hazai már nem annyira. A Kisalföld olvasója arra hívta fel a figyelmet, hogy Szent Antal esetében egy szerzetesre számít az ember és a címerben szakállas alak látható. Valóban, ha Páduai Szent Antal átlag ikonográfiáját nézzük, akkor inkább a tonzúrás ábrázolás a megfelelőbb. Szent Józsefet pedig a csornai címerben ábrázolt módon jelenítik meg. A konkrét kérdés vizsgálatakor fontos lehet, hogy milyenek a régi csornai címerek. Ha ezt nem lehet eldönteni, mert nincs megfelelő, alapul vehető címer, akkor a kérdés nyitott marad. Annyit megjegyeznék, ha engem kérnének fel Szent Antalt megjelenítő címer tervezésére, akkor tonzúrás szerzetesként ábrázolnám inkább. Előtte azonban mindenképpen kikutatnám, hogy milyen volt a régi címer és az alapján tennék javaslatot – fogalmazott a szakértő.


Dr. Pandula Attila tapasztalata az, hogy még a XIX. században is előfordult, hogy nem a hagyományosnak megfelelően ábrázolták a szenteket. Így megtörténhetett akár az is, hogy az átlag ikonográfia ellenére is szakállas Szent Antalt választott a csornai elöljáróság annak idején.

Rövidesen azonban minden kiderül. A Kisalföld információi szerint ugyanis a kormány szándéka az, hogy felülvizsgáltatja a hazai települési címereket.

Dr. Pandula Attila javaslata: egy kutatás eldöntheti a kérdést. Horváth Zoltán a Jobbágyvilág alkonya Sopron megyében című könyvében több csornai Szent Antal-os címert is bemutat. 1852-ből, 1859-ből, 1906-ból. Azokon azonban nem lehet kivenni, hogy szakállas-e a szent vagy borotvált. Ami tény, hogy a volt községháza felújításakor a lépcső- házban előkerült freskó tonzúrás, borotvált Szent Antalt ábrázol. A képet Fekete József egykori csornai rajztanár festette, vélhetően 1927-ben. A város védőszentje látható a Szent Antal-temető kápolnájának oltárán is. Tonzúrásan, borotváltan. A kápolna 1727-ben épült és 1890-ben alakították át.

Címertörténet. Csorna pecsétjét 1852-ben díszíti először Páduai Szent Antal, jobbjában ötágú liliom, baljában Jézus a földgömbbel. 1945-ig használták.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A pótkocsit elvitték, az utat takarítják Kónyban

˝A Mátyás király utcába be sem hajtható kamion vontatmánya foglalja a fél sávot már egy hete˝ -… Tovább olvasom