Kisalföld logö

2018. 04. 22. vasárnap - Csilla, Noémi 12°C | 23°C Még több cikk.

Csorna választ 2. - Nem lesz Áder-utód?

A csornai választókörzetben két hete alig 22 százalék szavazott. A múlt heti lakossági fórumon egy érdeklődö tette tiszteletét. A vasárnapi választások kilátásai sem jobbak.

Az előzményekről elég, ha annyit tudunk, az első fordulóban az öt induló közül Gyopáros Alpár, a Fidesz-KDNP jelöltje szerezte meg a legtöbb szavazatot, megelőzve Takács Krisztiánt (Jobbik), Balogh Csabát (MSZP), Demjén Mihálynét (Civil Mozgalom) és Molnár Tivadart (MIÉP).

Pedig a második forduló lehetne izgalmas is, egy kis odafigyeléssel akár képviselője is lehetne a körzetnek, hiszen 25 százalék plusz egy voks kell az érvényes szavazáshoz. A győztes pedig a legtöbb szavaztot elérő lenne. Vagyis a két héttel ezelőtt 22 százalékra illett volna rágyúrni 4-5 százalékot, s ha ez a forgatókönyv valósulna meg, akkor az előjelek alapján Gyopáros Alpár kerülne kis időre a Parlamentbe.

Szavazatok darabszám

Az öt jelölt közül Balogh Csaba 784 (MSZP), Demjén Mihályné 400 (Civil Mozgalom), Gyopáros Alpár 7104 (Fidesz-KDNP), Molnár Tivadar 208 (MIÉP) és Takács Krisztián 1256 (Jobbik Magyarországért Mozgalom)"

A választások után azt írtuk portálunkon, a jelöltek bíznak abban, hogy a második forduló jobb lesz. Többségük úgy látta, tud még mozgósítani, vannak még tartalékok: igazuk lehet, hiszen, ha egy-egy jelölt a 45 ezres körzetben 784 vagy 400 szavazatot kap, eléggé megmosolyogtató. Ennél csak több lehet - gondolhatnánk, de nem gondoljuk, mert pesszimistábbak vagyunk, már most, amikor még csak tippelhetünk az eredménykre.

Ringbe szállnak egyébként mind az öten újra, pontosabban fogalmazva ott lesz az öt név a szavazólapon, de a 45.287 szavazó közül talán 10 ezren ikszelnek a második fordulóban.

Erre mondjuk: a jelöltek nem voltak őszinték, már az első forduló előtt is hitegették magukat és választóikat. Majd a második forduló előtt tett nyilatkozataikkal is tovább áltattak azzal, jobb eredményre számítanak, és azt mondták van "újabb esély" és "vannak még tartalékok".

Vagyis a 25 százalékos részvételi arány kizárt, így Áder János helyére tavasszal válaszhat új képviselőt a Csorna és környéki szavazó. Vasárnap pezsgősüveg se pukkan.


A nem túl megerőltető kampányból egy mozzanatra érdemes fókuszálni: Orbán Viktor Csornán járt. A pártvezér azt mondta, "a Fideszen kívül nem nagyon látok senkit, aki a józan ész nevében cselekedne. Két szélsőséggel harcolunk egy időben. Az egyik az MSZP, hiszen az ország kifosztása, a korrupció, a jogállamiság leépítése a szélsőségesség kategóriájába tartozik. A másik, a Jobbik erőszakos szélsőség, és én az erőszak ellen vagyok. Azért szervezzük az államot, hozzuk létre a parlamentünket és a kormányunkat, hogy békés, nyugodt, kiszámítható, sikerre esélyt adó életünk legyen. A Jobbik mindennek a tagadása. Az MSZP a törvények fölé, a Jobbik a törvényen kívül helyezi magát."

Rendben, legyen.

De ez a nyilatkozat kevés, a Jobbik ugyanis jól érzékelhetően jelen van. S az igazság az, hogy a vasárnap este még nem róluk szól majd, akkor sem, ha sokkal hangosabbak és feltűnőbbek, mint a Fidesz főszereplője, akinek az eredmények és a pártvezérének nyilatkozata tudatában el kellene hinnie, hogy tavasszal sikerül neki, tényleg lenyomják a szélsőségeket, s nem csupán hataloméhes ifjak romlott színjátéka lesz minden.

Orbán Viktor e nyilatkozatát a választók remélhetőleg számon kérnik, akkor amikor téltől tavaszig egy kérdés motoszkál a fejükben: vajon a Fidesz hány olyan embert vonz magához áprilisig, akiknek a számára a legkisebb lelki problémát sem jelenti a Jobbikkal esetlegesen megkötendő koalíció?

Csornai időközi választás 2. forduló

Győr-Moson-Sopron megye 5. számú egyéni választókerületében az időközi országgyűlési képviselőválasztás november 8-án megtartott 1. fordulója érvénytelen volt, ezért a 2. fordulóra 2009. november 22-én lesz.

A 2. fordulót megelőzően 2009. november 21-én 0.00 órától, november 22-én 19.00 óráig kampányt folytatni tilos.

2009. november 22-én reggel 6.00 órától este 19.00 óráig adhatják le szavazataikat a választópolgárok a Csorna és környékéhez tartozó települések szavazóköreiben.

A 2. forduló akkor lesz érvényes és eredményes, ha a választókerület választópolgárainak több mint egynegyede elmegy szavazni, képviselő az lesz, aki a legtöbb érvényes szavazatot kapja.

 

Olvasóink írták

33 hozzászólás
12
  • 33. fiataldemokrata 2009. november 23. 12:19
    „Hangosan pukkantak a pezsgők, szerző úr, gondolom az ön nagy bánatára. Vérlázítónak tartom, hogy egy ilyen minősíthetetlen hangvételű írásban a demokrácia ellen hangolta a választókat. Nem nyert. Petőfit idézem:
    "Ne fogjon senki könnyelműen
    A húrok pengetésihez!
    Nagy munkát vállal az magára,
    Ki most kezébe lantot vesz.
    Ha nem tudsz mást, mint eldalolni
    Saját fájdalmad s örömed:
    Nincs rád szüksége a világnak,
    S azért a szent fát félretedd."”
  • 32. banya21 2009. november 22. 23:04
    „,,MINDEN NEMZETNEK OLYAN KORMÁNYA VAN, AMINŐT MEGÉRDEMEL.
    HA VALAMI OKNÁL FOGVA OSTOBA, VAGY KOMISZ EMBEREK ÜLNEK EGY BÖLCS, ÉS BECSÜLETES NÉP NYAKÁRA, AKKOR A NÉP AZOKAT A SILÁNY FICKÓKAT MINÉL HAMARABB A POKOL FENEKÉRE KÜLDI.
    DE, HA EGY HITVÁNY KORMÁNY HUZAMOSAN MEGMARAD A HELYÉN, AKKOR BIZONYOS, HOGY A NEMZETBEN VAN A HIBA.
    AKKOR AZ ALJAS, VAGY MŰVELETLEN."

    ,,A MAGYAR SZÓ MÉG NEM MAGYAR ÉRZÉS, AZ EMBER, MERT MAGYAR, MÉG NEM ERÉNYES EMBER, ÉS A HAZAFISÁG KÖNTÖSÉBEN JÁRÓ MÉG KORÁNTSEM HAZAFI. S HÁNY ILY KÜLMÁZOS DOLGOZIK A HAZA MEGGYILKOLÁSÁN..."
    ,,SOKAN AZT GONDOLJÁK, MAGYARORSZÁG - VOLT - ÉN AZT SZERETNÉM HINNI: LESZ!"
    gróf Széchenyi István (1791-1860)”
  • 31. Komissar 2009. november 20. 22:55
    „pamplona 2009.11.20. 22:10
    20 éve "rendszerváltó" erőink kerek asztal mellett eldöntötték, hogy rajtuk kívűl mást nem engednek a kondér közelébe.
    A JOBBIK nevű egységet ezen erők dilettáns tevékenysége miatt alapították.
    És annyit erősödött, hogy az EP-választásokon 4 mandátumot vett el a fidesztől.
    A jövő évi ogy.-választáson jelentősen csökkentheti a fidesz 2/3-os álmait, tehát ellenségként kell kezelniük, tehát mindent elkövetnek a hivatalos megsemmisítés érdekében.
    A jelenlegi garnitúra ´90 -óta élősködik rajtunk, miközben a hátfalak között együtt mutyiznak: Hunvald (mszp) cinkosa (fidesz) Mexikóba szökött.
    Nevet direkt nem írtam, így nem annyira sértő, bár ha valaki tudja pótolhatja hiányosságomat.

    Röviden ennyi a "20" évesekről.
    A többit a tavaszi voksolás megoldja.
    Remélem.”
  • 30. jánosi 2009. november 20. 22:18
    „Fiúk - lányok : a kutya ugat a karaván halad ! Mint minden ez is kialakul majd, meglátjuk ....”
  • 29. balassaz 2009. november 20. 22:12
    „Elmenni választani? Ki az az elvetemült IQ-harcos, aki még hisz ezeknek a gengszterváltó politikusoknak? Választással hogy fejezed ki a nemtetszésedet, hogy másikra szavazol?
    Csak a távolmaradás az egyetlen lehetőség!!!”
  • 28. pamplona 2009. november 20. 22:10
    „27. komissar, légy szives világosíts fel ,mit értesz a20 "éves" elődjeik szinvonalán?”
  • 27. Komissar 2009. november 20. 21:53
    „pamplona 2009.11.20. 21:32
    HAJRÁ JOBBIK!
    HAJRÁ JOBBIK?
    Vajon a parlamentbe bejutva (99%) nem süllyednek-e le 20 "éves" elődjeik színvonalára?
    Mert ez sok papírformát tud?! borítani. Összetétel arányában nézve.
    Őszöd óta egyértelmű, hogy a kampány alatt sem lehet hazudni, tehát nem:
    " más a kampány és más a kormányzás".
    Vajon melyik jelölt lesz gerincesebb társainál?
    Erről fog szólni a 2010-es kampányidőszak.
    Remélem.”
  • 26. pamplona 2009. november 20. 21:32
    „Nincs nagy jelentősége ennek a hátra lévő pár hónapnak, hogy eggyel több fideszes lesz-e vagy sem a parlamentben. Azonban nem árt felfigyelni Likud Viktor Sajóbábonnyal kapcsolatos megnyilvánulására azon sokaknak akiknek illúziói lennének a várható Fidesz-érával kapcsolatban. Az ott, a JOBBIK rendezvényére ráúszított,előzetesen felhergelt, és őrjöngő, autót szétverő, lakosságot terrorizáló , holnapra megölünk minden magyart jelszavú cigánytámadás kapcsán, azonosulva a ballib média hazudozásaival, Likud Viktornak az jött le, hogy "megengedhetetlen, hogy félkatonai szervezetek vonulgassanak településeinken, megfélemlítve a kisebbséget".No comment! Bár ha az állítólagos c.származása igaz,(amit én kétlek) ,akkor még dicséretet is érdemelhet a szolidarításért mert nem tagadja meg az övéit. Azonban, akik tisztán látnak, azoknak már 2010- ben is HAJRÁ JOBBIK!”
  • 25. Komissar 2009. november 20. 21:08
    „jánosi 2009.11.20. 20:43
    Ez nem ellenpropaganda, hisz Csorna a fidesz ottani "fellegvára" , mégsem képes annyi személyt mozgósítani, hogy x hónapra tudjon egy élősködőt a nyakunkra tenni.
    Tudomásul kell venni: a fidesz bázisa max. 20% .
    Ha ez igaz, nagy bajban vannak a 2/3-os többséget illetően.
    Sőt....”
  • 24. jánosi 2009. november 20. 20:43
    „23.
    Meglátjuk, meglehet, hogy itt is így lesz ! Jó az ellenpropaganda, olvasd csak a 22.-est ...........”
  • 23. Komissar 2009. november 20. 20:33
    „jánosi 2009.11.20. 14:52
    Lehet polgármesteri viszonylatban kikapott, viszont Toller ogy képviselő helyére sokadjára sem tudtak, és már idő hiányában nem is tudnak választani.
    A fidesznek csak ekkora a szavazóbázisa? hogy Csornán az "Áder" utódnak képtelenek 25%-ot összehozni?”
  • 22. Nózi 2009. november 20. 19:51
    „Erre a pár hónapra már minek?????? Aztán a végén meg adjunk még végkielégítést is?!”
  • 21. FREDDY/S 2009. november 20. 18:40
    „Szavazni november 22-én reggel 6-tól este 19 óráig csak pontosan és szépen, hogy a parlamenti pártok jelöltjei a választókerületi pótlékkal ne jussanak be éppen, úgy érdemes, nemde...”
  • 20. uribe 2009. november 20. 17:21
    „Ne gyertek haza! Itt nem kelletek!
    Itt a fél ország lop, csal. Beteg.
    Itt már nem kellenek a gyermekek.
    Itt Horn, Peto, Gyurcsány az úr,
    Itt mindenki angolul tanul,
    Ne gyertek haza! Itt nem kelletek!

    Ne gyertek haza! Ez itt csonka ország,
    Emléketek is gyáván elhazudták,
    Itt útlevél nem jár, csak idegennek,
    Ha kampányt vezet vagy bölcsen befektet.
    Ne gyertek haza! Ez itt csonka ország!

    Ne gyertek haza! Krisztusnak sincs helye,
    Vígan él Kun Béla, Kádár szelleme,
    Itt nem állhat szobra gróf Telekinek,
    Pázmánynak, Wassnak, Mindszentynek.
    Ne gyertek haza! Krisztusnak sincs helye.

    Ne gyertek haza! Ünneplik Trianont,
    Itt zászlót a nép Károlyiért bont,
    Koccintanak Erdély gyászünnepén,
    Itt nincs már magyar hit, munkás remény,
    Ne gyertek haza! Ünneplik Trianont.

    Ne gyertek haza! Itt nincsen munkahely,
    Magyar szív, ész, kéz itt senkinek se kell,
    Nincs itt magyar gyár, talpalatnyi föld,
    A reklám és hazugság minden tért betölt.
    Ne gyertek haza! Itt nincsen munkahely.

    Ne gyertek haza! Ki itt rátok szavazna,
    Az mind szélsoséges, sovén és irredenta,
    Populista, demagóg, ellenforradalmár -
    Jaj, emlékeztek? Sok ilyesmi volt már.
    Ne gyertek haza! Nincs, ki rátok szavazna.

    Vagy gyertek mindannyian! Velünk szavazzatok!
    Élok és holtak, látók és vakok,
    Ki járni bír, ki élni mer,
    Tenger tömegben jöjjön el!
    Szavazzatok helyettünk üvölto igennel,
    Gyertek zászlóval, fáklyával, kereszttel,
    Gyertek mindannyian, velünk szavazzatok!

    S amit nem tudtunk megtenni ötven éve,
    Kergessük oket együtt el, örökre, végre!”
  • 19. FREDDY/S 2009. november 20. 17:02
    „Nem jósolni kellene a cikkel, hanem a választásra buzdítani, mert igenis van értelme, ha élnek a választók a választási jogukkal, legfeljebb nem a parlamenti pártokra szavaznak, hanem lehetőséget adnak a Civil Mozgalom jelöltjének, hogy a kiváltságosok és a korrupció ellen képviselje az állampolgárok érdekeit a parlamentben, nemde...”
  • 18. jánosi 2009. november 20. 16:08
    „Vagyis a 25% -os részvételi arány kizárt .........
    Idézet a cikkből ! Ez kijelentő mód, ami azt sugallja, hogy kár elmenni, a dolog elrendeltetett ! Punktum !
    Mi ez akkor ha nem lebeszélés ?
    A jelzőket köszönöm, nem viszonzom, én véleményt írtam le nem okoskodást ! Szó se róla az is van
    bőven ...........”
  • 17. tornacipő 2009. november 20. 15:25
    „jánosi,
    <moderálva sértő>
    a szerző sehol, egyetlen félmondatban sem írja, hogy ne menjenek az emberek szavazni, sőt ha jól olvasom épp azt írja, hogy ha a pátok vették volna a fáradságot, akkor a 25 százalék legalább meglehetne
    ja, és amúgy nyilván ez a szerző véleménye, ő oda meri írni a nevét a véleménye mellé, ellentétben velem van önnel vagy a többi okostojás hozzászólóval”
  • 16. jánosi 2009. november 20. 15:07
    „Tudja valaki az Ivankovics úr mi a Kisalföldnél ? Érdekelne, hogy ez vajon az újság hivatalos álláspontja ?
    Beszéljük le az embereket a választási jogukról, úgysem lesz jobb alapon ? ez korrekt média ?
    Mivel jön a moderátori kampánycsend megismétlem : MINDENKI ÉLJEN A JOGÁVAL ÉS VÁLASSZON !
    12. nek
    Az ilyen lebeszélő taktika miatt nem mennek el az emberek választani, a támogatottság meg ha előbb nem
    tavasszal eldől !”
  • 15. Patriot 2009. november 20. 15:01
    „Nevetséges félévvel (rossz esetben) a választások előtt időközit tartani,ez csak pénzkidobás.”
  • 14. Patriot 2009. november 20. 14:53
    „"Szili Katika" a polgármester választáson maradt alul csúfos,megalázó vereséggel Páva Zsolttal szemben.
    Állítólag ez a némber a leghitelesebb szocialista.”
33 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szabó Andris hangja mindenkit rabul ejt

˝Andris legújabb CD-jén érezhető, hogy az egykori kisfiú kamaszodik. Nagyon jó hangulatú anyagot… Tovább olvasom