Kisalföld logö

2017. 04. 23. vasárnap - Béla 4°C | 13°C Még több cikk.

A veszkényi búcsúra térkő is lesz

Több mint tizenkétmillió saját forintjukból csinosították ki Veszkény központját. A rábaközi község napelemekre sikerrel pályázott. A tervek között idén buszbeszerzés és járdaépítés is szerepel.

A kapuvári vízitársulás közreműködésével szépül a veszkényi faluközpont. Németh Árpád polgármestertől megtudtuk, a több mint tizenkétmillió forintos felújításban térkövezés, némi járdabővítés is szerepel.

Németh Árpád polgármester – A községi búcsúra birtokba vehetik a teret a helybéliek.
Németh Árpád polgármester – A községi búcsúra birtokba vehetik a teret a helybéliek.

– A költségekbe a környék cégei, vállalkozói is „beszálltak", hiszen az ő érdekük is, hogy a falu legforgalmasabb terén tengelytörés és kátyúkerülgetés nélkül tudjanak közlekedni – fogalmazott a veszkényi polgármester. Hozzátette, a faluszépítés tervei két éve a fiókban hevertek, most kerülhetett sor és pénz a felújításra.

– A községi búcsúra már kész is lesz a tér, birtokba vehetik a helybéliek – mondta Németh Árpád.

A polgármester büszkén újságolta: a községháza és a tornacsarnok tetején már működnek a teljes támogatottságú pályázat eredményeként beszerzett napelemek, melyre 14,6 millió forintot kapott a falu. A 19,5 kilowattos teljesítményű napelemek várhatóan közel felére mérséklik a hivatal áramszámláját, legalábbis a napos hónapokban.

– Az idei terveink között sok pályázat szerepel. Ilyen forrásból szeretnénk községi buszt beszerezni, valamint járdafelújításokra – a Kossuth utcában jelenleg is folyik e munka – is pályáztunk – mondta.

Kiemelte, a veszkényi külterületi utak rendezésére nagy segítséget kaptak a helyi gazdálkodóktól. Az utakra 1200 köbméter töltőanyagot vittek ki a gépek.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyalogtúra a honvédek emlékére Csornán

Az 1849. június 13-i, győztes csornai csata emlékére ismét gyalogtúrát szervezett a Rábaközi… Tovább olvasom