Kisalföld logö

2017. 05. 27. szombat - Hella 13°C | 24°C Még több cikk.

A széthúzás nem segít

Az erdélyi magyarok szerint a politikai széthúzás nem segít a magyarokon, inkább össze kellene fogni.
György László
A politikai széthúzás nem segít a magyar ügyön, mondják az erdélyi magyarok, akik néhány hétig Csornán dolgoztak a közelmúltban. Jól érezték magukat a Rábaközben, de az esetleges áttelepülés eszükbe sem jutott. Az elmúlt hetekben erdélyi magyarok dolgoztak otthoni vállalatuk csornai telephelyén. Örömmel jöttek az anyaországba, mert amellett, hogy szívesen fogadták őket az itteniek, az sem elhanyagolható, hogy lényegesen többet kerestek, mint odahaza.

32 ezerből négyen

György László másodszor járt Magyarországon, Farkas Sándor pedig csaknem tíz évet már élt Budapesten, így előttük nem voltak ismeretlenek az itteni viszonyok. Az erdélyi fiatalemberek beszéltek a hazai és a nálunk tapasztalható állapotokról, a különbségekről is.
– Nagyon is szívélyesen fogadtak bennünket „kint" – fogalmaz György László.

Az ő szóhasználatukban a „kint" mindig Magyarországot jelenti. – Ittlétünk legnagyobb előnye számunkra természetesen a magasabb fizetés, hiszen odahaza nagyon keveset keresünk. Én gépkocsivezetőként átszámítva 20 ezer forintot kapok havonta, feleségem varrónő, ő 12 ezret. Marosvásárhelyen élünk két gyerekkel, nagyok a kiadások: villany, gáz, telefon, iskoláztatás, éppen csak be tudjuk osztani a pénzt. Szerencsére a szülők falun élnek, ott tartunk disznót, majorságot (baromfi), ami kicsikét könnyebbé teszi a megélhetést.

Magyar miniszterek

Farkas Sándor
Farkas Sándor és György László szerint az, hogy az RMDSZ a legutóbbi választás után miniszteri pozíciókat kapott, segíthet a magyar ügyön, de egyelőre nincs érzékelhető változás. Röviden vázolták a politikai helyzetet is.

– Ez mindennapi életünkben semmiképpen sem érzékelhető még – mondja Sándor, mire László közbeveti: településén már többnyelvű eligazító táblákat helyeztek ki. – Ezek apróságok. Igaz, még országosan sem tapasztalható a váltás. A magyarok bejutása a parlamentbe talán segít nekünk is és javul a helyzetünk. Az viszont nem tesz jót, hogy magyar politikusok állnak egymással szemben, például Markó Béla és Tőkés László. Tőkés évek óta köztiszteletben álló ember, Markót nem olyan régóta ismerjük.

„ Magyarok, románok, más nemzetiségek évszázadok óta éltek békességben egymás mellett, házasodtak, jó szomszédok voltak, csak az utóbbi időben romlott meg a helyzet, az indulatokat pedig a politikusok gerjesztik, ez a probléma."

Autonómiát!

A decemberi, magyarországi népszavazásról is megvan a véleményük az erdélyieknek. Ez közel sem olyan lesújtó, mint ahogy arra számítani lehetett volna.

– Már amikor tavaly novemberben itt jártunk, hallottuk, hogy a kettős állampolgársággal mi elvesszük a magyarok munkahelyét – mondta György László. – Persze a több pénz jól jön nekünk is, de eszünkbe nem jutott volna, hogy elhagyjuk szülőföldünket és áttelepüljünk. Ezek a vádak nem voltak igazak, hiszen minden odaköt bennünket. Az viszont hozzátartozik a kérdéshez, hogy annak idején azokat engedték be Magyarországra magyarként, akik egy szót sem, még annyit sem tudtak magyarul, hogy köszönöm.

Azóta ők levetették színes ruháikat, meggazdagodtak és jómódban vannak. Most meg vannak, akik tőlünk féltik az országot? A napokban például használhattuk volna a kettős állampolgárság előnyeit és körülnézhettünk volna Ausztriában, de vízum nélkül nem megy.

– Az is biztos, hogy a mi kettős állampolgárságunk újabb indulatokat keltett volna Erdélyben a románok között, amire nincs szükség, a széthúzásnak nincs értelme – folytatta Farkas Sándor. – Ha már Erdélyről beszélünk, legjobb megoldás lenne az autonómia, ami függetlenséget jelent mind a magyar, mind a román kormánytól és Erdély mint egy „kisország" működne.

György Lászlónak Magyarországon meglepő volt az is, hogy a könyvesboltokban kaphatók Wass Albert írásai.
– Ma már nálunk is egyre népszerűbb Wass Albert, igaz, hivatalosan ő háborús bűnös, de kaphatók könyvei, Marosvásárhelyen nyomtatják. Régen az igazán jó, magyar nyelvű könyvekre fel kellett iratkozni, vagy csomagban, öt-hat silány munkával együtt tudtuk azokat megvásárolni. Örömmel láttam Csornán is munkáit, hiszen ő valóban érdemes az olvasásra – jegyezte meg György László.

Arra a kérdésre, hogy mire is van szükségük az erdélyieknek manapság, azt felelték: tulajdonképpen mindenük megvan vagy meglehetne. Az igazi az lenne, ha a fizetésük emelkedne, de ebben egyelőre senki nem tud segíteni.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A munka a legfontosabb

Ágoston Erzsébet nemrég ünnepelte századik születésnapját. A nénit a család és Beled vezetője… Tovább olvasom